Gold Moon - Arany Hold

Újabb díj!

2011-04-09T11:03:00.000+02:00

Nagyon hálás vagyok ezért a rengeteg díjért. Tudom, hogy elég sokat késtem mostanság. De hamarosan még ma vagy legkésőbb holnap fel is tudom tenni az új fejezetet. Eléggé sokat gondolkodtam rajta szóval remélem tetszeni fog majd mindenkinek! :)
Szóval itt a díj!
Igazán hálás vagyok érte a GossTeam csapatának..:)

Szabályok:

1. Kitenni a díjat a blogodra.
2. Azt, akitől ezt a díjat kaptad linkben megjelölni a bejegyzésben.
3. Leírni magadról pár dolgot.
4. Továbbküldeni 1-3 blogtársadnak, aki szíved szerint megérdemli.
5. Értesíteni őket eme hírről.

Néhány dolog magamról:

1. Imádom a romantikát, köztök a szerelmes, romantikus filmeket.

2. Két hónapot töltöttem (19 évesen) Németországban, ahol nem volt magyar billentyűzetem.

3. Szeretek gondolkodni olyan dolgokon, ami az élet alapvető hozzávalói. Pl. Hogy mit jelent a szeretet, vagy hogy jobb lenne-e örökké élni. Ilyesmik..:D tudom beteges..:D

4. Ha lehetőségem lenne, (még így fiatalon is) sok-sok gyereket szeretnék..:) Már meg is találtam a három lány nevet, amelyik a legjobban tetszik..:D ( Lia, Lara és Léna) Nem tudom miért kezdődik mindegyik L betűvel..:D.

Akiknek küldöm:

Még egyszer köszönöm és nagyon hálás vagyok érte! :)

Üdv.: Zsani alias Szozsa914

2011-03-25T20:11:00.002+01:00

Fájó szívvel gondolunk Rád Drága Gergő!

"Még búcsúzni sem tudtunk Tőled,

Mert a halál oly hirtelen jött érted.

Hiába várunk Rád remegő kezekkel,

Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel.

A remény, s a szeretet, mely bennünket éltet.

Gyötrő fájdalom, hogy nem láthatunk többé Téged,

De az biztos, hogy szívünkben élni fogsz örökké."

(Éva Guzi)

A szivünkben tovább élsz, szeretett barátunk! :'(

Részvétem a családnak, a barátoknak és mindenkinek, aki ismerte és szerette!

Nyugodj békében!

Sosem feledünk!

Díjak plusz egyéb..:D

2011-03-20T19:51:00.000+01:00

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy mostanság nem igazán jeleztem afelől, hogy élek-e még. Szóval a helyzet, az előző bejegyzésem óta csak rosszabbodott és most már azért kilátok a béka feneke alatti vízréteg alól. :D
Szóval kezdeném azzal, hogy kaptam három gyönyörű díjat.
Nagyon köszönöm nektek:

LaMes
Alyosha & Briki Green
Tpr

Szóval itt is az első:

A díjat kaptam: Alyosha és Briki Green

Küldöm, öt olyan blogger-nek, aki szerintem megérdemli:

Öt dolog magamról:

Van egy német törpe pincserem, a neve Rudika. :)
Imádok zenét hallgatni!
Szeretem az olvasóimat, még akkor is ha csak ritkán tudok frisselni.
Imádom az édességet és utálom a húst (persze megeszem, mert nem vagyok válogatós, de azért néha kiráz tőle a hideg)
Nagyon szeretek rajzolni..:D

A következő díjat LaMes-től és tpr-től is megkaptam:

Szabályok a díjhoz:

1.) Kell egy bejegyzést kitenned a díj logójával és a szabályok feltüntetésével.
2.) Be kell linkelned a személy nevét akitől kaptad a díjat és tudatni vele, hogy elfogadtad.
3.) Tovább kell adnod 3-5 blogtársadnak és szólnod nekik!

Küldöm:

Még egyszer köszönöm a díjakat nagyon kedvesek vagytok!
Másrészről annyit akartam még, hogy hamarosan vége a novellapályázatnak és még azon kívül van egy-két írni valóm, szóval hamarosan végzek mindennel és újult erővel vetem bele magam a történet folytatásába. Szóval addig is legyetek türelemmel! Hamarosan jelentkezem!
Legyetek jók!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Kacey novellapályázata

2011-03-12T18:22:00.000+01:00

Szia mindenkinek! Kacey novellapályázatot hirdetett! Jelentkezni az alul látott e-mail címen lehet! :)
Ha ellátogatnátok Kacey oldalára csak kattintsatok a cimre!
Legyetek jók!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Pályázat... Romantika a Roncsok között

Sziasztok, több okból is szeretnék pályázatot hirdetni, az első az -az hogy kicsit felpezsdítem a blog életét és mostanában nem megy az írás, a másik okom az hogy nagyon sok pályázatot láttam már, vettem részt bennük és úgy gondoltam hogy már egy éve működik a blog és nekem is kéne egy pályázatot hirdetnem.

A cím a Romantika a Roncsok közöttet viselni és mindenki adhatna neki alcímet is. A történet szólhat bármiről amiről úgy gondolod hogy köze van ehhez, egészen elkalandozhat a fantáziád mert a Roncs szót nem csak a rossz, régi kocsikra szoktuk használni, néhány képet berakok hogy engem mi ihletett meg hogy kiírjam a pályázatot. (képek a cikk alján, nagyobb megjelenítésért katt rájuk)

Hossza: Bármekkora
Kategória: novella, vers, próza... és ami eszedbe jut, amit írni szeretnél
Betüméret, betüforma: Times New Roman, 12

Jelentkezési határidő: 2011 Március 31.

Beküldési határidő: 2011 Április 22.

Ki fogok tenni egy szavazást és majd ti fogjátok eldönteni melyek tetszenek a legjobban.

A helyezettek emlék lapot kapnak.

Ha valamit elfelejtettem kérlek szóljatok!

Jelentkezni kommentben, vagy az alkonyat.imado@gmail.com-on lehet, kérlek bárhol jelentkezel tüntesd fel a felhasználó neved, az e-mail címed, és a blog címed ha van. Jó kalandozást. :)

Novellapályázat!!! :)

2011-03-05T09:48:00.001+01:00

Szia mindenkinek! A helyzet az, hogy ma le jár a novellapályázat leadási határideje. Hamarosan (még ma) felteszek egy novellát, kritikával, de ez nem azt jelenti, hogy még ma estig nem küldheti aki véletlen esetleg még nem küldte el. (A novellát a hivatalos oldalon találjátok meg!!!) KATT A CÍMRE!
Sok dolog történt mostanában, ami miatt nem hoztam friss-t sőt semmit és hát ezért bocsánatot szeretnék tőletek kérni! :)
Elég beteg voltam vagyok..bár már kezd javulni ez az állapot, igaz már lassan két hete tart és éppen itt volt az ideje. Nagyon sajnálom, hogy nem voltam elérhető. Jövőhéten mindenféleképpen lesz új fejezet, addig is olvasgassátok a felkerült és kritizált..:D novellákat!
Legyetek jók! Sok puszi!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Információk a pályázatról!

2011-02-18T17:49:00.000+01:00

Szia mindenkinek! Szóval, ahogy írtam e-mailbe mindenkinek a leadási határidő megváltozott, mivel elég sokan jeleztétek nekem, hogy az iskola, a munka mellett nem igazán marad szabadidőtök. Ezért változtattam a leadási határidőn!
2011. március 5.
Továbbá még egyszer megkérek mindenkit, hogy a kész novellákat doc (azaz sima Word formátumban) és ne docx. formátumban küldjétek mert azt nem tudom megnyitni. Ha nincs más lehetőség akkor jegyzettömbben, vagy Wordpad-ban is küldhetitek nem zavar.
e-mail cím: janettedorothyfair@gmail.com
előre is köszönöm!
Legyetek jók!
üdv.: Zsani alias Szozsa914

Gold Moon - Arany Hold - 12. Fejezet - Az utolsó kívánság

2011-02-13T19:04:00.000+01:00

Kedves mindenki! Ne haragudjatok, hogy ennyit kések állandóan. Rengeteg minden történt, sajnos, aminek nem kellett volna. A barátom apukája kórházba került, nem vettek fel a munkahelyemre, megbuktam a rutin vizsgámon és még egy csomó minden. És pozitív alig akadt, de ez egy ilyen hét volt, majd lesz jobb is. Szóval remélem tetszeni fog az új fejezet. A vége felé átváltottam Layla szemszögére. Remélem ettől azért még meg lesztek vele elégedve.

Legyetek jók! Kellemes olvasást!

Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Nyeltem egy hatalmasat. Ha most kimondja azt a szót, hogy kivégzés, akkor tennem kell valamit, nem hagyhatom. Nem még Seth-től sem köszönhettem el.

Marion lehajtotta fejét, majd újra a szemünkbe nézett.

- Ma hat órakor – még mindig nem bírta kimondani, tehát biztos vagyok benne – végeznek veletek – sóhajtott egyet – Sajnálom – láttam, hogy könnyek nélkül sír, vállai remegni kezdtek.

- Ó, drága Marion – ugrott oda Layla – ne sírj – nyugtatta – nem lesz semmi baj.

- De hát – kezdett bele, de nem tudta folytatni – Most mennem kell jönnek – felelte, majd elrohant.

Egyetlen lépés sem hallatszott. Néhány pillanat alatt a három vezető megjelent a zárka előtt.

- Dawn – hozzám kezdett beszélni Aro – Engedd meg, hogy azzal kezdjem, hogy megmondjam, hogy hatalmasat csalódtam benned. Azt hittem nem fordulnál a saját fajtád ellen.

- De tévedtünk – szólt közbe Marcus.

- Elvettél tőlünk egy becses kincset és most mi kárpótlásul mi is elveszünk tőled, tőletek valamit.

- Ma pontban a hat órai harang kezdetekor megkapjátok a titeket illető büntetést – beszélt ezúttal ismét Marcus.

- Az életetekkel fizettek ezért az árulásért. A kivégzésen találkozunk – vetette felénk Caius, majd egy gusztustalan és megvető fintort vetett felénk.

- De hogy lássátok a Volturi, mily kegyelmes lehet egy utolsó kívánságotok – mondta Aro.

Rápillantottam Layla-ra, majd megszólaltam.

- Kérlek benneteket! Ő nem bűnös – ismét rápillantottam, majd Aro szemeibe néztem.

Caius ökölbe szorította az ujjait.

- De az! Még nálad is vétkesebb! – már szinte őrjöngött a dühtől.

- Nem elég, hogy hagyta meghalni egy társát, de még védelmezte is a gyilkost – beszélte Marcus.

- Én csupán – kezdett bele Layla, hanyagolva az újonnan felhozott témát – annyit szeretnék kívánságnak, hogy a naplómat elhozhassam a szobámból – suttogta zavartan – Tudom, hogy már nem sokáig lesz rá szükségem, de ez egy kedves emlék számomra – felnézett egyenesen Caius dühöngő tekintetébe, aki vett egy mély levegőt, majd kifújta azt.

- Legyen – egyezett bele a vezető.

- Köszönöm mester – mondta a húgom, majd ismét lehajtotta a fejét.

- Te? – nézett rám Aro.

- Nos, én még utoljára – sóhajtotta szégyenkezve – szeretném látni a szüleimet – ejtettem ki szavaimat, majd a földet kezdtem pásztázni. A bal karomon lévő karkötőt kezdtem simogatni zavaromban.

- Rendben – bólintott rá a vezető.

- Most, ha megbocsátotok, visszavonulunk – folytatta.

Néma csendben távoztak. Egyszerűen lehetetlen volt a számomra ez az egész, mintha a rémálmaimban lennének lidércnyomásaim. Nevetségesen hangzik, de így van. Hogy tehettem ezt? Minek kellett visszajönnöm? Ennyire telhetetlen lennék? Mint egy ostoba, pisis gyerek, aki nem elégszik meg azzal, hogy talált magának egy boldog és szerető családot.

- Sajnálom – feleltem, s közben mindvégig az járt a fejemben, hogy, amint történik velem valami jó, mint most, hogy megismertem a húgomat, azonnal adódik egy duplán helyrehozhatatlan probléma. És tessék most megint nem lesz senkim, sőt nem hogy nem lesz senkim, de még én magam sem leszek többé. Nem láthatom Sethet még utoljára, nem beszélhetek Esme-vel és Carlisle-al, nem hallgathatom Alice csilingelően idegesítő nevetését és Emmett kínzóan nevetséges vicceit, vagy hogy Edward nem bírja tovább mellettem a gondolataim miatt. Nem érinthetem meg őket. Nem ölelhetem át Nessie-t és nem csókolhatom meg újra Seth-et.

Jajj, drága kis farkasom! Annyira szeretlek, de nem mondtam neked sosem, csak mielőtt eljöttem, ha ezt túl élem és még valaha megbocsátasz nekem, annyit mondom neked, hogy a végén rám unsz.

Egy ostoba hiba miatt dobtam el magamtól mindenkit. Hogy lehetek ilyen? Miért nem vagyok önmagam?

- Ne sajnáld! – vetette oda Layla, ami bevallom dühített. Hogy az életbe lehet ennyire nyugodt? Még mosolyog is?

Hát most tudta meg, hogy végeznek vele, ráadásul a saját nővére miatt.

- Mégis...? – nem bírtam befejezni. Félbe szakított. Leguggolt, majd az egyik ujjával a poros kőlapra kezdett írni.

„Van egy tervem”

Ez a lány teljesen meg van húzatva. Megbolondult? Esélytelen, hogy ne vegyenek észre, ha teszünk valamit. Ráadásul harcolni sem tudnánk velük, akkora fölényben vannak, hogy fizikailag képtelenség lenne.

- Khmm – hívta fel a figyelmet magára Drake.

Egyetlen mozdulattal söpörtük el a porba írt üzenetet, majd a fiú felé fordultunk.

- Gyere! – nézett a húgom felé – elkísérlek a naplódért – felelte. Layla bólintott, majd lassú léptekkel elindult a cella ajtó felé.

Layla szemszöge:

Drake kinyitotta a rácsokat én, meg mellé lépkedtem. Még egyszer visszapillantottam a nővéremre, majd a fiúra végül elindultam a szobám felé. Nem volt valami nagy, sőt mondhatni élettérnek elég kicsike, de már megszoktam. Lényegében egy cella volt ez is.

Drake szorosan mellettem sétált. Egyikünk sem szólalt meg csak némán baktattunk. Hamarosan el is értük a célt. Benyitottam a helyiségbe, majd az ágyam mellett lévő fiókhoz sétáltam. Kihúztam, végül a vaskos, világosbarna, bőrkötéses könyvecskéhez kaptam és visszafordultam a fiú felé.

- Kész vagy? – kérdezte. Láttam, hogy ezúttal fogalma sincs, hogy is viselkedhetne velem. Nos, nekem meg nem volt kedvem pátyolgatni. Be kell, valljam ebben a percben kisebb problémám is nagyobb volt annál, hogy vele foglalkozzam. Leginkább Dawn-t sajnálom. Annyi rosszat kellett már átélnie az életében és most még ez is. De ha bejönne az ötletem, akkor talán megvédhetném.

- Igen – feleltem fél másodperc alatt.

- Tudod – kezdett bele, nagyon kellett figyelnem, olyan sebességgel hadart – én-én nem gondoltam, hogy ez lesz.

- Más sem – tettem hozzá kurtán.

- És hát nagyon sajnálom, hogy így alakult – emberi módon a tarkóját kezdte vakarni.

- Hidd el én sem – mondtam szarkasztikusan. Igazság szerint nem értem ezt a vallomást. Hiszen, ha akart volna, már az elején is tudott volna segíteni. De nem! Ő nem!

- Tényleg – bizonygatta.

- Nézd Drake, ha ennyire bántana megállíthattad volna, de ha jól tudom, nem tettél semmit, csak álltál a hülye ajtó mellett és bámultad, ahogy Dawn elveszíti az önuralmát az-az átváltozása miatt, de nem állítottad le! Úgy hogy, csak ne mondogasd itt nekem, hogy mennyire sajnálod – borultam ki. Komolyan! Ezt a képmutató szemétládát! Mit képzel ez magáról!

- Figyelj Layla – lépett közelebb hozzám. Tudom, hogy nem kellene ilyen gyengének lennem, de mikor ilyen hangon szól hozzám. Jajj nekem! – Hidd el nekem!

- Drake! Ne! – léptem arrébb. Most nem foglalkozhatok ezzel!

- Kérlek! – könyörgött, szemei összeszűkültek, ajkai egy kérlelő fintorra húzódtak – Nem akarlak elveszíteni – suttogta.

Nem tudtam megszólalni. Sosem láttam még ilyennek.

- Mondd, hogy csináltok valamit! Nem akarom, hogy meghalj, látni akarlak – ha elmondanám neki, ha velem jönne, ha-ha most igazat beszél.

- Ezt komolyan mondod? – kérdeztem egy tizedmásodperccel később.

- Layla én sosem hazudtam neked – felelte félénken. Közelebb hajolt felém, majd ajkait az enyéimre tapasztotta. Az első csókom. Még sosem éreztem ehhez hasonlót. Ajkai vadul táncoltak az enyéimmel. Forrónak éreztem mindent. Remegett az egész testem, a talpamtól egészen a gerincemig.

Lassan elhúzódott. Végül újra a szemeimbe fúrta az övéit.

- Mi lesz?

- Hát – suttogtam – Gyere! – hívtam magam után, majd leültem az ágy szélére. Kinyitottam a naplót és írni kezdtem.

„ Meg akarunk szökni, vagyis Dawn még nem tud róla, de inkább ez, mint hogy hagyjuk, hogy megöljenek minket.”

Átvette a füzetet, majd gyönyörű betűket kezdett kanyarintani

„Veletek megyek! Mi a terv?”

Újabb díj!

2011-02-04T12:58:00.000+01:00

Ismét egy bejegyzést..ez már a második így egyből....:D

Nagyon köszönöm Biankának! Igazán kedves tőle..:D
Küldeném mindenkinek, aki úgy érzi, hogy az ő történetére is illik a "Szívszorító történet" díj! Még 1x köszönöm! Legyetek jók! A héten mindenképp lesz új fejezet!
Üdv.: Zsani alias Szosza914

Alyosha és Briki Green novellapályázata (Katt a címre ha az oldalukra akarsz jutni!)

2011-02-04T12:52:00.001+01:00

Szia mindenkinek! Nos, amint láthatjátok egy újabb novellapályázattal bővült a versenyek létszáma. Aki akar, vagy esetleg ideje is van jelentkezzen, hisz rengeteg hasznos tapasztalatot szerezhettek az írás területén. Sok sikert a pályázóknak! A héten, de az is lehet, hogy még ma..:D jön az új fejezet! Sok puszi nektek! Legyetek jók!

Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Vámpírakadémia Pályázat

Sziasztok!

Itt láthatjátok a Vámpírakadémia Pályázat instrukcióit. Ha bármi észrevételetek, kérések vagy kérdésetek merülne fel, akkor e-mailben (vampirakademia_palyazat@citromail.hu) vagy megjegyzésben megírhatjátok nekünk.

A részvevők névsorát oldalt majd idővel megtaláljátok, valamint az alkotásoknak is készítünk majd egy-egy külön menüpontot. A leadási határidő letelte után egy közvélemény-kutatást fogunk elindítani, amiben majd szavazhattok a nektek tetsző alkotásokra. De! A végeredményt mi fogjuk eldönteni, és csak akkor vesszük figyelembe a szavazást, ha bizonytalanok vagyunk egy-egy sztori helyezettében. (Mindezzel azt szeretnénk elérni, hogy mindenki ugyanolyan esélyekkel induljon, legyen az ismert, vagy nem annyira ismert író és hogy csak a teljesítményt értékeljük, ne a rajongói tábor méretét.)

Sok sikert kívánunk!

Téma:

Vámpírakadémia

A művek kategóriái: novella, egyperces novella, vers vagy elbeszélés

Terjedelem:

Novella: minimum 2 oldal, maximum 5 oldal
Egyperces novella: minimum fél oldal, maximum két oldal
Vers: nincs
Elbeszélés: minimum 5 oldal, maximum 12 oldal

(Word dokumentum, Betűtípus: Times New Roman, Betűméret: 12, Sorköz: szimpla)

Kritérium:

Nem lehet crossover (más film vagy könyv összekeverése)
Törekedjetek a karakterhűséghez! (Írhattok saját szereplőről, és a példa kedvéért Mason feltámadhat poraiból, de Rose ne kergessen lepkéket egy idilli réten.)
A korhatárt meg kell jelölni az alkotás elején
A VA 5. és 6. könyvével kapcsolatos írások esetén fel kell tüntetni a Spoiler veszélyt!
Törekedjetek a helyesírásra és a szöveg formázására
Az e-mailben fogalmazz meg egy bevezetőt a műről

Határidő:

A leadás határideje: 2011. márc. 27-e éjfél
A győztesek kihirdetése: 2011. ápr. 00. éjfél (az elküldött alkotások mennyiségétől függően akár el is tolódhat!)

Küldés:

A kész műveket e-mailben várjuk (vampirakademia_palyazat@citromail.hu), melynek témája: Pályázat.

Ha valami kérdésetek adódik a versennyel kapcsolatban, akkor azt szintén e-mailben vagy megjegyzésben feltehetitek (chat-ben túl hosszú lenne).

Zsűri:

Alyosha és Briki Green

Díj:

Az első három helyezetten végzet, ha megadja nekünk a címét, akkor azoknak Postai úton küldünk egy kis apróságot, valamint az alkotását közzétesszük az oldalon.

Üdv.:
Alyosha & Briki Green

Gold Moon - Arany Hold - 11. Fejezet - Szánalmas és kegyetlen

2011-01-30T18:28:00.002+01:00

Ott feküdtem a nagyteremben. Halvány lila gőzöm sem volt, hogy mit kezdjek az újonnan megszerzett információkkal saját magamról. Nem tudtam semmit. Hogy mit kellene tennem ebben a helyzetben, hogyan tudok visszaváltozni vagy ilyesmi. Semmit. Még mindig hatalmas némaság telepedett az egész kastélyra. Tisztán lehetett hallani és érteni is, az emberek beszédét a környező utcákról. Még sosem voltak itt ilyen csendben. A körülöttem lévő vámpírok mind szoborként figyelték tetteimet, mintha veszélyt jelenthetnék számukra. Bár volt benne igazság, de azért ennyi vámpírral nem tudnék elbánni.

Hirtelen, mintha feleszmélt volna, Aro megköszörülte a torkát és nyájasan megszólalt.

- Nos, mily meglepő fordulat – artikulált, s közben apró döntésekkel mozgatta a fejét, mintha ezzel próbálná ellensúlyozni a remek ötleteit velem kapcsolatban.

- Barátom, ez az – szólt közbe ezúttal Marcus is.

- Demetri, Alec! – kiáltott a két vámpírnak – Vigyétek le az egyik cellába! – üvöltötte ingerülten Caius. A két férfi közeledni kezdett felénk. Demetri hatalmas erővel markolt bele a bundámba, amire hangos vonyítással reagáltam. Mindent sokkal másabban érzékeltem, mint vámpírként. Mintha ezernyi késsel szúrta volna tele a bőröm.

- Ne! Ne bántsátok! – kérlelte Layla. Ezúttal a figyelem ráterelődött.

- Vajon mi történhetett köztetek, ami miatt ily hamar bajtársak lettetek? – nézett felénk Marcus, töprengő tekintettel.

- Most! – szűrte a fogai között Caius. A két vámpír ismét közeledni kezdett. Én egy lomha mozdulattal felpattantam a helyemről, de Layla váratlanul elém ugrott.

- Nem bánthatjátok! – üvöltötte a két férfira. Demetri néhány lépéssel kikerülte őt, majd rám vetette magát. Alec lefogva a húgomat, megpróbálta távol tartani tőlem.

Layla egy erősebb oldalba rúgással szabadította ki magát Alec karjainak maró szorításából, majd Demetri hátára ugrott elvonva annak figyelmét.

Hangos morgás tört erő a torkomból, ahogy végig néztem, hogy Demetri megfogta a húgom karját és előre rántotta maga mögül. Iszonytatos erővel vágta bele a márvány padló fényes kövébe. Feléjük rohantam letépve a férfit a húgomról. Alec robbanásként vágott oldalba, aminek a hatására eleresztettem Demetrit és a tíz méterre lévő falba csapódtam. Nyöszörögve tápászkodtam fel, mikor észrevettem, hogy ismét közeledni kezdtek felém. Ismét egy hangos morgás hallattam, majd futni kezdtem feléjük. Layla Alec-re vetette magát, én, pedig a másikat tepertem le. A húgom ajkai közül hangos sikoly tört elő, ahogy az ellenfele kettétörte az egyik karját.

Megrémültem. Olyan erő járta át a testem, amit eddig még nem éreztem sosem. A mancsaim szinte maguktól mozdultak. A talpamtól egészen a fejem búbjáig hatoló energia kényszerített a védelmezésre. Meg kellett óvnom a családom. Oltalmaznom kellett az egyetlen húgomat. Segítenem kellett rajta.

Demetri megpróbált felállni a mancsaim között, de nem sikerült neki, hisz ezúttal erősebbnek bizonyultam. Egyetlen csapással ütöttem arcom, majd téptem darabokra.

A teremre néma csönd vonult. Fenyegető tekintettel néztem, ahogy Alec a karjai között tartja a fájdalmaitól szenvedő húgomat. Pedig csak meg akart védeni.

Aro, Alec-ra nézett, majd bólintott egyet. Mire a vámpír elengedte a húgomat, aki hozzám futott.

Lenéztem a földre. Lábaim a földbe gyökereztek. A vámpír szétmarcangolt darabjai. A néma csend, ami fátyolként telepedett a teremre. Gyilkos lettem. Ismét. Nem kaptam levegőt, az érzés, hogy bántottam valaki, az érzés, hogy megöltem, megöltem őt. Végeztem Demetri-vel. A Volturi egyik legértékesebb kincsével. És akkor, ott az utolsó gondolatom hatására rájöttem. Ráébredtem, hogy meg fognak ölni. Ha megtudják, hogy ismerem a titkot, hogy Layla a húgom, ő vele is végeznek.

Még mindig csend volt, megfagyott készenlétben nézték a mozdulataimat, a cselekedeteimet.

Egy halk nyüszögés tört elő a torkomból.

Féltem.

Nagyon féltem.

Remegni kezdtem. Végig söpört a gerincemen és a mancsaimon keresztül egészen a gyomromig hatolt.

Megtörten és megalázkodva rogytam a földre. A hajam lágyan hullott a szét a bőrömön, eltakarva az arcomon megbúvó szégyent és rettegést.

Aro sóhajtott. Majd halk és dühös morgásba kezdett. Összeszorította az öklét, majd erőt véve magán megszólalt.

- Vigyétek a szemünk elől őket. Le a cellába. Azonnal! – szűrte a fogai között.

- Demetri fontos volt a Volturi számára és ti végeztetek vele – szólalt meg dühösen Marcus.

- Csak én! Layla nem tehet az egészről – feleltem szinte alig érthetően, de tudtam hogy tisztán értik minden rémülten csengő szavam. Drake felém lépett, majd a hátamra terítette fekete köpenyét. Önként felálltam, majd lehajtott fejjel a három vezető felé fordultam.

- Sajnálom! Nem tudtam, mit teszek – suttogtam.

- Ez nem mentség! – üvöltötte Caius – Immáron nem vagy pótolhatatlan! Te is csak egy vagy a szánalmas Cullen család babonájában élő szennyből. Szégyent hozol a névre!

- A cellába! – üvöltötte ismételten Aro.

- Igen is – Drake bólintott, majd Layla karját megfogva vonszolni kezdte. Alec ugyanezt tette velem.

Néma csendben lépkedtünk végig a folyosókon. A dohos szag átjárt mindent. A sötét falak még ridegebb hangulatot biztosítottak. Fagyott volt minden. Egy cseppnyi pozitív érzelem sem lakozott idebenn. Csupán a düh, a harag, a bosszú és a gyász tökéletes és sötét keveréke.

Szégyenkezve pillantottam fel a recepciós pult mögött álló Marion riadt és megrökönyödött tekintetébe.

Nem értette, hogy most mi lesz velünk. Igazság szerint én tudtam. Engem kivégeznek, és csak reménykedni tudtam abban, hogy Layla még élhet. Olyan fiatal még.

Most biztosan gyűlöl engem. Hogy is ne gyűlölne? Felforgattam mindent az életében. Én tehetek mindenről. Tönkre tettem. Lényegében én magam, a hülye védelmem miatt vittem őt is a halálba. Hisz Alec nem is akarta bántani. Mit tettem? Azt hittem ennél rosszabb már nem lehet, de tévedtem.

Kavargó gondolataimba merülve észre sem vettem, hogy a zárkához értünk. Drake bekísérte Layla-t, majd miután kijött, lehajtott fejjel megállt mellettem. Csak állt ott és nem szólt. Végül azt hittem, hogy nem mond semmit. Végül megszólalt.

- Sajnálom – ahogy kiejtette szavait, tovább indult, majd eltűnt a lépcsőfordulóban.

Alec egyetlen erőteljes lökéssel a zárkába lökött, aminek a hatására összerogyva estem a hideg kőlapra. Nem néztem a húgomra, hisz úgy is gyűlöl. Nem akartam látni a szánalmasan utálkozó tekintetét.

Összegörnyedtem, lábaimat magam alá húztam és a hideg kőnek döntöttem a fejem. Olyan forrónak éreztem mindent. Mintha a pokol, kegyetlen tüze akarna bosszút állni rajtam. A testem halk rázkódásba kezdett. Szemeimből könnyek kezdtek csepegni. Halk szipogással próbáltam ellensúlyozni keservesen záporozó sírásomat.

- Dawn – szólalt meg suttogva. Kezeivel végig simította az arcomba hulló, vörös tincseimet.

Még mindig nem mertem ránézni. Féltem.

- Nem akartam – zokogtam tovább – Megérdemlem az utálatod, hisz miattam fogsz meghalni.

- Nem – felelte még mindig alig hallhatóan.

- Sajnálom – nyöszörögtem újra.

- Köszönöm – folytatta. Felnéztem. Mit köszön meg? Hogy lényegében én magam tehetek arról, hogy megölik? Megköszöni hogy elvettem az életét, még ha nem is a saját kezemmel?

- Mit? – néztem rá. A testem még mindig remegett. A lelkemtől, a saját magam iránti gyűlölettől fáztam. Belülről fagyos volt minden, de kívülről még mindig a pokol vad tüze égette a bőröm minden egyes pontját.

- Hogy megvédtél – felelte – Köszönöm – borult a nyakamba.

- Én köszönöm – mondtam.

- Ugyan mit? – kérdezte meglepetten.

- Hogy nem utálsz azért – elcsuklott a hangom – szóval, azért amit tettem – ajkaim elnyíltak és egy adag levegőt fújtam ki rajtuk.

- Miért kellene utálnom téged? Hisz te csak segíteni akartál rajtam – felelte.

- Layla! Dawn! – futott a rácsokhoz Marion. Ránéztünk mindketten – meghozta az ítéletet a Volturi – suttogta.

Twin Light - Iker Fény friss!!!!

2011-01-29T16:37:00.001+01:00

Szia mindenkinek!

Szóval csak annyit, akartam mondani, hogy fenn van a friss a Carly-val közös blogunkon.

Twin Light - Iker Fény - 2. Fejezet - Felejthetetlen

Katt ide, ha el akarod olvasni! :)

2 új díj! Köszönöm Brigi Bogyónak!

2011-01-28T12:55:00.000+01:00

Szia mindenkinek! Brigi Bogyótól kaptam két díjat is!

Nagyon köszönöm! Imádlak érte, nagyon jól esett.

A feladatom, hogy 5 embernek küldjem tovább, amikről írnom kell egy rövidke jellemzést.
Hát bevallom, nem sok fanfiction-t olvasok, de azért majd igyekszem.
Az első hogy elmondom, hogy mivel Brigi Bogyó már kapott így neki nem tudom visszaküldeni, de nagyon nagyon megérdemelné.
Szóval, akkor kezdem is..

Carly:
Nagyon szeretem olvasni a történeteit, az egyik kedvencem az Emlékeimet keresve c. története, ami Bella és Edward elrabolt lányáról, annak visszatéréséről és elrablásának különleges, titokzatos körülményeiről szól. Megfűszerezve egy csipetnyi szerelemmel, néhol megszórva egy kis erotikával és sok sok önfejűséggel. Olvassátok el! Nagyon jó!
Drusilla:
Drusilla egy nagyon nagyon tehetséges lány, talán többen is ismeritek! Sőt biztos is! Az első kedvenc történetem tőle a Kártyán nyert szerelem, ami a Twilight korunkbeli világát egy kicsit más időbe helyezei...:P Nagyon jó, de a mostani története is egyszerűen csodás Ha a lélek összeforr címmel olvashatjátok!
Allice:
A két Volturis története:
Carlisle és Aro színes történetéte Allice tollából. A leggyerekesebb Volturi tagokról szól, de életük megváltozik. Megjelenik 2 lány az életükben és minden felborul, ami eddig megszokott volt számukra. Esme és Carlisle a világon egymást utálják a legjobban, de a végén mégis kezd kibontakozni valami. Aro és Lili pedig szerelembe esnek már az első pillantás után. Van itt szerelem, gonoszság, boldogság, harc és minden, ami kell!
Kate:
Ellie elvesztette a húgát egy balesetben és ennek következményeként az apja elhagyja őt. Ellie szeret egy fiút aki rá se néz. Úgy érzi ez már több mint szerelem de nem érti, hogy szerethet valakit akit még csak nem is ismer. Egy nap ú elájul az iskolában és mikor a kórházban arra ébred, hogy extra képességei vannak(mint: extra hallás, szaglás, tapintás, látás, érzés) nagyon megrémül és az még csak súlyosbítja a helyzetet, hogy egyedül van evvel a nagy teherrel amit a képességei jelentenek. Olvassátok el a The Power című történetet, és megtudhatjátok mi lesz a folytatás.
Bianka
Alice normálisan éli mindennapi életét míg fel nem bukkan ő. Azután a nap után kilenc évig várakozik míg végül újra felbukkan. Ám a szerelem magával hozta a veszélyt és a bajt. Alice fontossá válik egy veszélyes embernek aminek az okát seni sem tudja. Vajon miért kell Tomnak? A The Moon Lights fejezeteiben megtudhatjátok a folytatást

Három dolog rólam:
- Imádok blogolni!
- Imádom a zenét, hisz az az élet, mindenhol ott van!
- Imádom az olvasóimat!

A díjat mindenkinek ajánlom, akit eddig megneveztem és akinek a neve vagy a linkje szerepel az oldalon! :)
Köszönöm mindenkinek! Hogy olvastok! Hogy díjakkal értékelitek a munkámat! Nagyon szépen köszönöm nektek! És még egyszer köszönöm Brigi Bogyónak!

Lejárt a jelentkezési határidő!

2011-01-26T19:21:00.002+01:00

Kedves pályázatra jelentkezők!

Kihirdetem, hogy a jelentkezési határidő lejárt!

Íme a végleges jelentkezési lista:

Alicebrandon
Allice
Alysia
Angyal
Bee
Bells
Bri
Carly
Cassidy Cleanwood
Cormy
Dadri
Dark Angel
Diara
Dreamea
Ennie
Anabella
Iceflower
Isabella
Isabella Cullen
Kacey
Kesha
LaMes
Mazsolä
Mercédesz
Nori
Piroseper
Rek@
Rosalie23
Rosewoods
Suzan
Szélkisasszony
Szepy
Szimy
Tia
Timsi
Tpr és Viv
Valerin Lanz
Wanda Reeves
Wedo

Összesen ennyien jelentkeztek: 39

Néhány jó tanács! Ezeket ne felejtsétek el:

A művek terjedelme: A novella terjedelme: minimum 2 oldal, maximum 5 oldal.
Az elbeszélés terjedelme: minimum 5 oldal, maximum 12 oldal.
Word beállítások: Betűtípus: Times New Roman, Betűméret: 12, Sorköz: Szimpla
Minden novellának és elbeszélésnek adjatok címet!
Javítsátok ki a műveket, amennyire csak tudjátok! Olvassátok át őket, így könnyebben észreveszitek a hibákat. ( Ne feledjétek az oldalra javítás nélkül, a kritikák hozzáadásával kerülnek fel a művek!)
Beküldési határidő: Február 25.
A kész műveket ide küldjétek: janettedorothyfair@gmail.com

Sok-sok szabadidőt, múzsát, ihletet, jó ötletet és agyafúrt észjárást kívánok minden jelentkezőnek! A lényeg, hogy a képzeletetek szabadon szárnyaljon, legyetek kreatívak és legfőképpen érezzétek jól magatokat!

Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Kedves pályázók, pályázni akarók és nem pályázók!

2011-01-25T16:32:00.000+01:00

Szia mindenkinek! Szóval, remélem nem felejtettétek el, hogy még ma lehet jelentkezni a novellapályázatra, ugyan a határidő már a végsőket rúgja, de ne csüggedjetek, aki még szeretne jelentkezni az ma éjfélig, azaz 00:00-ig még megteheti..de csak addig...:). Hajrá emberek! Nincs még veszve semmi, akkor sem ha éppen most, ebben a pillanatban tört rátok az ihlet hatalma és jutott eszetekbe egy-egy ütős novella vagy elbeszélés.
Ha jelentkezni akarsz itt megteheted:

szozsa914@gmail.com
janettedorothyfair@gmail.com

vagy esetleg kommentárban :)

Ne felejtsétek el megírni az e-mail és blog címeteket, milyen néven indultok, illetve, hogy milyen formában indulnátok a pályázaton (novella, elbeszélés). Megjegyezném: A VERS KATEGÓRIÁT TÖRÖLTÜK, nem volt rá elég jelentkező, így nem lett volna tisztességes a másik két formában indulókkal szemben.

Köszönöm figyelmeteket, holnap jelentkezem, a teljes végleges névsorral.

Valamelyik nap felteszem az új fejezetet, csak nem sok időm van, de azért sietek nagyon!

Sok sok puszi mindenkinek!

Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Új blog!

2011-01-20T23:01:00.001+01:00

Szia mindenkinek!

KATT IDE, HOGY A BLOGHOZ JUSS!

Carly és én, azaz Szozsa914 összedugtuk a buksinkat és megszületett egy történet. Egy történet, amit nektek írtunk. Ti értetek hoztunk létre. Egy történet, ami a Cullenek hihetetlen, szívszorongatóan romantikus, elviselhetetlenül izgalmas és örökérvényű legendájának a folytatása. Egyetlen, igazán aprónyi változtatással. Ami, teljesen megkérdőjelezi az olvasók elméjében megszületett Twilight Saga folytatást. Most, utólagos engedelmetekkel nem részleteznénk, hogy mit is módosítottunk benne, hisz akkor kevésbé lenne érdekes az első fejezet csattanója.

Szóval, reméljük, hogy sikere lesz, hogy tetszeni fog nektek, és rendszeresen olvasni és kommentelni fogjátok a rengetek munkával elkészített fejezeteinket. A történetet két szemszögből olvashatjátok majd, az egyik Carly lesz, a másik, pedig nagy meglepetésetekre én.

Egy szó mint száz, arra kérünk benneteket így, még most a legelején, hogy egy aprónyit könnyítsétek meg a dolgunkat és hozzászólva a fejezetekhez meséljétek el a véleményeiteket, akár egy szóval, akár kisregénnyel.

Előre is köszönjük ezt a segítséget! Jó olvasást, az első fejezethez, amit már megtalálhattok a blogon!

Üdvözlettel a blog szerkesztői: Carly és Zsani, alias Szozsa914

Gold Moon - Arany Hold - 10. Fejezet - Vad és félelmetes

2011-01-18T02:22:00.003+01:00

Szia mindenkinek! Tudom, hogy ez egy elég rövidre sikerült fejezet lett, de ettől eltekintve szerintem egész jó. Remélem tetszik majd nektek! Ne habozzatok leírni a véleményeteket!
Jó olvasást! Legyetek jók vagy rosszak!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Még mindig Caius elvetemült mosolyát figyeltem. Layla mellettem, a másodperc töredéke alatt fordult hátra és rökönyödött meg. A hatalmas ajtó egyetlen, apró lökéssel kinyílt és sorban egymás után számos, eddig ismeretlen vámpír lépett be rajta. Caius, emberi módon megköszörülte a torkát, mintha az kaparna, ezzel hívva fel a figyelmet mondani valójára.

Visszafordultam felé és tekintetem rászegeztem. Layla is így tett. A teremben halálos csend lett.

- A feladatotok, hogy harcoljatok - mondta, majd ránk nézett gyilkos és önelégült tekintetével - Egyetlen szabály van! - folytatta magabiztosan - Öljetek! – ajkai ismét egyetlen kegyetlen és vad mosolyra húzódtak. Rápillantottam a húgomra, akinek a szemeiben ugyanazt a hitetlenséget véltem felfedezni, mint amit én éreztem.

Hátra néztem, hogy mérlegeljem a helyzetet. Több mint 20 vámpír állt mögöttünk. Vérszomjas vörös szemeik halálos fenyegetéssel vetődtek ránk. Ismét ránéztem a Volturi vezetőjére.

- Igen – bólintott – jól látod, újszülöttek – rémisztő volt, ahogy ránk bámult, az aljas, megrögzött és elvetemedett ábrázatával.

Sóhajtottam. Nem mintha szükségem lett volna rá, csak nyugtatás képpen. Bátorítóan Layla-ra mosolyogtam. Tudta ő is, hogy ezúttal az életünkért harcolunk. Tudta, ha elbukunk, meghalunk és akkor esélyünk sem lehet kideríteni az igazságot. Ha most meghalunk sosem láthatom többé Seth-et, pedig erre vágytam a legjobban. Érezni akartam, ölelni és csókolni őt. Harcolnom kell és nyerni! Győzedelmeskedni, hogy újra láthassam őt. Ő érte, csakis miatta és a húgom miatt. Kellenek nekem és nem engedem, hogy veszítsünk. Megvédem Layla-t és magamat is. Nyerni fogunk! Nyernünk kell!

- Ahogy gyakoroltuk – vetettem oda suttogva a húgomnak. Amire egy bólintást kaptam válaszul.

- Akkor kezdődjön a móka – ült le a két másik vezető mellé Aro is, majd összecsapva két tenyerét elindította a – számukra – versenyt. Nekünk nem volt az, nekünk maga volt a túl élés.

Ketten, huszonhat újszülött vámpírral szemben. Nehéz lesz, de sikerülhet.

- Enyém a jobb oldal – szólalt meg mellettem Layla egy Caius-éhoz hasonló elvetemült vigyorral – Vajon melyikünk lesz a gyorsabb? – szemöldökét fentebb húzta és egyetlen másodperc töredéke alatt belevetette magát a vámpír hadba.

Úgy tettem, mint ő. Az első néhány alkalommal, egy-egy jól irányzott ütéssel támadtam. A terem hatalmas csatatérré változott. Szlalomozva hárítottam el az ellenfelek támadásait, hogy aztán ütések hadával ostromoljam őket. Fél szemmel a húgomra pillantottam. Boldogult. Ez a tudat megnyugtatott és áramütésként töltött fel elég energiával ahhoz, hogy újult erővel merüljek bele a harcba. Néhányszor felugrottam és megpördültem a levegőbe, mintha csak egy egyszerű tornagyakorlatot mutatnék be. Majd egy-egy kecses mozdulattal az ellenfél hátára érkezve pusztítottam azt el.

Az újszülött teremtények erősek voltak, de egy alakváltót nem tudtak volna legyőzni. Minket farkasok ellen képeztek ki, nem mondom, hogy gyerekjáték legyőzni egy friss vámpírt, hisz ereje teljében van, de azért százszor nehezebb helyzetet is tudtunk volna kezelni Layla-val, főleg így együttes erővel.

Mindketten egyszerre hátráltunk. Pillantásunk összefonódott egy röpke pillanatra. Tudtuk mire gondol a másik. Tudtam, hogy még csak most jön a java. Egymásra bólintottunk. Szinte egyszerre vetettük bele magunkat ismét a tömegbe. Ezúttal viszont a képességeinket is használtuk. Layla víz oszlopaival próbálta meg távol tartani a vérengző lényeket, hogy addig én a tűzcsóváimmal gyilkoljam meg őket. Szépen haladtunk, az eredetileg huszonhat fős hadsereg, már csupán hat tagból állt. A legerősebbek még mindig éltek.

Hirtelen egy óriási lökést éreztem a jobb oldalam felől. Hatalmas erővel repültem a szemközti fal jéghideg és kemény kövének. Hangos reccsenéssel repedt meg, majd apró szilánkokként hullottak a földre és gurultak szanaszét, hogy beleolvadva a környezetükbe elfoglalják helyüket.

Layla egy pillanatra megdermedt, de még pont volt ideje menekülni a támadói elől. Megpróbáltam felállni, de nem bírtam. Mellkasom szorítása nem engedett. Mély, nyilalló fájdalom járta át az egész bensőm. Szúrt és nyomott. Nem bírtam mozdulni. Egy hosszú, sötét hajú nő ugrott rám, megakadályozva a lehetséges menekülésem. Karmazsin vörös szemei beleivódtak az elmémbe. Erőt véve magamon és leküzdve az égető fájdalmat lábaimat felhúztam és egy óriási, erőteljes rúgással szabadítottam ki magam annak szorításából.

- Layla! – kiáltottam, ahogy észrevettem, hogy a többi újszülött, egyként veti rá magát a húgomra. Feléjük rohantam. Elképesztő sebességgel csapódtam bele az egyik vámpír oldalába, aki majd 10 métert zuhant az ütésemtől. Ismét feléjük rohantam, hogy távol tartsam a támadókat a húgomtól, de ekkor valaki ismét nekem rontott oldalról. Megint a fekete volt. Hallottam és éreztem is, ahogy ütésének erejétől megreccsent, majd szilánkjaira tört vagy négy bordám, de nem foglalkoztam vele. Újra talpra pattantam, hogy felvegyem vele a harcot.
Meg kellett mentenem a húgomat. Meg kellett védenem. Nem hagyhatom, hogy most bukjunk el! Nem hagyhatom, hogy meghaljon! Éppen csak, hogy visszakaptam. Bármi is legyen vele kapcsolatban az igazság, ha a testvérem, ha nem, akkor is szeretem és kedvelem Layla-t és nem engedem, hogy bármi baja is essen.
Félszemmel ismét rá pillantottam. Láttam, hogy újra támadni kezdte a három másik vámpírt. Mos ő volt fölényben.

Egy észveszejtően gyors ugrással a levegőbe emelkedtem, majd az újszülött hátára ugrottam és egy gyors rántással kitörtem annak nyakát. Az előző vámpír közben magához tért és újult erővel felém kezdett rohanni. Vállaimba kapaszkodva szaltózott egyet. Lábaim a levegőbe emelkedtek és irdatlan sebességgel vágódtam neki a márványpadló kemény lapjának, ami körülöttem, több méteres nagyságban repedt fel.

- Dawn! – üvöltött felém hangos sikollyal a testvérem. Alig hallottam, mintha távolodott volna, mintha valaki el akarná szakítani tőlem ismét. Néhány perc múlva eszméltem csak magamhoz. Felkeltem. Tekintetemmel Layla-t kutattam.

A maradék négy vámpír lefogta őt. Egy-egy a karjait szorították. Hallottam és láttam, ahogy kettétörik az egyik csontja. Egy fájdalmas nyögés hagyta el a torkát.

Ajkaim közül vad és félelmetes morgás tört elő, vállaim megfeszültek és furcsa, remegést éreztem a gerincemben. Olyan hirtelen történt minden. Az egyik másodpercben még ott álltam és figyeltem Layla fájdalmasan megrökönyödő tekintetét. A következőben, pedig már rávetettem magam a testvérem támadóira. Az egyikőjük lábát a fogaim közé szorítottam, majd nekivágtam a másiknak, aki hatalmas vetődéssel mélyedt bele a földbe. Layla riadtan hátrálni kezdett és az egyik vámpírt még utoljára, felém lökte. Én, pedig egy jól irányzott harapással téptem le annak fejét.

Hangosan zilálni kezdtem, behunytam a szemeimet. Majd a hideg földre feküdtem.

Layla mellém lépett és megsimogatta az arcom.
- Köszönöm - felelte. Először rá pillantottam. Értetlenül figyelte mozdulataimat és közben végig mérte a testem. Tekintete megakadt a földön. Lenéztem én is fókuszálásnak helyére. Két, óriási szőrős tappancs pihent alattam.

Megakartam szólalni, de nem tudtam. Valami nyüszítés féle jött csak ki. A három vezetőre helyeztem tekintetem, akik ugyanolyan szótlan, szoborszerű meglepődéssel figyelték a cselekedeteimet.

Nem tudom mi történhetett velem, csak azt, hogy meg akartam menteni a húgomat. Meg voltam ijedve, még sosem fordult ez elő. Hogy ennyire elveszítettem volna a fejem. Mindig tudtam, mit teszek és sosem volt ilyesmire egyáltalán példa sem. Most, mintha kitörölték volna a harc minden mozzanatát a fejemből, csak az őrült düh járkált a fejemben és, hogy meg kell védenem.

Ismét a tappancsokra tekintettem. Majd megmozdítottam az egyiket, mint mikor a kezemet helyezem arrébb. Igen, ezek tényleg az enyémek. Pont olyanok, mint amilyenek a falka tagjainak is vannak. Mi történt velem? Akkor most mi vagyok én?

Kedves Olvasóim!

2011-01-11T16:39:00.000+01:00

Kedves névtelen és nevüket felvállaló olvasóim! Köszönöm, hogy már ilyen sokan jelentkeztek a pályázatomra, igazán örültem neki. :) De még nem ért véget, úgyhogy hajrá!
Szeretnélek megkérni bennetek, hogy aki olvassa az Arany Holdat, hogy akár névvel, akár névtelenül, de illessen meg némi kritikával. Nem azért, mert kivagyok éhezve rá, ne is gondoljátok. De megszeretnék felelni nektek! Szeretném, ha igen is segítenétek nekem, hogy jobbá tegyem a történetet. Ötleteket, tippeket vagy akár építő jellengő kritikát! Nagyon örülnék neki! Szeretném, ha elmondanátok a véleményeiteket, hogy meg tudjak felelni az elvárásaitoknak, hogy megtanuljam mi az érdekes számotokra. És szeretnék élni a lehetőséggel, hogy szórakoztató és ne csupán unalmas fejezetek kerüljenek fel az oldalra. Mert én nektek írok és nem csupán magamnak, mert akkor nem raknám ide fel! Kérlek titeket, hogy szánjatok rá egy csöppnyi időt és illessétek meg a fejezeteket akár egyetlen szóval!
Köszönöm a figyelmet! Remélem értékelitek, hogy én próbálkozom. :)
Sok puszi!
Zsani alias Szozsa914

Gold Moon - Arany Hold - 9. Fejezet - A levél + Egyéb tudnivalók a pályázatról!

2011-01-09T18:25:00.001+01:00

Szia mindenkinek! További tudnivalókat találhattok a pályázatról, A hét főbűn novellák hivatalos oldalán! KATT IDE!

Az érzés, ami elkapott átjárta a bensőm. Mintha az álmom teljes egészében megvalósult volna. Mintha ez csupán a képzelet játéka lenne. Féltem, attól, hogy igaz volt, amit láttam. Féltem attól, hogy valami olyasmi derül ki, ami megváltoztatna mindent. Pont úgy, mint, mikor anyu és apu megjelent Forksban. Utálom a meglepetéseket, főleg az ehhez hasonlókat.

- Ez – ez lehetetlen – még mindig nem tudtam mást mondani.

- Mi a baj? – kérdezte tágra nyitott szemekkel.

- Várj! Eszembe jutott valami – feltartottam a mutató ujjam és az ajkaim elé emeltem, ezzel jelezve, hogy maradjon csendben. Bólintott – a gyakorlással kapcsolatban. Egy egész jó taktika – feleltem elterelésként.

- És mi az? – nézett rám értetlenül.

- Azonnal jövök! – vámpír gyorsaságomat elővéve a recepcióra rohantam, kértem egy köteg papírt és egy tollat, majd megköszöntem és ismét a terembe futottam.

Layla még mindig furcsa pillantásokkal méregetett. De ismét jeleztem neki, hogy néhány másodperc és megtudja, hogy mit is akarok.

Körmölni kezdtem a papírra.

Nézd, tudom, hogy elég nevetséges, hogy „levelet írok”, annak ellenére, hogy itt állsz mellettem, de így nem hallja senki, hogy miről is beszélünk.

Layla! Kérdeznem kell néhány dolgot, hogy megbizonyosodjak valamiről. De ne szólalj meg, nehogy feltűnjön valakinek!

Ismét bólintott. Én, pedig újra írni kezdtem.

Tudom, hogy elég furcsa ez az egész, de meg kell tudnom! Honnan van az a medál?

Átvette a tollat, majd néhány betűt kanyarintott a papírra.

A szüleimtől kaptam, még mielőtt meghaltak volna.

Felém tolta a papírt, hogy könnyebben el tudjam olvasni. Ez olyan lehetetlennek tűnt.

Az egyik felén ugye egy családi kép van. Megnézhetném?

Bólintással jelezte a beleegyezését, majd a kezembe nyomta a nyakláncot. Megfogtam, majd az apró medál kapcsát szétpattintva kinyitottam azt. Egy nő egy férfi és egy kislány volt rajta. Szemeim megteltek könnyekkel. Hihetetlennek tűnt.

Még egy utolsó kérdés Layla. Kik vannak a képen?

A képen lévő férfi az apukám, a nő az anyukám és a kis baba a nővérem, de őt sajnos nem ismerem. De mind ez miért lényeges?

Könnyeim ezúttal, már a bőrömön folytak végig, hogy útjuk végeztével beszívódjanak a sötét színű felsőbe, amit viseltem.

A képen lévő nő az anyám, a férfi az apám és a kisbaba, pedig én vagyok!

Layla tágra nyílt szemei elárulták, hogy pont ugyanolyan meglepett, mint amennyire én vagyok. Nem értem mit kellett volna tennem.

Ez meg, hogy lehetséges? Ezek szerint te vagy az eltűnt nővérem? És, hogy-hogy nem tudtál rólam? És hol voltál eddig? Mi folyik itt?

Nem értem én se! Valószínűleg, az egészért a Volturi hibás. És, ha igaz, hogy a képen a szüleid és a testvéred van, akkor valóban én vagyok az. És mivel egészen az elmúlt néhány héttel ezelőttig azt hittem, hogy a szüleim halottak ezért, nem gondoltam, hogy lenne egy kis húgom.

Ezt meg hogy érted, hogy „néhány héttel ezelőttig azt hittem, hogy a szüleim halottak”??

Hát mert, én tudod Forksban éltem egy vegetáriánus vámpír családnál és a Volturi eljött hozzám és bemutatta, a szüleimet, akiket már kicsit több mint fél évszázada nem láttam.

Hirtelen valami furcsa zajt hallottunk. Fejünket a hang irányába fordítottuk. A papírt eldugtam, az egyik zsebembe.

- Nos, Layla, a fejedet mindig emeld fel. Ne felejtsd el! Caius mérges lenne érte – próbáltam menteni a helyzetet.

- Így? – kérdezte.

- Pontosan – bólogattam.

- És most a lábadat fel és egy gyors ugrás! – folytattam.

- Megmutatnád? – játszotta tovább ő is.

A zaj hamarosan megszűnt, mintha csupán ellenőrizni jöttek volna minket. Mikor már tiszta volt a levegő újra elővettük a papírt.

Még mindig nem értem. A szüleim halottak!

Az meg, hogy lehetséges? Hát itt vannak a kastélyban. Itt vannak Volterrában, és ma is beszéltem anyuval. Az lehetetlen, hogy halottak legyenek.

Dawn ők tényleg azok! Én még sosem találkoztam olyanokkal sem, akik egyáltalán hasonlítottak volna rájuk.

Hiába is próbáltam volna leírni a következő mondatomat, nem tudtam volna. Több ok miatt is. Fogalmam sem volt róla, hogy mit kellett volna írnom. Hogyan kellene reagálnom egy ilyen szituációra?

Néhány hete beállítanak a szüleim, azzal, hogy : „Szia kicsim! Élünk és virulunk”. Most megtalálom az elveszett húgomat, aki azt állítja, hogy mindez hazugság és tényleg halottak.

A másik ok, pedig az volt, hogy ismét jött valaki. Drake.

- Sziasztok! Végeztetek a gyakorlással? – jött felénk a kérdés.

- Persze – válaszoltuk szinte egyszerre.

- Akkor az jó, hisz Caius vár már rátok – bólintottunk, majd együtt elindultunk, hogy ezúttal ne egymás ellen, hanem egymás oldalán harcoljuk.

A sötét és barátságtalan folyosókon sétáltunk végig. Előttünk Drake, lassú, emberi tempóban lépkedett. Layla néhány bátortalan pillantást vetett rám, de én minden alkalommal egy-egy biztató mosollyal viszonoztam.

Ha összetartunk sokkal erősebbek, lehetünk. Ugyan nehéz ezt felfogni és mindez elég meglepő, de ha igazak a jelek, akkor ő, csak az én húgom! Szóval, amúgy amíg a Volturi nem tud arról, hogy mi tisztában vagyunk rokoni szálainkkal, addig azt a saját előnyünkre tudjuk fordítani. Most már csak meg kell akadályoznunk, hogy Aro gyanút fogjon, mert egyetlen kézfogáson múlik a lebukásunk.

Még én gondolkodtam, addig a többiek – engem lehagyva – könnyed beszélgetésbe elegyedtek.

Némán figyeltem zavartalan szóváltásukat. Layla néhányszor csábosan a füle mögé simította egyik vörös hajtincsét, amit Drake mosolyogva és vágyakozva nézett végig.

Hamarosan már ismét ott álltunk a hatalmas ajtó előtt. Már szó nélkül kinyitották előttünk az ajtót. Beléptünk a terembe, majd a három vezető elé léptünk.

- Dawn, Layla! Remélem ez a csekély idő elég volt arra, hogy megmutathassátok egymásnak mit is tudtok – szólított meg bennünket Aro.

Mi összepillantottunk és szinte egyszerre válaszoltunk egy-egy bólintással.

- Akkor jöhet a meglepetés – nézett felénk Caius és egy hatalmas, rossz indulatú mosoly jelent meg ajkain.

Pályázati felhívás!

2011-01-04T11:32:00.008+01:00

Szia mindenkinek! Mostanában teljesen pályázat függő lettem..:D! Arra gondoltam, hogy ezúttal novellapályázatot hirdetek.
A pályázat témája: A hét főbűn
A hét főbűn:

A kevélység (megjegyezném, hogy beletartozik a kevélység bűnébe a hiúság is, de ez tágabb fogalom... :) köszi Claire!)
A falánkság
A kapzsiság
A lustaság
Az irigység
A harag
A bujaság

Ide a szövegre kattintva átjuthattok a pályázat hivatalos oldalára!

A pályaműveknek nem kötelező ezt a címet adni, szólhat mind a hét főbűnről, de akár csak az egyikről is. A lényeg, hogy szárnyaljon a fantáziátok. :D

A művek kategóriái: novella, vers vagy elbeszélés
Terjedelem:

Vers: nincs
Novella: minimum 2 oldal maximum 5 oldal (Betűtípus: Times New Roman, Betűméret: 12, Sorköz: szimpla)
Elbeszélés: minimum 5 oldal, maximum 12 oldal (Betűtípus: Times New Roman, Betűméret: 12, Sorköz: szimpla)

Több műfajban is lehet jelentkezni egyelőre, de az indulók számától függően a változtatás lehetséges!

Határidők:
Jelentkezési Határidő: 2011. 01.25. (éjfél)
Beküldési Határidő: 2011. 02. 25. (éjfél)

Zsűri:
én, azaz Szozsa914 :)
( a többiek még nem mondtak biztosat)

Nyeremény:
Egyenlőre úgy gondoltam, hogy egy saját magam készített kis meglepetéssel kedveskedem az első három helyezettnek. Továbbá minden részt vevő kap oklevelet, az első három nyertes postán is megkapja, az ajándékaival együtt. De persze a jelentkezők számától függ a nyeremény is.

Jelentkezni:
Kommentben vagy e-mailben. ( Ne a chat-ben, mert nem tudom normálisan nyomon követni)
Ha e-mailben jelentkezel:

szozsa914@gmail.com ( Ebben az esetben, mindenféleképpen írd be a tárgyhoz : Novellapályázat)
janettedorothyfair@gmail.com ( Jó volna, ha itt is megjelölnéd a tárgyat, de nem lényeges) :D

Ha bármilyen kérdésetek, észrevételetek van, vagy csak tanácstalanok vagytok a novella, elbeszélés vagy a vers formai követelményeiben, esetleg a Word, vagy szövegszerkesztő használatában, nyugodtan írjatok egy e-mailt (tárgy: segítség) és én azonnal, persze ha tudok akkor segítek.
Vagy írjatok hozzászólásban és azonnal válaszolok!
A verseny további fejleményeiről a későbbiekben még jelentkezem..:D
Legyetek jók! Sok ihletet és múzsát kívánok!
Néhány nap és jön a friss!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Gold Moon - Arany Hold - 8. Fejezet - Együtt!

2011-01-02T21:19:00.002+01:00

Bár lenne elég lelki erőm ahhoz, hogy ne kelljen így viselkednem Seth-tel. Az életem függ tőle, hisz ha nem lenne mellettem, vagy tudnám, hogy elhagy és már nem kellenék neki, egyetlen szó nélkül hagynám, hogy a Volturi bekebelezzen. De tartanom kell magam, ha megtudják, hogy mennyire fontos a számomra Seth, akkor sebezhetővé válok és megtalálják a gyenge-pontomat.

Belegondolni sem merek, hogy mi történhetne az én drága kis farkasommal. Annyira hiányzik, hogy végre átkarolhassam és újra meleg karjai közé bújhassak. Hiányzik, ahogy a forró ajkai, lágy selyemként simulnak az enyéimre.

Egyetlen sós, könnycsepp gördült le az arcomon, amit egy hirtelen és vámpír gyorsaságú mozdulattal söpörtem le az arcomról. Még szerencse, hogy a szobámban voltam.

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy ha csak Seth-re gondolok, már akkor is megjelennek az emberi tulajdonságaim. Eddig csak akkor fordult elő ez, ha vele voltam. De most elég ha csak eszembe jut és lőttek az életemnek, hisz nem ez a legelőnyösebb dolog egy vámpírokkal teli városban, ha jól gondolom.

Visszatérve az álmomra. Tegnap éjjel újra ezt álmodtam. De fogalmam sincs mit is jelent valójában. Hisz ez csak egy álom. Amit átéltem, amik lényegesek voltak azok jönnek elő, ha alszom. Nem?

Halk léptekre lettem figyelmes, amik egyre hangosabbak lettek, ahogy az ajtóm elé értek. Az ajtó kinyílt és anyu lépett be rajta.

- Szervusz drágám! – köszönt felém, majd karjaival átölelt.

- Anyu! – ugrottam fel az ágyról, ahogy megláttam ki jött be – Úgy értem, szia! – lehajtottam a fejem. Valamiért nem bízom benne.

Gratulálok Dawn! Ő a saját anyád! Az ANYÁD! Egész életedben, azért nyavalyogtál, hogy nem volt anyukád, és most, hogy itt van visszakaptad képes lennél eldobni? Vagy nem bízol benne? Mégis mit hiszel? Hogy ez egy alakváltó, aki az anyádnak álcázza magát?

- Kincsem! Hogy vagy? – nézett rám mosolyogva.

- Jól – feleltem röviden.

- Mesélj mi van közted és Drake között? – ült le az ágyam szélére, mint aki éppen a legfrissebb pletykára vár.

- Semmi – beszéltem egy vállrántás után.

- Én ezt nem hiszem – rázta a fejét – olyan furcsán viselkedtek egy mással! – tette hozzá.

- Hogy-hogy furcsán? – kérdeztem vissza.

- Tudod, úgy vibrál köztetek a levegő.

- Bár ne tenné. De most komolyan nincs köztünk semmi. Drake és én már rég nem vagyunk olyan viszonyban, hogy bármi is lehetne valami a kapcsolatunkból.

- Jaj, pedig olyan édesen néz rád. Mintha minden pillantásával fel akarna falni – kuncogott szóhasználattól.

- Én már rég nem jövök lázba tőle, maximum a hányinger kap el, ha rágondolok, mint pasi jelölt férfira.

- Hát, ahogy látod kislányom, de jobb, ha tudod, hogy nála jobb férfit, férjet úgy sem találsz.

- Mit jelentsen ez, anyu? Férjet? Na, ne nevettess! – kezdtem bele talán egy kicsit sértő hangnemben – Én nem fogok összeállni Drake-kel.

- Hát jó, ahogy látod drágám. És valami másról nem akarsz beszélgetni? – kérdezte mézes-mázas hangon.

- Nos, lenne néhány kérdésem. Tudod még régről – mosolyogtam, ahogy felém nézett meglepett szemekkel.

- Jaj, kicsim úgy meghatottál – sóhajtotta, mint egy ember – Azt hittem, sosem tudod, majd megbocsátani, hogy elhagytunk apáddal – nyeltem egyet.

- Én már nem haragszom – feleltem, erőltetett hazugsággal a hangomban. Összeszorított öklömet hirtelen elengedtem és egy újabb mosolyt erőltettem az arcomra.

- Szóval, mi érdekelne, kicsim? – nézett újra felém.

- Hát, elmesélnéd nekem azt a történetet, amit még kiskoromban meséltél nekem egyszer?

- Melyiket? – kérdezte.

- Tudod, amelyikben a herceg kisasszonyt elrabolják és bezárják a legmagasabb toronyba – nem válaszolt, csak hallgatott. Láttam, ahogy zavarba jön és idegesen markolászni kezdi az ágyon heverő egyik párnát.

- Tudod mit? Majd legközelebb elmesélem – felpattant az ágyról – Most mennem kell! – elviharzott a szobából.

Itt annyira furcsa mindenki. Nem is értem mit keresek itt. Szóval valahogy ki kellene derítenem mi is folyik itt valójában.

Újabb lépéseket hallottam. Ezúttal Drake volt az.

- Szia kis tigris – csábos mosolyát elővéve nézett felém.

- Mondtam már, hogy ne nevezz így!

- Egyébként csak azért jöttem, hogy átadjam Caius üzenetét – összekulcsolta karjait, majd nekidőlt a falnak.

- Mit üzent? – kérdeztem unalmasan.

- Hogy vár téged a nagy teremben, egy újabb harcra a kislánnyal.

- Milyen kislánnyal? Ugye nem megint Layla-al kell harcolnom? – néztem rá felháborodva.

- Attól kell tartsak, hogy igen – felelte.

- Ezt nem hiszem el. Megyek és megmondom Caiusnak, hogy bárkivel hajlandó vagyok harcolni csak vele nem.

- Én nem tartom jó ötletnek! Ma nincs valami jó kedvében – javasolta, de mint mindig most sem hallgattam rá és villám gyorsasággal rohantam a nagy terem hatalmas ajtaja felé.

- Sziasztok! Caius vár rám – a két őr bólintott, majd kinyitották előttem az ajtó két szárnyát – Mester – így szólítottam, hogy imponáljak, hátha beleegyezik.

- Drága egyetlen Dawn! Hogy érzed itt magad? – kérdezte udvarias nem törődömséggel.

- Köszönöm Mester, igazán jól – feleltem.

- Lenne hozzád egy kérésem – kezdett bele – Szeretném, ha ismét harcolnál – mondta.

- Éppen ezért jöttem eléd, ilyen hamar Mesterem – szólaltam meg.

- Nem értem – felelte bizalmasan.

- Nem szeretnék még egyszer megküzdeni azzal a másik tanítvánnyal.

- Ugyan már – legyintette – Mi okod lenne rá? – nézett felém.

- Arra gondoltam, hogy valaki sokkal erősebbel szeretnék ma. Hogy bizonyítsam számodra Mesterem, hogy a legjobb kiképzést tőled kaptam.

- Hmm – gondolkodott el – Drake! – szólalt meg, s közben nem engedte tekintetem - Vezesd ide azonnal Layla-ot – kezdett bele.

- Igen is! – felelte majd vámpír gyorsasággal eltűnt a teremből.

- Eszembe ötlött egy remek gondolat – jegyezte meg – Te és Layla együtt fogtok harcolni, de nem egymás ellen, hanem egy csapatban, mint a társak.

- Ez remek ötlet Mester – tudtam, hogy örülnöm kell neki, legalább nem verjük egymást szegény lánnyal. Nem tudom miért, de annyira furcsa érzésem van vele kapcsolatban. Mintha nem akarnám, hogy baja essen, mintha valami érthetetlen kötelék lenne kettőnk között.

- Caius – szólalt meg hangosan Drake – Itt a lány – felelte, majd maga elé engedte Layla-ot.

- Nos, Layla – beszélte – Ma harcolnotok kell, de ezúttal együtt – felelte.

- Igen is Mester – lehajtotta a fejét. Pontosan úgy viselkedett, mint ahogy én tettem anno.

- Drake! – felelte ismét. A férfi odasétált Caiushoz, majd egyet bólintott végül elviharzott.

- Most menjetek! Készüljetek fel! Pontosan két óra múlva találkozunk – felelte, majd elfordult és valamit motyogni kezdett Marcusnak.

- Köszönöm – felelte Layla, rám pillantva, ahogy kiértünk a recepcióhoz.

- Mit? – kérdeztem.

- Drake mondta, hogy nem akartál ellenem harcolni – megráztam a fejem, ezzel jelezve, hogy igaza van – ezt köszönöm.

- Ugyan, csak valami azt súgta, hogy nem akarok ellened lenni többet – mondtam.

- Nekem is állandóan ilyen érzésem van – rám mosolygott, majd ismét lehajtotta fejét.

- Kell még a kiképző teremhez kulcs? – kérdeztem.

- Igen – beszélte.

- Marion! – kezdtem bele – Elkérhetnénk a kiképző terem kulcsát?

- Persze – felelte, majd a kezembe nyomta a hatalmas, régi kulcsot – Mit csináltok? – nézett felénk.

- Gyakorlunk – szólalt meg Layla.

- Az remek, majd mondjátok el, hogy milyen volt – mosolygott.

- Rendben – feleltük szinte egyszerre a lánnyal, majd vámpír gyorsaságunkat elővéve lesiettünk a teremhez.

Némán egyetlen szót sem ejtve kezdtünk bele a gyakorlásba. Ő végig tudta, hogy én mire gondolok és fordítva is így volt. Beszélnünk sem kellett ahhoz, hogy ismerjük a másik lépését. Gyönyörű és teljesen hibátlan harci mozdulataink úgy hathattak kívülről figyelve, mint valami precíz és bonyolult tánc.

- Mit szólnál? – kezdett bele, de nem engedtem, hogy befejezze.

- Használjuk az erőnket? – rám nézett. Elvigyorodott és belekezdett.

Mindketten hatalmas suhintásokkal próbáltuk felvenni a környezetünk különböző hatásait ő a hideget, én pedig, a meleget.

A tűz és a víz ezúttal nem egymás ellenségeiként harcoltak, hanem együtt. Gyönyörű és legyőzhetetlen kompozíciót alkotva egymással.

Hirtelen Layla abba hagyta, majd a hideg kőre térdelve keresni kezdett valamit.

- Mi az? Mi a baj? – kérdeztem mellé térdelve.

- Eltűnt! – mondta kétségbeesetten.

- Mi? – néztem rá.

- A láncom – felelte.

- Hogy néz ki? – tudakoltam, hátha segíthetek neki megkeresni.

- Van rajta egy ezüst medál, amin kívülről a családi címer van, belülről, pedig egy kép a családomról.

Összes vámpír gyorsaságunkat és látásunkat bevetve keresgéltük végig a terem apró zugait, ahová elrepülhetett a nyakék.

A poros és sötét helyiségben a régi és antik holmik szinte magukba ettek mindent. Nem lehetett mást látni, csak azt, amit ezek a tárgyak engedtek.

Megálltam az egyik lépcsőnél. Megcsillant valami alatta. Lehajoltam, majd a kezembe vettem.

Ott térdeltem a hideg és nyirkos kövön és a tenyeremben lévő apró holmit csodáltam. Néztem. Egyszerűen hihetetlen volt.

- Ez-ez lehetetlen! - feleltem és Layla felé fordultam.

Eredmények!

2010-12-30T19:45:00.000+01:00

Kedves pályázók!
Nagyon szépen köszönöm, hogy jelentkeztetek és a rajzaitok elküldtétek nekem! Két rajz között vacillált a zsűri, és nagyon nehezen tudtuk eldönteni kié is legyen a nyertes mű. De végül kiválasztottunk Szabó Zsófia rajzát, aki egy nagyon szép pasztell rajzot küldött nekem (amit, nem mellékesen hamarosan felrakok..:D ). Továbbá még, volt egy pályázó, aki készített egy gyönyörű rajzot, ami nekem nagyon tetszett, ezért neki megszavaztuk a második helyet. Így ő szintén kap egy oklevelet és, ha igényt tart rá hirdetem a blogát.. Az ő rajzát azonnal csatolom is. :D
Illetve még annyi, hogy nagyon köszönöm a többi jelentkezőnek is, mindenkitől gyönyörű és igazán munkás rajzokat kaptam. Nagyon tetszett mind.

Gratulálok mindenkinek!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Baj van!

2010-12-25T23:42:00.001+01:00

Szia mindenkinek! Szóval nagy baj van..na jó nem olyan vészes. Valami történt a gépemmel és nem tudom, hogy mi. Valószínűleg vírusos lett. Ez még nem befolyásolja, hogy nem tudok feljönni..csak a karácsonyi novellák mind azon voltak, így még mindig nem tudom őket feltenni. Ne haragudjatok. Próbálom pótolni őket, de eléggé elvagyok havazva...:) . Sietek nagyon! Szeretlek titeket drága olvasóim. Hamarosan jön az új fejezet is mert sajnos az is azon a gépen volt és csak most derült, ki hogy nem lehet megmenteni az írásaim...:'(
Még annyi, hogy Kati pont időben küldte el az adatait a komizás után. Így ő lett a heti nyertes. Eddig csupán Niky-nek járt volna még ajándék, de mivel nem írta le az adatait így nem tudok neki küldeni semmi. Kati nyereménye egy Twilight-os, pontosabban egy Jacob Black-et ábrázoló ceruza.
Itt a kép:

Küldj hozzászólást és egy e-mailt a szozsa914@gmail.com-ra, hogy te is nyerj Twilight-os relikviát! Köszi Kati neked is (Hétfőn postázom)
Puszi mindenkinek! Legyetek jók!

Boldog Karácsonyt!

Üdv: Zsani alias Szozsa914

Figyeljetek Karácsony van! :)

2010-12-24T13:21:00.001+01:00

Békés, kellemes, beiglivel dobálós, halászlében pancsolós, vérfarkasokkal szaladgálós, vámpírokban gazdag karácsonyt kívánok mindenkinek!

Először egy Twilight-os paródiával szeretnék kedveskedni, másodszor, pedig egy nagyon jó rajzos videóval.

Továbbá szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy még nem érkezett komment, így nem tudom kisorsolni a Twilight relikviákat! Gyerünk emberek hozzászólásokat az utolsó fejezethez! Had osztogathassam szét, amit a Jézuska hozott nektek..:D

Legyetek jók!

Üdv.: Zsani alias Szozsa914

2. Karácsonyi meglepetés - A kék gyémánt

2010-12-22T12:49:00.001+01:00

Szia mindenkinek! Szóval jön meg egy plusszos meglepi! Ezt az elbeszélést egy novellapályázatra küldtem be. Remélem tetszeni fog nektek. Egyébként hamarosan indul egy blog, ami ezt a történetet meséli el sokkal hosszabban és kifejtősebben. Komikat kérek!
Sok puszi nektek!
Legyetek jók! Kellemes olvasást!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

A kék gyémánt

Álmomban már nem a tündérek világában jártam, mint mikor még kicsi voltam. Pedig, hát valljuk be, minden tündér imád az lenni ami, de nálam ez nem teljesen így van. Mindig is vonzott az emberek világa. Olyan kiismerhetetlen, tele veszéllyel és hiú ábrándokkal. Mindezek mellett ott vannak a csodás emberi dolgok is, még, ha ezek valakinek csupán egyszerű kis hétköznapi tényezők. Az igaz szerelem, a tudás utáni vágy, az új és újabb dolgok megismerése, a mesék világa.

Itt nálunk ez nem így működik, mivel az emberek számára mi magunk vagyunk a fantázia szüleményei.

Gyönyörű helyen élhettünk, de számomra mégis mindig hiányzott valami izgalom. Persze senki ne gondolja, hogy elégedetlen vagyok az életemmel, hisz ez nem így van. Tökéletesen boldogulok a tündér lét minden apró elvárásával. Ez csupán egy vágy, ami azt hiszem, mindenkiben létezik. Hisz ki ne vágyna olyan dolgokra, amilye nincs?

Holnaptól megváltozik az életem, megkapom az első védelmezettemet. Ez nálunk mindössze annyit jelent, hogy ha egy tündér eléri azt a kort, mikor már felelősségteljesen tudja használni a varázserejét és ismer minden szabályt, egy-egy ember mellé rendelik, hogy segítsen azon. Addig a pillanatig, amíg a védelmezett meg nem találja az életében azt a biztos pontot, megnyugvást és boldogságot, ahonnan már egyedül is képes lesz irányítani az életét.

- Hope! Gyere már! – kiáltott felém Summer – Még a végén elkésünk miattad – felelte. A mai napon utoljára megyünk tanári kísérettel az emberek világába. Ilyenkor nézelődünk, tájékozódunk, hol és mit szabad tenni. Hová nem mehetünk a védelmezettünkkel, és különféle helyzetekben mit, és hogyan kell megoldani.

- Megyek! – válaszoltam, majd elindultam barátnőm irányába. Valójában sosem beszéltünk arról, hogy barátok lennénk. De ő valamiért mindig kedvelt engem. Egyszer addig-addig csacsogott, míg azt nem vettem észre, hogy jól kezdem vele érezni magam. Attól a naptól fogva számítom a barátomnak. Azóta mindent meg tudok vele osztani, ami bánt.

- Már alig várom a holnapi napot. Olyan izgatott vagyok – kezdett bele a szokásos beszélő üzemmódba, ahogy elindultunk az iskola felé. Bár most nem igazán zavart, hisz én is ideges voltam a kirendelés miatt, így legalább elterelte a figyelmemet. Ilyenkor az összes érett diák összegyűlik a Varázsteremben, és a tündérek vezetői a Bölcsek megjósolják, melyik varázslény lesz egy-egy ember őrzője.

- Te nem is vagy ideges? Pedig ez egy fontos lépés az életedben. Hisz éretté válsz arra, hogy beteljesítsd, amit a sorsod vár el tőled – folytatta.

- Már miért ne lennék? – kérdeztem.

- Mivel meg sem szólalsz – vetett rám némi fintort, majd újra csacsogásba kezdett, én pedig, ismét gondolataimba merültem.

Ha emberi alakba változunk, egy halandó észre sem veszi a különbséget. Ám, ha a varázs világban vagyunk, teljesen más a helyzet. Nagyjából 10 centiméteresek vagyunk, és apró, díszes szárnyaink vannak, valamint mindenkinek más-, és másféle színe van. Minden tündér különböző tényezőket szimbolizál. Mivel én a remény tündérének születtem, az én színem a tiszta kék, a nevem pedig szintén ugyanezt fejezi ki.

- Jó napot hölgyeim! – köszönt felénk Mrs. Wind felébresztve gondolatiamból.

- Jó napot tanárnő!

- Kérem, álljanak a helyükre.

- De jó lesz – tapsikolta Summer – Már éppen ideje vennem néhány új ruhát és persze egy kis csokoládét – erről jut eszembe a tündérek élnek-halnak az édességért.

- Én könyveket szeretnék venni – imádom olvasni a halandók írásait, mintha közéjük tartoznék. Néha persze jókat nevetek egy-egy mágikus lény kitalált képességein, de attól szeretem. Teljesen kikapcsolnak.

- Figyelem! – kiáltott fel Mr. Stone, a másik kísérőtanár – Mrs. Wind, Ms. Heart és Madame Mer ismertetik az elvárásokat, időpontokat és a szabályokat.

- Köszönöm Cliff – jegyezte meg, majd átvette a férfi helyét, és beszélni kezdett – Az első és egyben a legfontosabb szabály, varázserőt használni tilos. A tilos azt jelenti, hogy tilos. Aki ezt megszegi, a tündérbíróság elé állítják, és elveszik a szárnyait. A második szabály, ami szintén nagyon fontos, egyedül maradni tilos. Ha nem is tartózkodtok a kísérőtanárral legalább többen legyetek, hogyha bármi probléma adódna, tudjatok egymáson segíteni.

- Persze, ha a véletlen folytán valakivel ez előfordulna az azonnal, menjen vissza a Föld Angyal templomába – szólt közbe Ms. Heart. A Föld Angyal temploma. Nos, azon a helyen keresztül tartjuk a kapcsolatot az emberek világával. Vannak angyalok, akik saját maguk választották a földi létet, hogy átsegítsék az emberiséget a változásokon. Őket nevezzük föld angyaloknak, ők csupán néhány különleges képességgel rendelkeznek. Gyógyítani tudnak, látják a mágikus teremtményeket, illetve segítenek nekik.

- Természetesen. A harmadik szabály, hogy kötelező betartani az első kettőt.

Az elkövetkező néhány percben a többi tanár ismertette, hogy mikor és hol találkozunk, kinek melyik csoporttal kell tartania és, ha bármi baj adódna, akkor mi a teendő. Ahogy általában, Summer, Faith, Love és én, Mrs. Wind csoportjába kerültünk.

- Valakinek van kérdése? – érdeklődött Mr. Stone.

- Igen! – tette fel a kezét az egyik lány – Mindegyik csoport ugyanarra a helyre megy?

- Természetesen nem. Mrs. Wind csoportja New York-ba. Akik Ms. Hearttal tartanak azok Velencébe, akik Madame Mer-rel, azok Párizsba és, akik velem azok, pedig nem máshová, mint Londonba.

- Hallod ezt Hope? Mi megyünk New Yorkba, az a kedvenc városom – lelkendezett Summer.

- Azért választottam, mert tudtam, hogy szeretitek – kacsintott ránk Mrs. Wind – Hát akkor induljunk is – A négy tanár a két méterre elhelyezkedő kúthoz lépett, majd egy egységes kört alkotva egy-egy ezüst tallért dobtak a kútba, amiből először csupán némi csillámporszerű fény szállingózott, majd hirtelen egyetlen összefüggő ezüst fénnyé olvadt.

A Föld Angyal Templomában tértem magamhoz. Úgy láttam, a többiek még nem érkeztek meg. Ez a hely csodálatos. Valójában, az emberek csupán csak egy templomnak látják, de ez annál sokkal több. Menedéket nyújt a gonosz és rossz erőkkel szemben. A falakon hatalmas freskók ábrázolták a Biblia egyes jeleneteit és tanításait. Elgondolkodva fürkésztem a több méternyi magasságban elhelyezkedő, aranyfényben pompázó csillárt.

A nyakamhoz kaptam, és szorongatni kezdtem a nyakláncom. Mikor emberi alakba változunk a szárnyainkat és a varázserőnket, ebbe az apró ékszerbe rejtjük, hogy a halandók ne tudják kik is vagyunk valójában. Minden tündér más-más színűt, formájút kap. Van, akinek rózsaszín zafír gyűrűje vagy smaragd karkötője, esetleg rubin fülbevalója van. Nekem egy nagyon ritka kék gyémánt nyaklánc jutott. Ilyenkor az elsődleges feladatunk, hogy ezeket őrizzük, hisz, ha bármi történik ezekkel az ékszerekkel, elveszik a varázserőnk, és a földön ragadunk.

- Végre itt vagyunk! – kiáltozott Summer – Imádom ezeket – mutatott a fülében lévő citrin köves fülbevalókra.

- Na, hölgyeim! Akkor érezzék jól magukat. Ne feledjék, a bajban segítsék egymást, illetve pontosan három óra múlva a templom bejáratánál találkozunk – ismételte el Mrs. Wind a tudnivalókat.

- Igen – feleltük szinte egyszerre, majd elindultunk a közelben lévő vásárló utcába.

- Faith – kezdett bele Summer – te mit akarsz venni? - és innentől újra nem figyeltem.

Az idő gyorsan telt. Sikerült beszereznem néhány érdekes könyvet. Van olyan, ami gyerekeknek szól, van, ami boszorkányokkal foglalkozik, és van olyan is, ami vámpírokkal. Alig várom, hogy neki kezdhessek valamelyiknek. Summer ruhákat vásárolt, meg néhány ékszert. Faith mindenből, ami megtetszett neki. Love, pedig szintén olvasni valót vásárolt, bár ő inkább csak a romantikus regényekből választott.

Majd bementünk a világ leggyönyörűbb és könnyfakasztóbb édesség üzletébe. Mindenfelé ezerféle színű csokoládé, karamell, cukorka, nyalóka, és ami csak szemnek és szájnak ingere. Egy hatalmas szatyornyit vásároltam. Mindenből egy kicsit.

- Lányok lassan induljunk - kezdett bele Love - még húsz perc a találkozóig - figyelmeztetett minket, majd tovább nézelődött.

Hamarosan már egy utcával a Föld Angyal Temploma előtt jártunk. Még itt is, alig-alig lehetett közlekedni akkora tömeg volt. Elgondolkodva szlalomoztam végig a lassan lépkedő nők, férfiak és gyerekek sokasága között. Hirtelen egy hatalmas ütést éreztem a bal vállam felöl. A kezemben lévő összes csomag élettelen testként zuhant a földre. Valaki nekem jött, és még csak bocsánatot sem kért.

- Lányok! Várjatok! - szóltam utánuk, de nem hallottak. A földre térdeltem és szedegetni kezdtem a széthullott könyveket és édesség csomagokat.

- Segítek - szólalt meg egy fiatal férfihang. A tömeg nagy része kikerülte az útakadályt, amit okoztam, de volt olyan, aki egyszerűen átgyalogolt valamelyik holmimon.

- Köszönöm - feleltem, mikor az utolsó könyvet is a kezembe adta az idegen. Rámosolyogtam.

- A nevem - a nadrágjába törölte a poros kezét, majd felém nyújtotta - szóval a nevem Adam - visszamosolygott. Egyetlen pillanatra a barna szemeibe meredtem, majd elkapva tekintetem a földet kezdtem bámulni.

- Hát itt vagy! Mi történt? - állt meg mellettem Summer - mindegy is, majd útközben elmeséled. Elkésünk! - beszélte.

- Még egyszer köszönöm a segítséget. Szia - megfordultam és követni kezdtem a barátnőmet.

- Várj! Hogy hívnak? - Hátra néztem, majd egy mosollyal feleltem kérdésére.

- Hope! Siess már! - szólaltak meg ismét a csoporttársaim.

- Szóval a neved Hope? - nem feleltem még mindig, csupán szótlanul lépkedtem Summer után - Hope-nak hívnak? - hallottam meg, ahogy utoljára utánam kiált, de nem vettem róla tudomást.

II. rész: A kirendelés

Ma reggel még idegesebben ébredtem, mint eddig, pedig már így is azt hittem, hogy nem lehet fokozni. De tévedtem. Egy óra volt hátra az ünnepség előtti találkozóig. Felvettem a ruhát, melyet a mama varrt nekem erre az alkalomra. Megigazítottam a hajam, majd elköszöntem az otthon levőktől és elindultam Summer-ért.

- Szia! Kopoghattál volna - jegyezte meg a lány - akkor jobban sietek.

- Nem akartalak zavarni - feleltem - Gyönyörű vagy.

- Te is - nyomott egy puszit az arcomra, majd együtt indultunk a Varázsterem felé.

Mindketten izgatottak és idegesek is voltunk egyben. Némán ballagtunk egymás mellett, még Summernek sem volt kedve beszélni.

A következő pillanatban már mind ott ácsorogtunk a rengeteg családtag, rokon, barát és tanár szeme előtt és vártunk az utolsó próbatételre.

Végre megszólalt az egyik tanár. Üdvözölte a jelenlevőket, majd átadta a szót az egyik Bölcsnek.

Néhány perc múlva már ki is hívták az első tündért. Egy apró széken kellett helyet foglalnia és némi ezüst tallért a markában tartania. A terem elsötétült, majd apró színes porfelhőkből egy női alak rajzolódott ki. A tündér kezébe adtak egy kiskönyvet - ami valószínűleg a feladatait, a védelmezettje adatait és még néhány információt tartalmazhatott - majd a helyére ment, végül szólították a következőt. Ki megkönnyebbülve, ki pedig még mindig izgatottan várta a sorsdöntő pillanatot.

- Summer Rain - szólalt meg Mrs. Wind. Bátortalanul kibotorkált a székig, majd leült. Hatalmas sóhajtásokkal próbálta nyugtatni magát. Szorítani kezdte az ezüst tallérokat, majd behunyt szemmel várta az eredményt. Kinyitotta a szemét, ahogy hallani kezdte a megkönnyebbült sóhajokat. Egy kislány képe jelent meg felette. Tehát egy kislány lesz a védelmezettje.

Egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán, majd szinte táncolva lépdelt vissza a helyére.

- Na, ugye mondtam, hogy nem lesz semmi baj - kacsintottam rá.

- Köszi - felelte, majd egyik kezével integetni kezdett a szüleinek.

- Hope Raise - hangzott el a következő név. Lassan kisétáltam a terem közepére és helyet foglaltam. Markomba fogtam az érméket és megnyugodva várni kezdtem az eredményre.

A teremben most is sötét lett és a fény egyetlen férfi kepévé formálódott. Meglepődtem, ahogy felnéztem.

A kezembe adták a könyvecskét, majd a helyemre sétáltam.

- Hope, ez nem az a srác? - suttogta Summer a fülembe.

- Azt hiszem - feleltem.

- Most miért vagy ilyen ideges? Tök helyes - igen, imádta az ember férfiakat. Szerinte helyesebb és cukibb lények maximum a kisállatok lehetnek.

Az ünnepség végeztével még néhány szót váltottunk a lányokkal, elköszöntünk tanárainktól és diáktársainktól, majd hazafelé vettük az irányt Summer-el.

- Szóval mi a neve annak az édes… - nem hagytam, hogy befejezze.

- Nem is olyan édes - mondtam - Egyébként, ha ő az akkor Adam, ha nem ő, akkor pedig nem - elmosolyodtam.

- De hát akkor mire vársz? - toporzékolt izgalmában - Nyisd már ki a könyvet és olvasd fel.

- Szóval a neve Harris - feleltem

- Ez most komoly? - hervadt le a mosoly az arcáról.

- Adam Harris - folytattam. Summer persze ugrándozni kezdett örömében.

- Tudtam, tudtam, tudtam - kacagott, mint a kistündérek, akik először repülnek - És mi a kedvenc színe? Milyen az élete? Hány éves? Hol lakik? Vannak testvérei? Barátai?

- Elég lesz már - nevettem el magam én is.

- 20 éves. Egy bárban dolgozik zenészként - beszéltem.

- Remélem gitáros. Azok olyan menők.

- Pontosabban gitárosként - ismét nevetni kezdtem. Nem is értem, hogy nem Summer kapta meg ezt a srácot.

- New Yorkban lakik – bár ezt valahogy magamtól is kitaláltam. De több nem volt írva. Mindegy a tündérek úgy is odatalálnak a védelmezettjeikhez - Van egy kishúga Ellie-nek hívják és 12 éves. Barátai is vannak - mondtam.

- És mi a kedvenc színe? - ugrándozott, mintha egy szerelmes regényben lenne, amiben a hősnő végre megtudja, hogy az oly régóta szeretett férfi ugyanúgy érez, mint ő maga.

- A zöld - hazudtam.

- De kár - lombozódott le - Hé, te hazudsz, add csak ide - kirántotta a kezemböl a könyvet, majd gondosan elolvasta.

- A kék - nyugtázta - Jól gondoltam - nevetett.

Az egész délutánt végig csacsogtuk, és közösen átelemeztük az összes részét a kiskönyvnek.

III. rész: Az első munkanap

A tájékoztató szerint csupán annyit kell tennünk, hogy a védelmezettünkre gondolunk, majd fogni egy ezüsttallért és némi varázserőt és már ott is vagyunk az adott embernél, az adott környezetben. Tehát követtem az utasításokat.

Egy egyszerű lakásban tálaltam magam. A falak barnás sárgás árnyalata a szobába bevilágító reggeli napfényhez hasonlított. A sötétbarna gerendák törhetetlen nyugalommal tartották a rájuk nehezedő súlyt. Néhány tárgyon azonban megakadt a szemem. Képek, melyek valószínűleg a fiú családját ábrázolták. Egy fiatal mosolygós nőt és egy nála néhány évvel idősebb férfit mutatott. A következőn ugyanez a két ember helyezkedett el, előttük egy 10 év körüli kisfiú és a nő karjaiban, pedig egy két év körüli kislány.

- Olyan boldognak tűnnek - feleltem, majd tovább kalandozott a tekintetem. Az egyik falnál csak hangszerek voltak. Vigyáz állasban várták, hogy valaki használja őket. Több féle színű és fajtájú gitár, egy régi és hatalmas, barnás színű zongora. Néhány magasba tornyosuló állvány, melyek egy-egy mikrofont tartottak meg.

A szoba közepén egy kanapé és egy nem túl nagy tévé terpeszkedett. Egy apró szökkenessél a levegőbe emelkedtem és tovább kutattam a fiú lakásában. A hálószoba nagy részét egy hatalmas puha ágy foglalta el, melyen óriási gyűrődésekkel feküdt egy takaró, egy pléd és néhány párna.

Beléptem a fürdőszobába. Egyszerű volt. Semmi extra. Egy kisebb fürdőkád zuhanyfüggönnyel egy mosdókagyló és egy polc. Volt rajta dezodor, kölni, szappan, borotva egy fésű. Belenéztem a tükörbe. Ugyanolyan voltam, mint otthon. Furcsa, hogy mikor a Föld Angyal Templomán keresztül jövünk, emberi alakot öltünk. Ha pedig csak védelmezni, akkor tündérként. Bár én úgy tudom, hogy így is válthatunk alakot, de ezt nem javasolják, mert itt bárki megláthat bennünket. Valójában a felnőttek tündér alakban nem látnak minket, csupán a gyerekek. Az idősebbek már nem hisznek a mágikus lények létezésében, azt hiszik valóban csak az emberi agy kitalációja.

Egy újabb szökkenés és már a levegőben voltam. Keresztül repültem a nem túl nagy nappalin egészen a konyháig. Mindenfelé gabonapelyhes dobozok tömkelege, hol üresen, hol pedig félig megtöltve. A mosatlanok tornyosulva várakoztak a tisztításra.

A kulcs csörgésére lettem figyelmes.

- Haver, ne legyél már ilyen letört - mondta a férfi.

- Nem vagyok az, csak - nem fejezte be a mondatot Adam - folyamatosan rá gondolok - beszélte. Ez kezdett érdekessé válni. Visszamentem a gitáros szobába, majd leültem az egyik dísz tetejére.

- Akkor keresd meg - válaszolta a férfi.

- De hogyan? Mindössze a keresztnevét tudom - beszélte.

- Akkor meg felejtsd végre el és próbáljunk - sóhajtotta.

- De nem tudom. Olyan gyönyörű volt.

- Próbálnánk végre? Nem mondom el még egyszer Adam.

- Jó persze - válaszolta, majd némi előkészület után elővette az egyik gitárt, majd játszani kezdett. A férfi, pedig egy másikat, hogy kísérje.

Hol magasabb, hol pedig mélyebb hangokat játszottak a hangszerek. Csodálatos harmóniát árasztva a szobára. Adam hirtelen vett egy mély levegőt és énekelni kezdett. Nem figyeltem mindenhol a szövegre csak hallgattam a hangok tökéletes kompozícióját. Azonban az egyik mondat beleette magát a fülembe

- Jól tudod, ha repülni akarsz, csak csukd be a szemed és érintsd össze a sarkad - énekelte szavait

- Meseszép - ámuldoztam magamban.

IV. rész: Ahogy telik az idő

Az elkövetkező néhány hétben simán teltek a napjaink. Adam folyamatosan arról a lányról beszélt, de még mindig nem tudtam meg róla többet, mint amit eddig elmondott. Sok érdekfeszítő, vicces, szomorú és szeretetteljes pillanatnak lehetettem tanúja. Megismerhettem, hogy viselkedik a barátaival, amíg hajnalig ittak valami förtelmes illatú italt, amitől aztán jól éreztek magukat és mindenen nevettek. Láttam, ahogy az egyik reggel - elfelejtette feltörölni az előző este szétfröcskölt szappant - az egyik lába megcsúszik a talajon, és hatalmas koppanassál zuhan a földre. Könnyes szemekkel figyeltem, ahogy körbenéz, hogy látta-e valaki az esését. Még most is nevetnem kell, azon a riadt és kínos tekinteten, amit vágott.

Volt, hogy az egyik iskolába kellett elkísérnem. A kapuban vártunk majd fél órát, mire egy világos barna, fonott hajú kislány kitárt karokkal szaladt Adam felé.

- Ellie kicsikém! Milyen napod volt? - kérdezte, majd kiszabadította magát az ölelésből és megfogta a kislány kezét.

- Jó! Képzeld megdicsért a tanító néni, mert ügyesen énekeltem - mosolyogni kezdett. A kislány hirtelen rám pillantott és meghökkent arccal megtörölte szemeit, ezzel bizonyítva saját magának, hogy jól látja, amit lát. Mutatóujjam ajkaim elé emeltem, s jeleztem, hogy ne mondjon rólam semmit.

- Mi az? Mit látsz? - fordult hátra Adam, majd pásztázni kezdte az utat.

- Semmit! - felelte a kislány, szinte azonnal - csak egy kék pillangót láttam - somolyogta.

- Értem - mondta a bátyja, majd gyorsan helyet foglaltam Adam vállán és velük tartottam. Néha Ellie felpillantott rám és mosolyogva hozzátette:

- Milyen szép volt az a lepke - sóhajtotta.

- Kár, hogy én nem láttam - felelte Adam - hova szeretnél ma menni? - kérdezte.

- Nem is tudom - gondolkodott el a kislány - talán a parkba - válaszolta.

- Rendben, de akkor előtte vigyük fel a holmidat hozzám azután, pedig lejövünk sétálni. Oké?

- Ühüm - válaszolta, de még mindig engem figyelt.

Mikor felértünk Adam lepakolta a rózsaszínű iskolatáskát és az egyik fiókhoz sétált.

- Nézd! Ezt majd megesszük a parkban - nyomta a kislány kezébe a csokoládét.

- Hmm! Biztos finom lehet - feleltük szinte egyszerre Ellie-vel, bár Adam csak őt hallotta, de még ezen is nevetni kezdett.

- Biztosan - jegyezte meg.

- Adam! Tudod mit? - kezdett bele - Mi lenne, ha elmennénk a kedvenc helyünkre?

- Én benne vagyok - kacsintott a fiú a kislányra.

Hamarosan már a parkon sétáltunk keresztül. Az útmentén lefordultunk egy kisösvényre, melyet a hatalmas fák zöldellő lombjai takartak el a kíváncsiskodó szemek elöl. Hamarosan egy keskeny patakhoz értünk. Körülötte mindent apró, színes virágok borítottak, a szél lágyan szaladgált a növények között. Mintha mind a hatalmas tenger részeként hullámokkal fejeznék ki nyugodtságukat. A kislány előreszaladt kezében az édességgel, majd leült az egyik padra és bontogatni kezdte azt. Adott egy darabot a testvérének, tört egy darabot magának is, majd mikor Adam nem figyelt, egy kisebb darabot nekem is. Integetni kezdtem fele, hogy megköszönjem. Így ültünk hárman a csordogáló patak és a színes virágtenger kompozícióját nézve, s közben majszoltuk az édességet.

- Ellie? - kezdett bele a fiú - A papa még mindig haragszik? - a kislány lehajtotta fejét és hallgatott - Tehát igen.

- Nem! Vagyis nem tudom. Nem szoktunk rólad sokat beszelni a papával. Persze a mama sokszor emleget téged, de ilyenkor a papa mindig mérges lesz. És azt sem szereti, ha ilyenkor te jössz értem az iskolába, mert mindig azt mondja, hogy majd engem is elviszel valami kis bárocskába és akkor belőlem is egy senki lesz - Ellie szemei könnyekkel teltek meg. Majd közelebb csúszott a bátyjához és átkarolta azt - Gyere haza - kérlelte a fiút.

- Te is tudod, hogy nem lehet - válaszolta Adam - A papa nem szeret már engem, így nincs keresni valóm ott. Csalódott bennem, mert én a saját utamat választottam, az ő kívánsága helyett - beszélte.

- Úgy sajnálom - fakadt sírva a kislány.

- Nem kell. Én így is boldog vagyok. Ráadásul megígértem, hogy mindig melletted leszek barmi baj történik nem?

- De - szipogta Ellie.

Napokkal később az egyik éjszaka meglátogatott Summer. Ilyenkor elviekben szabadok vagyunk, ha az emberek elalszanak, de mivel Adam általában az egész éjjelt fenn tölti elég nehéz volt hazamennem.

Ültem a megszokott kis helyemen hallgattam, a zongora játékot.

- Szia - suttogta Summer.

- Jaj szia! De jó, hogy látlak - borultam a nyakába.

- Mi történt veled mióta nem láttalak? - kérdezte izgatottan. Én pedig mesélni kezdtem az élményeimről, a kishúgáról, hogy miért lakik egyedül, hogy milyen Adam élete és hogy milyen csodálatos dolgokról énekel.

V. rész: Halkan még valaki meghalja

Ismét hetek teltek el, Adam egyre kevesebbszer említette a lányt. Summer, pedig minden este meglátogatott, hogy ne legyek egyedül. Így rengeteget beszélgettünk. Teljesen meg voltam elégedve azzal, hogy a sors nekem rendelte védelmezettként Adamat. Imádtam vele lenni, olyan más volt az élete. Mindig boldog voltam, ha erről kellett beszélnem.

Az egyik éjjel, mikor Adam végre aludt, Summer-el eldöntöttük, hogy hazamegyünk.

Már lassan két hónapja nem láttam a családom és nem beszéltem más tündérrel a barátnőmön kívül.

A szobámban eszméltünk fel mindketten. Elköszöntünk egymástól, hogy egy kis időt tölthessünk a családunkkal.

Az emberi idő szerint már hajnali fél négy fele járt az óra, tehát lassan indulnunk kellett, ha ott akartunk lenni a védelmezett ébredésekor.

- Hope? Kérdezhetek valamit? - nézett rám félve Summer.

- Persze - válaszoltam.

- Ne kapd fel a vizet, de szereted igaz? - kezdett bele.

- Miről beszélsz? Kit szeretek? - értetlenkedtem.

- Hát Adamat? - mondta.

- Csss! - rántottam meg a kezét és elhúztam egy olyan helyre, ahol nem láthat és hallhat minket más - Ha bárki meghallja, elveszik a szárnyaim - feleltem.

- Tehát igen? - kérdezte izgatottan - az olyan romantikus lenne.

- Ebben semmi romantikus nincs, ez nálunk tiltott és ezt te is tudod.

- Szóval? - várta a válaszom.

- Nem tudom - feleltem - lehet - dadogtam.

- Tehát igen! - ugrálni kezdett örömében.

- Csss! Halkan, még valaki meghallja - mondtam - Most pedig menjünk. Ott akarok lenni, amikor felébred.

VI. rész: Az igazság…

Két hét telt el, és amióta válaszoltam a kérdésére nem láttam Summert. Egyik este sem jött el hozzám.

Adam kapott valami munkafelkérést, aminek köszönhetően szinte egész héten a nappaliban ücsörgött kezében a gitárral és folyamatosan jegyzetelt. Nem jött hozzá senki. Nem beszélt senkihez csak dolgozott.

Aztán az egyik nap vásárolni mentünk, pontosabban csak ő, mivel nem tudott a jelenlétemről.

Éppen a tizedik doboz gabonapelyhet rakta a kosarába, mikor hirtelen minden elfehéredett körülöttem. Iszonytatosan fájt mindenem, mintha valami be akarna szívni magába.

A Varázsterem közepén ébredtem. Körülnéztem. Mrs. Wind velem szemben állt, majd segített felkelni a földről. Megigazítottam a ruhámat, majd figyelmesebben is körbe néztem. A Bölcsek a megszokott helyükön ültek és haragos tekintettel meredtek a középen elhelyezkedő kútra. A terem szélén ott állt Summer lehajtott fejjel. Szemeiből csöpögtek a könnyek. Oda akartam menni hozzá, hogy megvigasztaljam, de nem tettem.

- Summer - suttogtam, nem nézett rám, de ennek ellenére tudtam, hogy hall. Továbbra is a földet pasztázta, mintha bűntudata lenne. Nem messze tőle egy másik ismerős lány állt. A másik csoportba járt. De nem tudtam a nevét.

- Hope! Szeretnénk néhány kérdést feltenni - szólalt meg Mrs. Wind zaklatottan.

- Persze! Miben segíthetek?

- Mi a védelmezetted neve? - kérdezte az elsőt.

- Adam Harris - az ismerős lány felé pillantottam, akinek az ajkain egy önelégült mosoly jelent meg.

- Mióta vagy az őrzője? - jött a második.

- Két hónapja és kilenc napja - feleltem őszintén.

- A munkádat rendesen végezted? Rejtve maradtál előtte, ahogy a szabályok kimondják?

- Természetesen.

- Honnan ismer téged az Adam Harris nevet viselő mágia nélküli lény? - ezt vajon honnan tudják? Summer? Nem hiszem, hogy elmondta volna. Nem tehette.

- A kirendelés előtti utolsó iskolai kiránduláson találkoztam vele New Yorkban. De mindössze segített összeszedni a csomagjaimat, amiket elejtettem.

- Honnan tudja a neved? - kérdezett újból.

- Mikor a lányok észrevettek, hogy lemaradtam keresni kezdtek. És mikor megtaláltak a nevemen szólítottak.

- Mit beszeltél a fiúval? - sóhajtotta.

- Először mindössze annyit, hogy „köszönöm”. Másodjára, viszont már mondatba foglalva köszöntem meg a segítségét. Végül, pedig elbúcsúztam tőle.

- Kik voltak a csoporttársaid? - pedig tudta, nyilván tőlem akarták tudni.

- Summer, Faith és Love - válaszoltam.

- Tehát, azóta nem látott téged emberi alakban és nem is beszélt veled Adam Harris? - érdeklődött.

- Nem - feleltem az igazat.

- Rendben van - fordult meg a tanárnő, hogy elsétáljon, majd visszapillantott felém. Feltette a kezét jelezve, hogy még egy percnyi időt kér, végül újra megszólalt.

- Még valami - bólintottam, hogy beleegyezésemet adom - Fűz téged bármilyen érzelmi kapcsolat ahhoz az emberhez? - csak Summer lehetett. Ő tudott róla egyedül. Nem válaszoltam csak lehajtottam a fejem. Most már én is sírtam. Felnéztem és magam mögé tekintettem. A szüleim is itt vannak. Arcukon csak a szégyent láttam, ahogy magukba roskadva tekintenek előre, egyetlen pillantást sem vetve rám.

- Köszönöm - felelte Mrs. Wind, majd elhagyta a termet.

- Kisasszony! Kérem, fáradjon közelebb - hangzott el az egyik Bölcs szájából a mondat. Eleget tettem a kérésnek, és előrébb lépkedtem. Lehajtottam a fejem szégyenemben.

- Amit elkövetett az bűn. Tudta, hogy nem szerethet bele halandóba, de ennek ellenére mégis megtette. Van erre valami magyarázata? - beszélt felém az öreg tündér.

- Sajnálom - szólaltam meg - nem parancsolhatok az érzelmeimnek - könnyeim ismét potyogni kezdtek. Végig folyva arcomon, hogy végül elnyelje őket a kék színű ruha könnyed anyaga.

- Még valami?

- De soha, és soha nem állt szándékomban bevallani és érintkezni az ember fiúval - mentegetőztem.

- Sajnos ez nem számit. Most azonban elvonulunk, megtárgyaljuk a büntetését. Addig szívjon egy kis friss levegőt mindenki - megvártuk még elhaladnak előttünk, majd egyesével ki szédelegtünk a szabadba. Lépkedni kezdtem egészen addig, amíg a terem túlsó végében lévő tóhoz nem értem. Leültem, felhúztam térdeimet, majd karomat összekulcsoltam rajtuk.

- Hope! Ne haragudj rám! - kezdett bele Summer.

- Elárultál! Még csak magamnak sem akartam bevallani. De te kikényszeríttetted a választ. Ezt akartad nem? - fakadtam ki.

- Nem - suttogta, majd ismét sírva fakadt végül elfutott. Újabb lépéseket hallottam. Ezúttal Mrs. Wind volt az.

- Tanárnő! Én nem akartam ezt! - suttogtam. Kezeivel átölelt, majd simogatni kezdte a fejem - És most mindenki gyűlöl engem és megvet azért, amit érzek.

- Tudom kincsem. Tudom. Nyugodj meg. Ilyen esetekben olyan büntetést szoktak adni, hogy helyre tudd hozni a hibád. Most pedig gyere! Meghozták a döntést a bölcsek - felelte, majd eleresztve az utamra engedett.

- Tisztelt egybegyűltek, a mai napon a Bölcsek Tanácsa meghozta döntését Hope Raise ügyében. Éltünk az enyhített büntetés jogával. Hope Raise. Kérem, fáradjon ki a tanács színe elé - kisétáltam várva az ítéletet.

- A büntetése a következő: Egy hónapra száműzzük az emberek közé, hogy elrendezze az ügyet saját magában, és természetesen lezárja az összes kapcsolatát az Adam Harris nevű halandóval. Továbbá ezen egy hónap alatt megvonjuk szárnyait, és varázs erejét korlátozzuk. Tehát mindössze annyi ereje lesz, hogy a tündér világba tudjon jönni, ha úgy érzi, hogy az egy hónap letelte után képes lesz újra folytatni az itteni életét. Mind addig, még az emberi világban lesz segítségére lesz az egyik föld angyal. A büntetését ma estétől kezdi meg. Köszönjük - felelte a Bölcs, majd elhagyták a termet.

Nem szóltam senkihez sem. A szüleimhez sétáltam, akik még mindig nem néztek rám.

- Mama, papa! - szólítottam meg őket - Nagyon sajnálom és ígérem, hogy rendbe hozom a hibám, és hogy többé nem fogtok bennem csalódni - jegyeztem meg. Majd elhagytam a termet és az iskolai kúthoz indultam. Tudtam, hogy Mrs. Wind ott fog várni rám, hogy segítsen.

- Sok szerencsét Hope! - kívánom, hogy találd meg a boldogságod, bármi is legyen az. A föld angyal már vár rád.

VII. rész: Büntetés?

Az első néhány nap szörnyű lassan telt. A föld angyal, akit mellesleg Joan-nak kell szólítanom mindenben segített, amiben csak tudott. Felajánlotta, hogy elmehetünk enni valami édességet, hisz tudja mennyire szeretem. Én, pedig elfogadtam a meghívását. Nem messze lakott attól a sétáló utcától, ahol először találkoztam Adam-el. Bementünk egy édesség üzletbe, majd némi csokoládétortát vásároltunk. Istenien nézett ki alig bírtam kivárni, hogy az eladó a tányérra pakolja. Majdnem két perc alatt sikerült befalnom az egy adag süteményt, végül Joan is nekem adta a sajátját, mert lattá mennyire ízlett nekem. Nem beszeltünk a száműzetésemről csupán jelentéktelen témákat hoztunk fel. Már éppen indulni akartunk. Mikor valaki nekem jött.

- Elnézést! - jött felém a mondat - Hope? Te vagy az? - kérdezte a férfi.

- Igen - felnéztem és megláttam. Adam volt az, teljes valójában.

- Szia - beszélte egy hatalmas vigyorral az arcán.

- Hello - üdvözöltem, majd Joan után indultam.

- Hé, várj! Ne menj még el! - mondta Adam.

- Ugyan miért ne? - kérdeztem közömbösem - Le kellene állnom minden idegennel beszélgetni?

- Igaz - rázta a fejet – de, ha beszélgetnél velem már is nem volnék idegen. Különben is, a nevemet tudod, és már találkoztunk is. Tehát már nem vagyok annyira idegen - habogott össze-vissza. Joan-ra néztem, aki egy mosoly kíséretében nyugtázta, hogy tudja, mit akarok. Közelebb jött felém, és félre vont, hogy Adam ne lássa mit ad nekem oda.

- Itt van némi pénz, ezt rakd el a zsebedbe. A nyakláncodat add oda, hogy nehogy ellopják, nálam biztonságban lesz. És telefonálj, ha későn jössz - egy kedves mosolyt küldött felém, majd elsétált én, pedig visszafordultam Adamhez.

Az elkövetkező néhány hét teljes boldogságban telt. Szinte minden egyes szabad percét Adammal töltöttem. Végre emberi alakban is találkozhattam Ellie-vel, aki persze egyből megismert, de a lelkére kötöttem, nem beszélhet erről senkinek és, hogy egyszer mindent részletesen elmesélek.

Felhőtlenül boldogok voltunk. Ezernyi különféle helyen jártunk, és mindenhol kedvesek voltak velem. Mindenki gratulált Adam-nek, hogy ilyen szép halacska akadt a halójába - bár ezt nem nagyon értettem. De biztos így van.

Életemben talán most voltam a legboldogabb, és ez látszott is rajtam. A szemeim csillogtak, illetve mindig hatalmas mosollyal mentem haza Joan-hoz. Aki bizony szintén észrevette a változást. Az egyik éjjel fenn maradt velem, beszélgettünk. Megkérdezte, hogy mit érzek Adam iránt, és, hogy mit fogok tenni, ha eljön a választás ideje. Egyikre sem tudtam választ adni. Persze, én magam is rájöttem, hogy ez a boldogság nem tarthat túl sokáig, ha tündér akarok maradni. Így mindennap halogatni kezdtem ezt a kérdést.

A második hét telt el mióta itt vagyok. Adam a konyhában alkotott valamit én, pedig nézelődtem a szobájában. A kezembe vettem az egyik gitárt és megpróbáltam rajta úgy játszani, mint ahogy ő tette. Természetesen nem ment, így csak a pengetessél próbálkoztam. Hol az egyik húrt fogtam le, hol pedig a másikat, de valahogy sosem hangzott úgy, mint az övé.

- Hát te meg mit csinálsz? - mosolygott rám, ahogy észre vette, hogy próbálok boldogulni a hangszer megfogásában.

- Csak kipróbáltam - feleltem - de nekem nem megy olyan jól, mint neked - beszéltem.

- Hogy? Hallottál már játszani? Miért nem mondtad, hogy láttál a klubban? - basszus, hogy lehetek ennyire hülye? Nem is tudja, hogy én itt voltam.

- Nem tartottam olyan fontosnak - ráztam meg a vállam. Kivette a kezemből a gitárt, majd egy vidámabb számot kezdett játszani. Először megint csak a különféle hangok hallatszódtak, majd énekelni kezdett.

- Te vagy az én napsugaram, az egyetlen napsugaram. Boldoggá teszel, mikor az ég szürke- énekelte. Gyönyörű volt. Én, pedig csak figyeltem, ahogy hol felém néz, hol pedig behunyja a szemét és úgy folytatja tovább a dalt. Én is becsuktam és elképzeltem, hogy ott vagyok vele, boldogan, felhőtlenül boldogan és szerelmesen.

Hirtelen abbahagyta a dalt, majd maga felé fordított. Belemélyesztette barna szemeit az enyéimbe. Ujjaival finoman végig simította az arcom. Apró mozdulattal a fülem mögé tűrte az egyik kósza hajtincsemet. Végül megcsókolt. Életemben, énnel jobb dolgot, még nem éreztem. Ahogy, a puha ajkai félve érintették a számat. Ahogy, tetőtől talpig minden egyes porcikám kívánni kezdte a folytatást, mintha valami ismeretlen energia töltötte volna fel a testem. Valami, ami magába szippant, elkápráztat, és nem enged tovább lépni. Csak sodródtam az árral. Egyre vadabbul és vadabbul csókolt, minél többet és többet akarva. Viszonoztam a számára. Elhúzódtam, hogy megtöltsem tüdőmet egy adag levegővel, majd folytattam. Nem bírtam ellenállni. Csak élveztem, ahogy minden érintése szikraként bizseregteti a testem. Minden egyes ölelésétől újra és újra meghaltam volna, hogy aztán csókjával visszahozzon az életbe.

Elhajolt. Lihegve mosolyodott el. Finoman beletúrt a hajamba, majd simogatni kezdte azt.

Nem szólalt meg egyikünk sem, csak élveztük a pillanatot, amit egymással tölthettünk.

Egy újabb hét telt el, és én még mindig nem tudtam mit akarok. Már csak egy hetem volt, hogy válasszak az életem, vagy a szerelmem között. Ha egy hét múlva visszamegyek, és a Bölcsek Tanácsa elé állva azt mondom, hogy nem akarok tündér lenni. Soha többé nem láthatom a szeretteimet. Se a szüleimet, se Mrs. Wind-ot, se pedig Faith-t, Love-ot, vagy Summert. Tudom, hogy neheztelnem kellene rá, de mégsem haragszom. Ha ő is mondta el az igazat, akkor is csak hálás lehetek neki, hisz életem legboldogabb hónapját kaptam tőle, de nem tudom mit tegyek.

Az idő rohamosan telt. Adamnek és nekem már csak pontosan két napunk volt hátra, bár ő ezt nem tudta. Döntenem kellett.

- Mi bánt? - kérdezte.

- Semmi - hazudtam - csak fáradt vagyok.

- Akkor pihenjünk! Mit szólsz hozzá? - kérdezte felém mosolyogva.

- Remek ötlet - válaszoltam, majd egy édes csókot nyomtam ajkaira.

Két nappal később már olyan ideges voltam, hogy beszélni sem tudtam. Adamnak újra dolgoznia kellet így nem igazán találkoztunk. Bár, ez pont kapóra jött. Így legalább nem okoztam vitát vagy veszekedést azzal, hogy titkolózom. Felvettem a nyakláncomat, majd a templomhoz sétáltam. Elővettem némi ezüst tallért, majd a vízbe dobtam és már száguldottam is haza.

Az iskolai kútnál ébredtem fel. Mrs. Wind már várt rám. Nem beszéltünk, csupán néhány szót, majd szinte azonnal a Varázsterembe indultunk.

A Bölcsek kíváncsiak voltak arra, hogy milyen élményeket és tapasztalatokat szereztem. Hogy milyen volt ez az egy hónap. Hogy sikerült-e helyre hoznom a hibám. Végül, hogy, hogyan is döntöttem.

IX. rész: Könyörgöm!

Némán és magányosan lépkedtem a sötét utcákon. A könnyeim záporoztak, bár nem értettem miért. Hisz, én akartam ezt, én döntöttem amellett, hogy ember maradok. Végig gondoltam az elmúlt egy hónap minden egyes pillanatát. Olyan felhőtlenül boldog voltam, mint még soha. Ezt kellett választanom.

A Tanács úgy döntött, hogy nem kéri vissza a nyakláncomat. Hátha szükségem lesz még rá és meggondolom magam. Így kaptam még egy kis haladékot lényegében, bár már a szárnyaimat elvesztettem akkor is, ha a tündér világba lépek.

Furcsa hangokat hallottam. mintha leesett volna egy tükör és milliónyi darabkára hullott volna szét, majd ugyanez valami fémes csörtögéssel. Hangos üvöltések és félelmetes kacajok járták végig az utcákat, megriasztva ezzel az embereket.

- Nézd már azt a csajt - szólalt meg az egyik.

Rohanni kezdtem a hang, elől, de a három férfi gyorsabbnak ígérkezett. Letéptem a láncom, majd az egyik kuka mögé hajítottam, hogy megtaláljam. Szerencsére nem láttak, hogy eldobtam valamit, így nem is tudják, hogy volt nálam értékes dolog. Elővettem a telefont, amit Joan adott nekem, hogyha bármi baj lenne, tudjak telefonálni. Tárcsáztam, végül megnyomtam a hívás gombot.

- Segíts! - szólaltam meg a telefonba – A templomtól nem messze vagyok. Valakik üldöznek - feleltem. Megbotlottam egy kőben, majd elestem. A telefon hangos koppanással zuhant a földre, majd darabjaira hullott. A három férfi már csupán néhány méterre volt tőlem. Utolsó erőmből feltápászkodtam, és újra rohanni kezdtem. Feltűnt két újabb személy a láthatáron. Megijedtem mi van, ha közéjük tartoznak, akkor nekem végem.

- Hope! Te vagy az? - kérdezte a távolból Joan hangja.

- Kérlek, segíts, úgy félek - könyörögtem neki. Felém futottak, majd mindketten átöleltek. A három alak még mindig közeledett.

- Hívtam a rendőrséget is - motyogta Adam, s közben a hátam simogatta - ti menjetek biztonságos helyre - lökött félre minket, ahogy a három férfi felénk lépett - Mit akartok? - szólt feléjük.

- Hát értékeket, ékszereket, a csajt - beszelte az egyik.

- Akkor ez nem fog összejönni - felelte a fiú, majd egy gyors pillantást vetett ránk. Mi Joannal odébb lépkedtünk, eleget téve Adam kérésének.

- Hagyd rájuk, kérlek! Inkább menjünk el - kiáltottam a fiú felé.

- Hol a nyakláncod? - suttogta a fülembe Joan.

- Az egyik szemetes mögé hajítottam, hogy ha elkapnak ne találják meg nálam - beszéltem. Az egyik pasas közelebb lépett Adamhez, majd ökölbe szorított kezével egy hatalmas ütést mért annak mellkasába. A fiú két lépést hátrált, majd erőt véve magán visszaütött. Most már a másik kettő is csatlakozott. Mindhárman egy emberként ütlegelték. Hol az arcát, hol pedig a felsőtestét. Adam viszont helyt állt, mindenegyes ütés után visszaadta, amit ő kapott. Azonban, támadni nem volt lehetősége. Joan észrevétlenül elrohant, hogy megkeresse a nyakláncomat. Én, pedig itt maradtam, hogy végig nézzem, ahogy félholtra verik a szerelmem. Ráadásul még csak tenni sem tudtam ellene semmit. Üvöltözni kezdtem, de senki sem figyelt rám. Az egyik férfi elővett valamit a zsebéből, majd kipattintotta az élét és egyenesen Adam felé rohant. A fiú zihálva rogyott a földre. A férfi észrevette, hogy még mindig bámulom őket. Szemeimből vadul záporoztak a könnyek, de nem szólaltam meg. Tudtam, hogy én vagyok a következő. Messziről megláttam Joan alakját. Futni kezdtem, hogy eltereljem a támadók figyelmét. Így én magam váltam ismét a prédává. Teljes erőmből a futásra koncentráltam, majd meghallottam a rendőrautó szirénázó rikácsolását. Az üldözőim a másik irányba kezdtek futni, megpróbálva elmenekülni. Joan felsegítette Adamat és az egyik fa mögé vezette. Tudtam, hogy azért teszi, hogy ne lássa senki, hogy vérzik.

Már tiszta volt a levegő. A rendőrei a bűnözök után eredtek. Mi pedig, felvonszoltuk Adamet a lakásába. Még mindig bőgtem. A tudat, hogy elveszíthetem iszonytatosan mart. Lefektettük az ágyra. Joan levette róla a felsőjét és gyógyítani kezdte.

- Nem megy! - kiáltotta - Nem értem Hope! Nem tudom - nem használt a varázsereje. Nem tudta eltüntetni a fiú testen lévő sebeket.

- Most mit csináljak? Joan, ha ő most meghal nekem nincs miért tovább élnem - szinte üvöltöttem. A szívverésem hangos csörtetése még mindig nem halkult, iszonyatos erővel kapkodtam, a létet nyújtó levegőért, de ez sem segített az űr, ami keletkezni kezdett a bensőmben megpróbált mindent magába szippantani.

- Meg fog halni - sírt most már Joan is. Mellé sétáltam. Vadul ostromló könnyeimtől csak árnyékokat láttam. Megfogtam Adam élettelen kezeit, majd egy búcsúcsókot nyomtam ajkaira.

- Add ide a nyakláncom! - sietettem Joant. Gyorsan előkapta azt, és a kezembe nyomta. Markomba fogtam. Megbánva, hogy már nem vagyok tündér, hogy megmentsem a védelmezettem életét. Hirtelen mindent tisztán láttam, ha én megszegem a szabályokat és beleszeretek a védelmezettembe, nem lesz tündére, aki megvédje. Gondolatban könyörögtem a tündérek bocsánatáért. Könyörögtem, hogy meg tudjam akadályozni a halálát, ha ezzel le is kell mondanom a boldogságról. Ha azt kell választanom, hogy nélküle éljek, hát legyen, csak tudjam biztonságban.

A szoba sötétségbe borult. Egyetlen fényoszlop jelent meg Adam felett, ami szemkápráztató szikrázásba kezdett.

- Megbántad vétkeid - felelte a hang a fényből.

- Kész vagyok teljesíteni az akaratotok - válaszoltam. A fény egy hatalmasat villámlott, majd eltűnt.

- Szeretlek! - suttogtam Adam fülébe.

X. rész: Méltó jutalom

A Bölcsek Tanácsa előtt álltam, lehajtott fejjel várva az újabb ítéletet. Most azonban, nem a Varázsteremben voltunk, hanem a templomban. Joan segítségül hívta az angyalok tanácsát is.

- Szóval Hope Raise, megbántad bűnöd és újra tündér lehetsz. Azonban esélyt kapsz arra, hogy meggyőzz minket arról, hogy ember maradhass. Szép számban gyűltünk össze, ne kelljen csalódnunk! - felelte az egyik Bölcs. Felpillantottam mosolygó arcába, majd minden bátorságomat összegyűjtve a jelenlevők felé fordultam.

- Engedjék meg, hogy azzal kezdjem, hogy köszönetet mondok mindannyiuknak a segítségükért. Ígéretet tettem arra, hogyha megmentik a szerelmem életét, én újra tündér leszek. Melyet ezúttal be is tartok.

- Tehát, nem akarsz ember maradni? - kérdezte a bölcs.

- Nem szegem meg az ígéretem - feleltem, majd félszemmel Joan hitetlenkedő arcára néztem.

- Akkor hát, ne is fecséreljük tovább az időt - kezdte újra a tündérek vezetőjének egyike.

- Elnézést! - szólalt meg Joan felkelve az egyik padról - szeretnék néhány szót szólni, ha lehetne - mondta.

- Természetesen.

- Amióta megismertem Hope-ot legyen ember, legyen tündér, de meg változtatta az életem. Olyan barátság alakult ki kettőnk között, amit nem szívesen dobnék el semmiért sem. Ez a lány több jót adott a számomra, mint bárki más ezen a világon és örülök annak, hogy így alakult a helyzet, hogy bevallhatom és megköszönhetem neki azt a szeretet, melyet ő adott nekem, illetve, amit én érzek iránta. Minden bizonnyal Önök is tudják, hogy Hope élete legszebb hónapját töltötte az emberek között. És önzetlenül feláldozta volna a saját boldogságát, a jó ügy érdekében. Alázatosan kérem a tanácsot, hogy bocsássak szavazásra, Hope Raise ügyet, miszerint tündérként az emberek világába élhessen, hogy segítsen a halandóknak szeretet, boldogságot adni, és mindeközben ő is elnyerje méltó jutalmát, hogy a szerelmével maradhasson - szemeimből potyogni kezdtek a könnyek. Soha nem kaptam még ilyen gyönyörű szavakat senkitől.

- Hát legyen - egyeztek bele. Nem mertem felnézni, nem akartam látni a kudarcot, de végül mégis megtettem. Itt volt mindenki, a családom, az összes barátom, még Summer is. Mrs. Wind és az összes tanár. Mindannyian egyetlen emberként tették fel a kezüket az érdekemben. Szemeim tovább kalandoztak az angyalok tanácsa is mellettem szavazott. Végül rápillantottam a bölcsekre is, akik szintén feltett karokkal mosolyogtak rám. Könnyeim még mindig záporozva hullottak ruháimra.

- Ezek szerint egyetértünk abban, hogy Hope Raise a mai naptól fogva, hivatalosan is az emberek világában élő tündér.

Ahogy elindultunk már alig vártam, hogy újra láthassam Adam-et. Joan azt mondta, még mindig alszik, úgy hogy észre sem fogja venni, hogy eltűntem.

A gyűlés után, még egyszer köszönetet mondtam minden jelenlevőnek. Elköszöntem a szüleimtől és Summertöl is. Tudattam velük, hogyha van kedvük, ugorjanak be néha hozzánk, és persze szívesen elfogadták a meghívást.

XI. rész: Mint egy tündér!

Adam lakásához érve, elővettem a kulcsaimat, majd benyitottam. Egy fiatalos középkorú nőt és Ellie-t találtam ott.

- Öhm - lepődtem meg.

- Hoope - kiáltozta a kislány, majd kitárt karjaival satuként szorongatni kezdte a derekam.

- Szóval Hope - jött felém a nő - A nevem Eleonor – nyújtotta a kezét, melyet szívélyesen el is fogadtam.

- Igen - beszéltem - Örülök, hogy megismerhetem. Olyan gyönyörű, mint ahogy elképzeltem - mondtam.

- Ne butáskodj - nevetett fel az asszony – Viszont, te pontosan olyan vagy, mint, ahogy Ellie leírt - tette hozzá.

- Miért mit mondott?

- Hogy olyan vagy, mint egy tündér - jött ki Adam a szobából, mögötte egy kopaszodó férfi cammogott. A fiú közelebb lépett hozzám, majd egy apró puszit nyomott ajkaimra.

- Mama, papa hagy mutassam be a szerelmemet - elvörösödtem, ahogy kimondta ezt a szót - Hope Raise-ot.

- Örülök, hogy megismerhetem, a nevem Jack Harris, Adam édesapja - nyújtotta a férfi a kezét - valóban olyan, mint egy tündér.

- Köszönöm -zavaromban elmosolyodtam, majd a földet kezdem pásztázni. Adam, pedig, megnyugtatásként, lágyan a kezeim közé csúsztatta az övéit. Legszívesebben sosem engedtem volna el meleg ujjait, és azt kívántam bárcsak lenne egy lánc a kezeinken, melyek megakadályoznák, hogy egyetlen méternél távolabb kelljen engednem magamtól.

1. Karácsonyi meglepetés - Farkas Ünnep

2010-12-19T12:16:00.000+01:00

Szia mindenkinek! Ugyan, ez még a tavalyi, de gondoltam újra megosztom veletek, hisz szerintem az egyik legjobb fejezet lett..:)
Előre is Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Sikerekben és Ihletben Gazdag Boldog Új évet Kívánok!

Legyetek jók! Kellemes olvasást!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Farkas Ünnep

Mindent fehérség borított. Elbújtam az egyik fa törzséhez és láthatatlanul kezdtem készülődni a csatára. Vámpír gyorsaságomat elővéve több mint 70 darab hógolyót gyúrtam az elmúlt másfél percben. Mindnek szabályos, gömb alakja és közepes mérete volt. A fenyő egyik gyökere alá rejtettem őket. Hirtelen egy hangos reccsenést hallottam. Valaki nagy lendülettel közelíteni kezdett felém.
- Ne! – kiáltotta Seth, majd egy hatalmas ugrással elém vetette magát, ezzel térítve el felőlem a hatalmas hólövedéket. Farkasom egy puffanással zuhant bele a majd harminc centis hóba, ami szinte azonnal olvadni kezdett forró testhőmérsékletének ostroma miatt. Emmett hangos nevetése az egész erdőt beterítette. Seth is kacagni kezdett. Jókedvűsége férfias hangját gyermekien felszabadulttá tette. Lassan megpróbált felkelni a földről, de a következő pillanatban ismét egy hatalmas hógolyó röpült felénk, aminek szintén Emmett volt a gazdája. Ezúttal viszont már nem engem, hanem a hóból feltápászkodni kívánó Seth-et célozta meg.
- Hé! – kiáltottam a néhány méterre lévő Emmett-re. Most már én is nevettem. Elővettem az egyik eldugott hólabdámat, majd rácélozva eldobtam azt, ezzel védve meg farkasom testi épségét. Lövedékem sikeresen talált célba. Pontosan találtam mellkason a tőlünk nem messze álló vámpírt. Az eddigi nevetését most abbahagyta. Lehajolt egy adag fehér daráért, majd néhány erősebb szorítással golyó alakúvá formálta. Elhajította, egyenesen homlokon találva. A következő néhány perces tűzharcunkba Seth és Jasper is csatlakozott. Farkasom oldalamra állva próbált helyt állni a háborúban, még Jazz az egyik fa tetejéről Emmettel együtt taktikázva vett részt a csatában. Eldobtam az utolsó labdámat is.
- Végünk van! – súgtam oda farkasomnak, aki lepillantva a földre megértette mondatomat. Szinte egyszerre fordultunk meg, majd futni kezdtünk. Emmett és Jasper utánunk vetették magukat. Seth néhány másodperc alatt változott át farkassá. Teste először megfeszült, majd egy hatalmas ugrással hajtotta végre átalakulását. Ruhái kis cafatokban hullottak a föld hófödte tetejére. Pár szökkenés után tappancsai megszokták a talaj hűvösét, ezzel téve lehetővé a könnyedebb mozgást számára. Seth lábainak hirtelen parancsolt megálljt, megfordult, és egy játékos ugrással Jasper nyakába vetette magát. Nekem maradt Emmett. Követve farkasom példáját egy gyors szökkenéssel felugrottam az egyik fa ágára, majd szándékos lendületet véve harci társam hátára ugrottam. Emmett előre rántott, majd egy könnyed dobással a fehér hóhegyek közé lökött.
- Srácok! Én befejeztem – mondtam, majd feltápászkodtam. Leráztam ruhámról az összes ráragadt jeges csapadékot, majd Seth felé fordultam, aki még mindig fogva tartotta az egyik mancsával Jazz mellkasát - Haza megyek átöltözni, és, majd Jacob-nál találkozunk – tettem hozzá. Mióta tudják, hogy félig alakváltó vagyok, egy kicsit szívesebben fogadnak a rezervátumban. Valójában azok az indián lakosok sem félnek tőlem, akik semmit sem tudnak a farkasok létezéséről. Így Jake, mint alfa, engedélyezte belépésemet La Push egész területére. Tehát a mai – remélem éjszakába nyúló – estét egy rakat farkas között fogom tölteni. Seth azt mondta, alig várja, hogy bemutasson az anyukájának. Illetve elmesélte, hogy náluk hogyan zajlik a szent este. Évtizedekkel ezelőtt még nem is ünnepelték a karácsonyt. Azonban az idő elteltével lassacskán átvették az amerikai hagyományokat, és manapság már minden évben megtartják ezt a jeles ünnepet. Persze a saját szokásaikkal fűszerezve. Ilyenkor összegyűlik a család, a barátok nagy része és különböző programokkal, énekekkel ünnepelnek. Mélázásomból az óra ketyegése ébresztett.
- Mindjárt elkésem – jegyeztem meg hangosan, miközben vámpír gyorsasággal száguldottam Alice szobája felé.
- Segítened kell! – kiáltoztam hatalmas adag levegővel megtöltve tüdőm. Tisztára, mint egy elmebeteg. Idegesebb voltam a meghívás miatt, mint eddig bármi miatt is az életben.
- Jól van és most szépen nyugodj meg! – Emberi lassúsággal kelt fel Jasper öleléséből, majd elővéve valódi gyorsaságát néhány másodperc alatt előkészített mindent. Mindössze egy általa kiválasztott fehér egyrészes ruhát és néhány kisebb kiegészítőt kellett felvennem. A hajamat egy jól irányzott mozdulattal rendezte kontyba. Következett a smink. Pár pillanat múlva már száradt a festék a szempilláimon és a rúzs is az ajkaimon. Diszkrét, de mégis kicsit csábos megjelenésem tükrözte nőiességem minden fokozatát.
- Látod már kész is vagy – mondta egy halk nevetést elfojtva, majd lágyan megölelt és végül visszament a szobába.
- Köszönöm – emeltem fel a hangomat, hogy biztosan meghallja még bentről is.
- Szívesen – válaszolta, majd hátat fordítva a Cullen ház karácsonyi díszeinek, csendes és elővigyázatos rohanással indultam a találkozó színhelyére. Apró gyöngyökkel díszített, szintén fehér magas sarkúm alig érintette a hófödte talajt.
Néhány méterre a határtól már csak emberi módon közlekedtem, nehogy feltűnést keltsen gyorsaságom és másságom a „tudatlan” lakók között. Innen már csak egy aprónyi rész volt az erdőből és lassacskán elértem Jacob és az apja, Billy Black házához. Seth még nem volt ott, de amint Jake észrevette érkezésem, egy hangos köszönéssel és integetéssel invitált be a nagynak nem mondható rezidenciájukba.
- Szia – mosolyogtam rá – Kellemes ünnepeket – suttogtam.
- Hali! Neked is – mondta vigyorogva – Seth hamarosan itt lesz. Telefonált, hogy késik egy kicsit – tette hozzá, majd elindult a saját szobája felé.
- Ülj csak le, nyugodtan – kiáltotta.
- Köszönöm – válaszoltam. A nappali nem volt túl nagy, de otthonos volt. A falak, mind az eredeti, fa mintázattal voltak borítva. Néhány különböző színű - talán fonálból szőtt – fali szőnyeg díszítette őket. Az ágytakaró is hasonló színű volt, eléggé hangulatos. Az aprónyi szobából két még parányibb szoba nyílt, az egyik a ház végében lévő Jacobé volt, a másik valószínűleg az apjáé.
- Apukád? – kérdeztem, majd egy lendülettel felpattantam, mintha ezzel jobban hallhatnám Jake válaszát.
- Már ott van! – kiálltotta – Mármint Bella apukája, tudod Charlie eljött és mivel ő is megvan hívva Sue-ékhoz, így elvitte apát is – magyarázta.
- Szerinted nem baj, hogy nem hoztam semmit? - tudakoltam. A választól azonban féltem. A nem túl nagy táskámban is csak az a pár nyaklánc fért el, amit a falkának vettem. Hozzáteszem kész anyagi csőd ennyi embert ajándékkal meglepni. Mindenkinek ugyanolyan láncot vásároltam, egy-egy farkas medállal ellátva, illetve persze Seth-nek még egy külön meglepetést is szántam. Egy a nyaklánchoz illő mancslenyomatos karkötőt. A dísz egyik oldalába belevan gravírozva, hogy örökké. Remélem tetszeni fog nekik.
- Már mért lenne baj? Különben is a konyhában lévő összes kaját a mi feladatunk elvinni – jegyezte meg. Néhány lépést tettem az étkező felé. Az alig pár embernek helyet szolgáltató asztalkán csak úgy roskadoztak a finomabbnál finomabb ételek. Nem hinném, hogy Jacobék csinálták volna itthon.
- Ezt ti készítettétek? – feltételezésemre hangos nyerítéssel válaszolt.
- Nem – még mindig csak nevetett – Emily, tudod Sam barátnője… - beszélt.
- A terhes lány? – kérdeztem.
- Igen, szóval ő kért meg minket, hogy vigyük el az ételeket – még mindig vigyorogva jött ki a szobából. Megállt mellettem, rápillantva az órára. Sóhajtása után már hallani is lehetett a ház ajtaja felé irányuló trappoló lépteket. Mindkettőnk figyelme a bejáratra szegeződött, amin pár pillanat múlva Seth robogott be.
- Gyerekek! Ez a hó! – jött be kacagva Seth.
- Haver, azt hittem már soha nem érsz ide – mondta Jake
- Én is – mondta ismét nevetve – kész őrültek háza van otthon. Anyu tiszta ideg, hogy bemutatlak neki – itt rám nézett, majd vissza az alfájára – és azért is, hogy mikor visszük már a kaját, amit Emily készített. Alig bírtam elszabadulni.
- Akkor indulhatnánk is. Ha Sue megharagszik, nem védelek meg! – horkantott fel Jacob, majd bement a konyhába. Seth közelebb lépett hozzám. Megsimította forró kezével az arcom, majd egy aprónyi csókot lehelt ajkaimra.
- Köszi a segítséget! – nézett ránk Jake az ajtóból. Egyszerre indultunk az alfa után. Nagy nehezen felpakoltuk az összes tányért és dobozt. Lassan hagytuk magunk mögött a parányi házat. Hamar kezdett sötétedni, és már messziről lehetett látni a ház melletti óriási fenyőn lévő égősor fényét. Közelebb érve még több díszt véltem felfedezni az egészen aprótól a néhány méretes darabig. Mind egyedi és kézzel készített dekoráció volt. A ház körül néhány fiatalabb srác ólálkodott, viccelődve egymással. Volt egy kisfiú, aki a saját lábában megbotolva, fejjel esett bele az előtte elterülő nagy hókupacba. Ezen a társai jót derülve hahotáztak fel, szinte egyszerre. Beléptünk a házba, mindent átjárt a finomabbnál finomabb ételek illata. A nappaliban az idősebbek – köztük, ahogy láttam Charlie is és Billy is – egy hatalmas körben ültek és valami törzsi mondát meséltek a mellettük helyet foglaló apróbb gyerekeknek. A falka nagyrésze a konyhában lebzselt, segítséget színlelve Seth anyukájának.
- Anyu! Meghoztuk a kaját – kiabált az én farkasom, majd előre engedve Jake-et és Seth-et én is beléptem a konyhába. Ínycsiklandó ételek sokasága várt már így is a kivégzésre. Sue még gyorsan ráöntött valamit a sütőben lévő monumentális pulykára, majd felénk fordult.
- Jajj, drágáim, de jó, hogy megjöttetek! – örvendett az apró termetű mosolygós hölgy. Néhány lépéssel közelebb jött és egy hatalmas öleléssel a nyakamba vetette magát.
- Szóval te vagy az a Dawn nevű lányka, aki rabul ejtette az én Seth-em szívét – mondta nevetve.
- Anya! – farkasom arca az eddigi színéről pirosra váltott.
- Igen! Azt hiszem – vigyorogtam zavaromban.
- Oh, kincsem itt nem kell zavarban lenned. Mi itt szívesen látunk. Különben is, már annyit hallottunk rólad, hogy már szinte ismerünk itt mindannyian. Az én pici kisfiam ódákat zengett rólad – itt Seth mellé sétált, és egy darab bőrt az arcáról az ujjai közé csípett és finoman meghúzogatta. Az én farkasom elfintorodva próbálta meg elhúzni fejét.
- Most pedig menjetek, rengeteg még a dolgom. Seth! Mutasd meg neki a házat. – tette hozzá. Farkasom, mellém lépett, majd megfogta a kezemet és magával húzott.
- Gyere megmutatom a szobám – mondta.
- Rendben – egyeztem bele. Az egész ház alapvetően világosabb volt, mint Jacobéké, de stílusban teljesen megegyezett azzal. A falakat és az ülőalkalmatosságokat itt is kézzel szőtt szőnyegek díszítették. Beléptem Seth szobájába. Nem nagy szoba volt, de pont elég. A szoba egyik felét egy hatalmas ágy tartotta rabul.
- Foglalj helyet! – szólított fel. Levettem földig érő, világosabb színű, téli kabátom, majd elmosolyodva – zavaromban – rá néztem. Szemeit meresztve mérte végig a testemet borító, selyem anyagot. Száját eltátva formázott egy hangos „ó”-t, majd egy utolsó sóhajtással hozzá tette.
- Gyönyörű vagy! Úgy nézel ki, mint egy angyal – felkelt, majd közelebb húzott magához. Kezeivel végig simított két karom mentén, mosolyogva figyelve reakcióimat. Hallottam szívének felgyorsuló ütemét. Éreztem a leheletét az ajkaimon, majd egy következő levegő vételnél – lehunyva szemeit – előrébb hajolt és szájon csókolt. Lágyan játszadozott ajkaimmal, kezeivel a derekamat szorította, mintha ezzel akarna maga mellett tartani. Elhúzódott.
- Adni akarok valamit – mondta, arrébb sétált, de az egyik kezem még mindig fogva tartotta. Babrált valamit az egyik fiókba, majd egy aprónyi, hosszúkás dobozt adott át. Elengedtem ujjait, majd leülve az ágy szélére felnyitottam a ládikát. Nem tudtam megszólalni. Egy gyönyörű, fa karkötő volt, rajta apróbb dísszel. Jobban megfigyelve vettem csak észre az egyik medál fémből volt. A fél hold alakú dísz, mely ezüstösen csillogott.
- Ezüst hold – sóhajtottam.
- Igen, gondoltam tetszene neked – vonta meg a vállát. Megfordítottam és megláttam. Ugyanaz a felírat, mint azon, amit én választottam.
- Örökké! – suttogtam mosolyogva, majd megfordulva előkaptam az én ajándékom is.
- Tessék! – adtam a kezébe én is egy hasonló dobozkát. Felnyitotta, majd ugyanazzal a reakcióval megfigyelve ajándékom, megakadt a szeme a medálon lévő feliraton.
- Örökké! – válaszolta.
- Köszönöm – nyögtük ki egyszerre felnevetve. Egyik kezemet az arcára helyeztem. Közelebb hajoltam, majd a leggyöngédebb érintéssel a világon megcsókoltam.
- Boldog Karácsonyt! – mondtam halkan
- Neked is! – válaszolta, majd újra megcsókolt.

Köszönöm!

2010-12-18T22:05:00.001+01:00

Szia mindenkinek! Még egyszer meg kell, hogy említsem, hogy nagyon hálás vagyok és nagyon köszönöm nektek, hogy ennyi ideig kitartottatok mellettem és a blogom mellett. Ahogy, megígértem közzéteszem a blogom statisztikai adatait, mint érdekességet. Bár még így sem zárkózhatok fel a nagyokhoz..:) de azért ez nem semmi..nagyon szépen köszönöm nektek.

Statisztika:

A blog eddigi összes megjelenítése: 6872

Az eddigi összes bejegyzés száma: 62, ezzel együtt 63

A legtöbbet megjelenített bejegyzés száma: 188
Rendszeres olvasók száma: 42

Oldalmegjelenítések száma országonként:

Magyarország: 6444

Amerikai Egyesült Államok: 142

Németország: 105

Románia: 73

Szlovákia: 30

Dél-Korea: 22

Ukrajna: 22

Oroszország: 30

Szerbia: 12
Az összes eddigi megjegyzés száma:168
Ebből a negatív megjegyzések száma: 5
És, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy eddig kitartottak mellettem: szám adatokkal leírhatatlan...Köszönöm drága olvasóim!
Legyetek jók, vagy rosszak, ahogy kedvetek tartja!
Hamarosan jön a következő fejezet!
Szeretlek titeket!
Puszi: Zsani alias Szozsa914

Boldog Szülinapot!

2010-12-16T18:34:00.002+01:00

Szia mindenkinek! Boldog szülinapot a blognak! :)
Imádlak titeket drága olvasóim! Ezúton szeretném megköszönni nektek, hogy ez alatt az egy év alatt végig kitartottatok mellettem és a blog mellett. Nagyon köszönöm a rengeteg hozzászólást, ami ez idő alatt érkezett a fejezetekhez. Nagyon nagyon szeretlek titeket és tényleg nagyon hálás vagyok, hogy mindig itt voltatok és neveteket felvállalva vagy névtelenül biztattatok, hogy írjak és írjak...
Köszönöm, illetve még annyi, hogy hétfő délután új fejezet!
Íme néhány Szülinapi Twilight-os kép..:D

Még egyszer Boldog Szülinapot! Legyetek jók!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Meglepetések, nyeremények, szülinap és karácsony! :)

2010-12-12T14:54:00.001+01:00

Szia mindenkinek!
Hát néhány nap, (pontosabban négy) és az oldal betölti az első életévét..:) Arra gondoltam, hogy ennek örömére néhány meglepetést hozok..:)

meglepetés: Gyorsabb, akár mindennapos fejezet frissítés..:)
A lényege annyi, hogy minden fejezet után lesz kommenthatár, azaz 5 darab hozzászólás után, azonnal jön az újabb fejezet. Ez mind csak rajtatok múlik..:)
meglepetés: Érdekességek az oldal statisztikájával kapcsolatban..:)
meglepetés: Még több pályázat (a jövőben tervezek novellapályázatokat is..)
A legjobb és leghosszabb kommentelők díja, amit ez év végéig minden héten kisorsolok, azaz pontosan három hét alatt három nyertest húzok ki a kis képzeletbeli kalapomból, aki a legjobb, legszebb és legkifejtősebb komikat írta nekem..:D
Az ajándékok: Twilight relikviák (pl.: kitűzők, poszterek, ceruzák és tollak)
meglepetés: Karácsonyi novellák: Embry és Leah, Dawn és Seth és Paul és Rachel, továbbá az utolsó novella főszereplőit szavazásban lehet, majd kiválasztani.
meglepetés: Új történetek tőlem: Leah és Embry szerelmi története ( A cím még bizonytalan) stb.

Remélem sok hozzászólást kapok, hogy minél több ember között sorsolhassak. :) Ne feledjétek a kommentárokba beleírni az e-mail címeteket. Ha sokan írtok kritikákat az is lehet, hogy még több nyertest választok..:)
A szavazás hamarosan kinn lesz! Sok Puszi!
Boldog olvasást! Meghitt komizást..:D és Kellems ünnepeket kívánok nektek..:D

Gold Moon – Arany Hold – 7. Fejezet - Add vissza!

2010-12-11T22:24:00.003+01:00

Szia mindenkinek! Érdekelne, hogy szerintetek mi áll a háttérben? Mi lesz a bonyodalom? Ha gondoljátok írjátok meg kommentben.
Továbbá arra gondoltam, hogy ha kapok 5 kommentet még ma hozom a frisset, azaz a 8. fejezetet

Sok puszi! Legyetek jók! Kellemes olvasást4

Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Az erdőben álltunk. A szél vad táncot járt hosszú, vörös tincseimmel. A bőrömön apró libabőrök jelentek meg, hűvös volt, már- már hideg. Körülöttünk egy árva lélek sem tartózkodott, még a vadállatok is némán hallgatták mozdulataink halk zaját. A néhány méterre elhelyezkedő fákon kívül már nem láttam semmit. A szívem vadul kalimpált, mintha ki akarna szakadni a helyéből, hogy átadhassa magát a szerelemnek. Seth, egyik kezével finoman a fülem mögé simította valamelyik kósza hajtincsemet, én, pedig egy lágy és apró puszit nyomtam forrón izzó bőrére. Nem szólaltunk meg, csak hangtalanul meredtünk egymás vágyakozó tekintetébe. Apró mosoly jelent meg az száján. Derekamra helyezte birtokló ujjait, majd közelebb vont magához. Apró simításokkal próbálta felmelegíteni testem. Fejét, didergő vállaimra helyezte, majd egy halk levegő adagot fújt ki.

Egyetlen édes csókot lehelt a nyakamra, majd égetően forró kezeivel sóvárogva szorította meg az arcom. Újra felém hajolt. Édes és puha ajkai robbanásként érintették az enyéimet. Mintha sosem lett volna problémán, mintha egyszerűen vége lenne minden szörnyűségnek, ami velem történt. Éreztem, ahogy a vágy átjárja a testem, éreztem, ahogy a puha bőre selyemként védelmezi a bőröm, éreztem, ahogy mámorító illata drogként szökik az orromba. Hallottam, ahogy az akadozó levegő vadul próbál menekülni a tüdejéből.

A vágy, mely átjárta a testem tökéletesebb volt mindennél, tökéletesebb, mint bármelyik pillanat az életemben.

Egyetlen érintésétől meghaltam volna, hogy azután egy-egy felejthetetlen csókjával villámcsapásra hozzon vissza az életbe.

Hirtelen mindent kívülről és tisztán láttam. Figyeltem, ahogy én és Seth ott állunk az erdő közepén, egymás karjaiban, szerelmesen, majd hirtelen elhajoltam és az eddig a sajátomnak tűnő ábrázat, váratlanul megszűnt létezni. Nem voltam ott, helyettem egy szintén vörös hajú és zöld szemű lány állt.

Seth lágyan elmosolyodott.

Halk lépteket hallottam körbe, mindenfelől. Fekete árnyak settenkedtek köréjük, de ők nem figyeltek. Figyelmeztetni akartam őket, de nem hallottak. Torkom szakadtából üvöltöttem Seth felé, de észre sem vett.

Az árnyak egyetlen mozdulattal lerántották magukról a leplet. Körbe tekintettem. Az ismerős és gonosz tekintetek mind engem figyeltek. Jane egyetlen vad és kárörvendő mosolyt küldött felém, de nem történt semmi.

Szemeimmel tovább kalandoztam. Apu és anyu is engem figyeltek. De anyu most valahogy más volt. Nem azért, mert vámpír volt és a haja nem barna, hanem vöröses árnyalatú volt. Egyszerűen nem éreztem azt, hogy ő lenne az édesanyám. Apu mosolygós és szeretetteljes pillantása sem volt a régi, de aztán, ahogy a pillantásunk találkozott a zsebébe nyúlt, majd egy apró csillogó kövekkel díszített medált húzott elő a zsebéből. Felém hajította én, pedig kinyújtott kézzel ugrottam az ékszer után. Emlékeztem erre, még anyu kapta a nagymamájától. Kinyitottam a medaliont. Egy régi barnás színű kép volt benne, a szüleimet és, egy csecsemőt ábrázolt a fotó.

Olyan vidámak és boldogak voltunk. Anyu állt középen, engem tartott a karjaiban, apu, pedig átkarolta édesanyám apró és törékenynek tűnő vállait.

Újra elfogott az érzés, hogy otthon vagyok. Emlékek hada öntötte el a fejemet, hogy egy végeérhetetlen fájdalom vegye át az uralmat a testem felett. Behunytam szemeimet, egy forró könnycsepp gördült le az arcomon egészen a ruhámig, hogy aztán a puha anyag nyelje el azt.

Ismét kinyitottam, hogy szemügyre vegyem még egyszer az ékszert, de már nem volt a kezeim között. Kutatva pillantottam végig a társaságon. Caius és Aro kárörvendő és fölényt sugárzó mosolya gyanakvóvá tett. Egyre zaklatottabban kerestem az ékszert, s közben az eddig elfelejtett párra terelődött tekintetem. Seth ismét egy mosolyra húzódott és egy újabb csókot lehelt az ismeretlen ajkaira. Nem láttam jól a lány arcát, de tudtam, hogy nem lehetek én.

Farkasom lassan elhajolt és finoman megsimogatta párja ajkait.

- Szeretlek – suttogta vad érzelmekkel a lány.

- Én is szeretlek Layla – mondta ki határozottan Seth.

Ismét sírva fakadtam. A hűvös szél csak jobban eleresztette a könnyeimet. Valaki hirtelen átkarolta a testemet és biztonságot sugárzóan megszorította ujjaimat. Hátra néztem. Ezúttal Seth mögöttem állt. Visszapillantottam a lányra. Egy újabb csókot lehelt egy fiú ajakaira, de most már nem farkasom állt ott, hanem Drake. Layla elhúzódott a férfitől, majd felém fordult és elmosolyodott. Hosszú vörös haját hátra dobta, hogy a nyakában lógó medál feltűnő ragyogását ne takarja semmi.

- Add vissza! Az a nyaklánc az enyém – sikítottam felé, de ő csak elhúzódott.

- Ez nem igaz! A szüleimtől kaptam még mielőtt meghaltak – felelte.

- Hazudsz! – üvöltöttem felé, mire elszaladt és egy idősebb férfi karjaiba borult.

Akkor jöttem rá, hogy az ismerős férfi, apu régi barátja, Lucas bácsi. Körbetekintettem a felfedezésem után. Jane, anyu és a Volturi összes tagja hangos, sátáni kacagásban törtek ki.

Megrémültem, de szerencsére éreztem, hogy Seth forró ujjai még mindig a tenyerem markolják. Ismét könnyezni kezdtem, elhúztam a kezem és nedves arcomat temettem a lassan kihűlni készülő tenyerembe. Seth felé közeledtem ő, pedig lágyan és megnyugtatóan karolta át remegő vállaimat, hogy megnyugtasson. A nevetésük viszont egyre hangosabb és hangosabb lent. Elviselhetetlenül mart legbelül. Nem tudtam lélegezni, sem mozdulni.

Félelmetes sikolyra ébredtem. Tüdőm vadul küzdött a levegőhiány ellen.

- Mi történt? – rohant felém Drake vámpír tempóban. Nem bírtam válaszolni, így csak megráztam a fejem – Nyugodj meg! Hallod, Dawn?! Itt vagyok! Nincs semmi baj – átkarolta vállaimat. Lassan, de biztosan éreztem, hogy emberi tulajdonságaim eltűnnek, és helyüket átveszik a vámpírvonásaim. Már nem volt szükségem levegőre így elmúlt fuldoklásom is. Már szinte teljesen megnyugodtam.

- Mi volt ez az egész? – nézett rám Drake.

- Semmi – feleltem sértődött bizalmatlansággal.

- Gondolom, azért sikítoztál, igaz?

- Csak rosszat álmodtam és kész – szólaltam meg.

- Ennyi? Egy buta álom miatt hozod ránk a frászt?

- Rátok? Vérszomjas, vad és kegyelmetlen vámpírokra? Frászt? Ettől nevetnem kell.

- Mit álmodtál?

- Semmi közöd nincs hozzá – vetettem oda neki.

- Ahogy gondolod – felkelt az ágyról, majd emberi tempóban elindult az ajtó felé – de, ha esetleg el akarnád mondani, majd keress meg – elfordult, majd egy gyors mozdulattal elhagyta a helyiséget.
Hátra dőltem az ágyon. Próbáltam a zakatoló agyamat is megnyugtatni.

Vajon mit jelentett ez az álom? Seth és Layla? Anya és apa? Lucas bácsi? Mi közük vannak ezeknek egymáshoz?

Tegnap miután eljöttem Layla-tól (egyébként sem valami sokat tudtam meg, mivel Caius egész délután „edzést” tartott neki) Szinte végig azon rágódtam, hogy valóban lehet-e akkora véletlen, hogy két félvámpír, akinek az apja vámpír, az anyja, pedig indián leszármazott találkozzon. Ráadásul, majd nem egyforma erővel rendelkezzen, ugyanazon a helyen éljenek fogságban, ugyanolyan kiképzést kapva és egy bizonyos Lucas bácsit is ismerve, de aztán rájöttem, hogy lehet mindezt csupán csak a Volturi akarja elhitetni velem, de mégsem vagyok annyira biztos benne.

Felkeltem az ágyról, átöltöztem, majd emberi tempóval a recepcióshoz mentem.

- Szia Marion! Tudnál nekem segíteni?

- Persze! Mit tehetek érted? – kérdezte bájosan mosolyogva.

- Telefonálnom kellene.

- Tessék – mosolygott – ezt bármikor használhatod – tolta elém az egyik vezetékes hívóeszközt.

- Köszi – somolyogtam rá, majd tárcsázni kezdtem a számot, ami szinte az utolsó benyomott szám után már egyből kapcsolt is.

- Szia! – csilingelt Alice hangja – Olyan régen hívtál már! Minden rendben van ugye?

- Nyugodj meg! Persze! Ne aggódjatok! Csak meg akartam mondani, hogy szeretlek titeket és hiányoztok.

- Értem – felelte a lány – Akarsz beszélni a többiekkel? – kérdezte egy újabb vidámságot sugárzó hangnemmel.

- Persze – nevettem a kagylóba.

- Akkor itt van Emmett – hallatszott, ahogy a műanyag mobilt halk puffanással kapja el a vámpír.

- Szia Hugicám! – köszönt.

- Helló Emmett! – hallatszott a hangomon, hogy újra boldog voltam.

- Tudod épp arra gondoltam, hogy alig várom már, hogy haza gyere és egy rövidke meccsen újra legyőzzelek…

- Jó volna, ha.. – nem mondtam ki egyből – ha végre le tudnál győzni – hallottam a hangos kacajokat a telefon végéről.

Az egész családdal beszéltem már, de még egyetlen személy hiányzott ahhoz, hogy teljes legyen a létszám.

- Mondjátok Seth nincs nálatok? – kérdeztem.

- Azt hittem már sosem kérdezed meg – hallottam, ahogy megkönnyebbült.

- Jajj! Már annyira hiányzol, ha tudnád mennyire – lelkendeztem a telefonba, mint egy tini, aki először jár egy fiúval, na jó nem állok messze tőle, de azért ez egy kicsit túlzás.

- Te is nekem – nevetett fel a telefonba, bár tudtam, hogy ez nem igazi. Csupán egy álca – Mi van veled? Jól vagy? Jól bánnak ott veled? Nem bántanak vagy ilyesmi?

- Teljesen jól vagyok. Ne aggódj nem bántott senki. Te? Veled minden rendben? Hogy vagy?

- Elvagyok! Képzeld Leah és Embry összejöttek – terelte el a témát. Tudtam, hogy nincs jól és azt is, hogy hazudni sem tud nagyon, de azért elég rossz volt így hallani.

- Gratulálok – feleltem – Ne haragudjatok, de most le kell tennem – mondtam, képtelen lettem volna tovább hallani a szomorú hangját. Még akkor is kihallatszott, ha épp boldog és jó hírekről beszélt.

- Rendben. Hívsz még valamikor? – kérdezte.

- Persze! Ne aggódj – feleltem – Szeretlek!

- Én is téged, Dawn – ejtette ki a szavait, majd letette a telefont.

Leadási Határidő!

2010-12-10T18:36:00.000+01:00

Szia mindenkinek! Szóval lejárt a határidő, a rajzokat e-mail-ben vagy postán várom. Abban az esetben, ha nem akarjátok, odaadni a rajzaitokat, akkor küldjétek a képeket vagy szkennelve, vagy pedig egy jó minőségű fotót készítve...:D, ha viszont nem probléma, hogy elküldjétek nekem a képeket, akkor írjatok egy e-mailt és én elküldöm a címemet.
Ne feledjétek a leadás időpontját: 2010. december 25.
Köszönöm mindenkinek, aki jelentkezett és, aki kirakta az oldalára, ezzel hirdetve a pályázatot.
Jó alkotást!
Hamarosan jön a következő fejezet! Bár egy kicsit elvagyok havazva, de sietek megígérem! :)
Sok puszi! Legyetek jók!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Rajzolj nekem! :)

2010-12-02T23:31:00.006+01:00

Szia mindenkinek!

Szóval, már egy ideje gondolkodom ezen és azt hiszem, most eljött a megfelelő időpont arra, hogy kihirdessek egy rajzversenyt. :)

Feladat: Egy olyan rajz készítése, mely kapcsolódik a Silver Moon - Ezüst Hold-hoz, vagy a Gold Moon - Arany Hold-hoz. Arra kérlek benneteket, hogy rajzoljátok meg a kedvenc részeiteket, pl: Leah és Embry beszélgetését, Seth és Dawn első csókját, vagy a farkasokat, vagy a Volturit vagy egy-egy érdekes harci jelenetet. A lényeg, hogy valamelyest a két főszereplő vagy valamely mellék szereplő rajta legyen a képen. :) Hozzátenném, nem kell tökéletes rajznak lenni, csupán engedjétek el a fantáziátokat és alkossatok! Ennyit kérek.:)

Jelentkezési határidő: 2010. 12. 10.

Leadási határidő: 2010. 12. 25.

Eredményhirdetés: 2010.12.30.

Zsűri tagok:

* Rigó József /fényképész/

* Dido Taylor /blogger/

* Szozsa914 /Én :)) /

Nyeremények:

1. Válogatott Twilight poszter csomag, melynek tartalma:

* 6 db A/4-es poszter

* 2 db A/3-as poszter

2. Oklevél, melyet a nyertes megkap postán is személyesen, illetve e-mail-ben is.

3. Illetve kiemelt helyen hirdetem a blogját (1 hónapig)

4. Továbbá a nyertes kiválaszthat két szereplőt a Twilight-ból vagy a fan ficem-ből, és írok egy rövid novellát a számára, melyet a saját blogjában is megjelentethet.

Várom a jelentkezéseiteket: A szozsa914@gmail.com-ra vagy kommentben .

Az e-mail-ben történő jelentkezéseknél a tárgyhoz írjátok be, hogy rajzpályázat.

Remélem, hogy jó sokan jelentkeztek rá! Legyetek jók! Kellemes művészkedést!:)

Üdv.:Zsani alias Szozsa914

Bocsánat!

2010-12-02T14:01:00.001+01:00

Szia mindenkinek!
Szóval, megújult az oldal! Remélem tetszik mindenkinek! Várom a hozzászólásokat még mindig..:) és utólag átgondolva, remélem nem bántottam meg senkit sem az előző két bejegyzésemmel. Szóval, azt akarom, hogy tudjátok, hogy ti vagytok azok, akik engem éltettek, de ha nem mondjátok el, hogy mit gondoltok nem tudom olyanná tenni a blogot, hogy nektek megfeleljen. :) Szóval, kérlek titeket, mondjátok el a véleményeteket, hogy bizonyítani tudjam, hogy fontosak vagytok a számomra.
Legyetek jók! Sok puszi!
Üdv.:Zsani alias Szozsa914

Kommentelj a blogokért!

2010-11-30T19:06:00.001+01:00

Szia mindenkinek!

Írótársaim, Bloggerek és nem utolsó sorban kedves olvasók! A következő emblémával szeretném felhívni mindazok figyelmét, akik vagy hasonló helyzetben vannak, mint én magam (azaz, nem díjazzák a munkájukat kritikával) vagy csak elegük van abból, hogy nem tudnak elolvasni egy-egy fejezetet, mivel nincs meg az elegendő komment határ.

Arra kérek, mindenkit, akinek van saját blogja, hogy tegye ki ezt a képet az oldalára és tüntessünk az ellen, hogy az általunk szerkesztett és rengeteg munkával fenntartott blogjainkat ne kelljen felfüggeszteni, szüneteltetni vagy éppen bezárni! Bírjuk rá a névtelen és nevüket felvállalt olvasóinkat arra, hogy egyetlen percet rászánjanak még az idejükből arra, hogy kritikájukkal javítsák a blog fejlődését.

Gold Moon - Arany Hold - 6. Fejezet - Hallgatózni bűn!

2010-11-24T22:34:00.002+01:00

Szia mindenkinek!

KOMMENTEKET KÉREK, KÖVETELEK!!!! ENNYIRE NEM SAJNÁLHATJÁTOK TŐLEM...

Remélem tetszik mindenkinek az új fejezet! Jó olvasást! Írjatok hozzászólásokat please!!! Kérlek titeket! Nagyon nagyon nagy segítség volna!

Jó olvasást mindenkinek! Legyetek jók! Sok puszi!

Üdv.: Zsani alias Szozsa914

6. Fejezet - Hallgatózni bűn!

Ez mit jelenthet?

- „Remélem is, hogy elhiszi” – mit kell elhinnem? Most mi?

Tudnom kell, hogy miről beszélnek. Utánuk mentem. Tisztes távolságból hallgatóztam. Igen, tudom! Megint idáig süllyedtem.

Hallottam, ahogy benyitnak az egyik terembe.

- Észrevett valamit? – kérdezte a női hang.

- Nem hiszem, bár nekem úgy tűnik, hogy nem igen hiszi el, hogy az anyja életben van és egy kicsit furcsán viselkedik – mondta apu. Mi? Nem is viselkedtem velük furcsán.

- Mindenesetre Caius nem örülne, ha kiderülne az igazság.

- Teljes bizonyossággal állíthatom, hogy nem tudja – felelte anyu. Mit nem tudok? Nekem itt bűzlik valami.

- Rendben van. Ezután is folytasd a munkád Celica – mondta a hang.

- Igen! – felelte anyu, de ki az a Celica? Még mindig a falnak tapadva hallgatóztam. Hirtelen mindenki elhallgatott. Vámpír gyorsasággal száguldottam vissza a szobámba. Hihetetlennek tűnt ez az egész. Ki az a Celica? Apuék miért titkolóznak előttem? Mi az amit eltitkolnak? Mit nem vettem észre? Mit kell elhinnem?

Végre a szobámba értem, halkan becsuktam az ajtót magam mögött, majd a falnak dőlve meredten figyeltem észrevette-e valaki a hallgatózásom.

Halk, ütemes lépéseket hallottam.

- Csak én megyek! – felelte a női hang, majd szinte azonnal be is nyitott a szobámba.

Hátrálni kezdtem, egészen a szoba közepén lévő asztalig.

- Dawn! – mosolygott bájosan, de mégis gonosz és utálatos tekintettel.

- Jane! – viszonoztam a pillantását.

- Régen láttalak! Isten hozott! – folytatta a bájcsevejt.

- Én is téged! Köszönöm – feleltem.

- Tudod, azt hittem az előző alkalommal már megtanultad a leckét – kezdett bele.

- Nem értem miről beszélsz – közönyösen viselkedtem, mintha tényleg nem tudnék semmiről.

Lassan sétálni kezdett a szobában és halkan kopogtatni kezdett az asztalon.

- Ccc – rázta a fejét - A hallgatózás illetlenség – felelte.

Abban a pillanatban, ahogy kimondta szavait tudtam, hogy mi következik.

Szemei lassan összeszűkültek, ajkain egyetlen vad és kárörvendő mosoly jelent meg.

Hangos sikollyal rogytam a földre. Térdeimre zuhantam, de a maradék erőmből megpróbáltam megtartani magamat a kezeimmel, de nem sikerült az arcán még mindig az- az elvetemült mosoly látszott, mint mindig mikor kínoz valakit.

Egy újabb fájdalom hullám söpört végig a testemen.

Milliónyi kés szurkálta minden egyes porcikám, melyeket sikoltásaimmal próbáltam enyhíteni.

- Remélem ezúttal megtanultad a leckét – nevetett fel melynek hatására egy újabb elviselhetetlen gyötrődés következett. Még mindig nem válaszoltam neki. Nem tudtam. A testem minden része vadul égett a pokol legmélyebb bugyraiban, a legsötétebb kínok között.

Már- már alig bírtam megtartani magam. Kezeim vad remegésbe kezdtek, hogy aztán egyetlen csuklással megadják magukat, és a földre zuhanjak. Ezúttal már vonaglott a testem. Izmaim gyötrően megfeszültek és magukkal rántották a csontjaimat is.

A kínok kínja, így jellemezték Jane erejét. Volt benne igazság.

- Jane! Elég lesz! – rontott be a szobámba Drake.

- Nem hinném, hogy megtanulta a leckét – felelte, majd még egy mosolyt villantott felém. Amikor már azt hinnéd, hogy enyhül és a végéhez közeledik, csak akkor jön igazán a pokol.

Ismét felsikítottam a fájdalomtól. Egyik kezemmel a szőnyeget markoltam még másikkal erősen kapaszkodtam az ágy lábaiba. Egy újabb sikítás. Összeszorítottam a szemeimet. Minden felé fekete és fehér foltokat láttam magam előtt.

- Mondom elég! – lökte arrébb a lányt Drake.

- Te egy senki vagy itt! – beszélte.

- Pontosan úgy, mint te, Jane – válaszolta a fiú.

- Hát rendben! De ezzel még nincs vége – felelte, majd hátra fordult és a szemembe nézett – Örülök, hogy találkoztunk – jegyezte meg, majd elhagyta a helyiséget.

- Jól vagy? – segített fel a földről Drake.

- Azt hiszem – beszéltem alig hallhatóan, hisz még mindig levegőért kapkodtam.

- Mit tettél már megint? – rázta a fejét.

- Hallgatóztam – válaszoltam, s egy gyors pillantást vetettem felé.

- Értem- halk emberi sóhaj hagyta el ajkait – Ne csináld többé!

- Ugyan mi közöd van hozzá, hogy mit teszek? – fakadtam ki.

- Jajj, Dawn, ha most nem jövök még órákig kínzott volna.

- Igen, tudom. És? – védekeztem, bár tudtam, hogy igaza van – Különben is, nem hallgatóztam volna, ha nem titkolnátok előlem valamit. Tudom, hogy tudsz róla – egyik ujjammal felé mutattam. Megrázta fejét.

- Nem – felelte röviden.

- Ugyan már Drake – csattantam fel – Legalább ne hazudj!

- Nem lehet. Nem érted? – láttam, hogy zavarban van.

- Ki az a Celica – bepróbálkoztam, hátha kitudok belőle húzni azért valami információt.

- Egy vámpír nő – felelte ködösen. Most tényleg azt hitte, hogy nem tudom, hogy egy vámpírról van szó?

- És mi a feladata? – néztem újra Drake szemeibe.

- Ezt nem mondhatom el – beszélte.

- Drake! Könyörgöm!

- Tudod, Dawn, te mindig is fontos voltál nekem – nem bírta befejezni a mondatod, mert közbe vágtam.

- Akkor meg? Miért nem segítesz nekem? – kérdeztem.

- De annyira sosem voltál fontos, hogy az életemet is kockáztassam érted – mondta ki szavait, majd az eddig rajtam lévő pillantását elkapta és felkelt az ágyról. Végül szótlanul elhagyta a szobát.

Valami nagyon sántít az egész ügyben.

Nézzük csak, annyit tudok, hogy benne vannak a szüleim és persze Caius és Jane, meg az a Celica nevű nő.

Tudom, hogy valamit nem szabadott észrevennem és azt is, hogy nem fog nekem mondani senki semmi konkrét információt.

Ki kell derítenem! Még, ha az életemet is kell áldoznom az igazságért, akkor is.

Nem is hiszem el ezt az egészet. Otthon, mármint Forksban minden rendben volt. Újra éltem az életem, és szinte teljesen megvoltam elégedve vele.

Most meg itt vagyok ebben a lebujban, olyanokkal körülvéve, akik hazudnak nekem és inkább megölnének persze, minthogy segítsenek nekem.

Tudnom kell az igazságot! Rá kell jönnöm!

Talán Marion a recepcióról vagy Layla, hátha tudnak valamit, vagy észrevettek valamit.

Felpattantam az ágyról, majd kiléptem a sötét és embertelen folyosóra.

Végig száguldottam rajta, egészen a recepcióig.

- Marion, igaz? – kérdeztem a vörös hajó lánytól.

- Igen – mosolygott felém, mintha örült volna annak is, hogy emlékszem a nevére.

- Azt mondtam, ha bármiben a segítségemre lehetsz csak szóljak.

- Igen – felelte.

- Hát most szólok. Be tudnál mutatni a lánynak, akivel harcolnom kellett? Aki nem sokkal Drake és utánam jött be a nagyterembe.

- Layla-nak? – érdeklődte meg.

- Igen, neki - válaszoltam.

- Hát nem is tudom, de köztünk marad ugye? – kérdezte.

- Természetesen – beszéltem.

- Mennyire ismered? – néztem a lányra, ahogy elindultunk a hosszú folyosón.

- Hát amióta itt vagyok, szinte mindennap lemegyek hozzá beszélgetni. Igaz, az elején szinte csak én beszéltem, de aztán megnyílt ő is.

- Értem – jegyeztem meg.

- De nem sok mindent tudok róla – tette hozzá, majd egy kisebb ajtót kinyitott, végül már azon a lépcsőn haladtunk le, ami ahhoz a teremhez vezetett, a hová engem is bezártak.

- Itt is vagyunk – mondta – Gyere! – hívott maga után.

- Layla! Ő itt Dawn! Szeretne megismerni téged – felelte, majd egy bájos mosolyt küldött felé.

- Ki az a Dawn? – kérdezte.

- Ő – mondta, majd két lépéssel hátrált a zárkából, megfogta a karom és maga után vont.

- Szia – köszöntem halkan.

- Mit akarsz tőlem? – tudakolta a lány, olyan hangnemben, mint, aki féltékeny, meglepett és dühös egyszerre.

- Csak beszélgetni – feleltem bizonytalanul.

- Ugyan minek? – még mindig olyan volt a hangja, mint aki épp gyilkolni készül a gondolataival.

- Mert – nem tudtam szóhoz jutni – mert, hát…, szóval – makogtam még mindig – mert te meg én sokban hasonlítunk – nyögtem ki végül.

- Te és én? – nevetett fel.

- Igen, mit – feleltem ezúttal már egy kicsit határozottabban.

- Hát, rendben – válaszolta beleegyezve.

- Tudod, érdekelne, hogy te is olyan félvér vagy, mint én? – mondtam ki szinte azonnal az első kérdésem.

- Félvér? Igen, édesanyám a vérfarkasoktól származott, ő maga nem volt az, csak a génjeiben hordozta. Édesapám, pedig vámpír volt – lehajtottam a fejem.

- Az enyémek is. Éppen ezért lepett meg, hogy a képességünk, majdhogy nem egyforma.

- Téged is Caius lépett ki? – kérdezte.

- Igen – feleltem – Mióta vagy itt? – néztem felé.

- Három hónapja. A szüleim még egészen kiskoromban meghaltak és engem az egyik barátjuk nevelt fel. Az egyik nap, miután hazaértem a suliból, ott találtam halottan Lucas bácsit. Engem, pedig ide ráncigáltak és Caius felajánlotta, hogy kiképez és cserébe mindenem, amit csak szeretnék.

- Várj! Mit is mondtál? Hogy hívták a nevelődet? – furcsa egy egybeesés nem?

Gold Moon - Arany Hold 5. Fejezet - Tűz és víz

2010-11-09T23:25:00.002+01:00

Szia mindenkinek! REMÉLEM EZÚTTAL TÖBB KRITIKÁT KAPOK! Komolyan azért ez már nekem is sok, nagyon rég óta fenn van már az előző fejezet és egyetlen egy darab kommentet nem írt senki! Legalább azt pötyögjétek be, hogy hagyd abba az írást ez nem érdekel senkit, vagy legalább annyit, hogy elolvastam van benne hiba, de azért folytasd. Azt ne mondjátok, hogy ennyi időtök sincs! Mert ez kb. egyetlen percet venne el az msn, a chat vagy a facebook idejéből. Lécci írjatok hozzászólást, mert tényleg nem tudom, hogy mennyire tetszik nektek! PLS.!!!

Legyetek jók vagy rosszak, ahogy kedvetek tartja!

Sok puszi! Jó olvasást! Kérlek bennetek írjatok néhány kommentárt!

Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Megkerestem a bőröndjeimben a szájfényeket, amikről Alice beszélt. Alkonyat vörös. A kezemben tartottam, majd végül letekertem a tetejét. Valóban bontatlannak tűnt a csomagolása, de egy apró papír gondosan becsomagolva - hogy látszódjanak rajta az írások - az asztalra hullott.

Precízen kibontogattam.

- Ha bármi baj van, csak döntsd el mit akarsz - lehetőleg az utolsó pillanatban, mert minket is figyelnek - és azonnal megyek érted. Szeretlek! Alice - szemeim ismét könnybe lábadtak. Tudta, hogy előbb vagy utóbb, de el kell, hogy meneküljek, még sem mondta. Bár, nem hittem volna neki akkor sem, ha tudatja velem.

- Kész vagy? - lépett be a szobába Drake.

- Azonnal - feleltem, majd felkentem a szájfényből egy keveset, végül pedig, hogy ne vegye észre a levelet gyorsan visszadugtam az apró üvegcsébe.

- Mehetünk! - keltem fel az asztaltól.

- Nekem van még egy kis dolgom, de majd várj meg a recepciónál.

- Rendben - sétálni kezdem az ismerős folyosókon.

- Itt még minden ugyanúgy néz ki - könyveltem el magamban.

A recepciós pult mögött egy vörös hajú fiatal vámpír állt.

Ő valószínűleg új volt itt, mivel még sosem láttam.

Leültem az egyik székre.

- Hozhatok esetleg valamit? - kérdezte a lány. Az arca mosolygós volt, de a szemei vörös színe elrontotta a kedves ábrázatot.

- Nem, köszönöm - ráztam meg a fejem.

- Ne haragudj, de új vagy itt, igaz? Csak mert még sosem láttalak.

- Fogjuk rá - válaszoltam.

- A nevem Marion - nyújtotta a kezét.

- Az enyém Dawn.

- Mióta vagy itt? - kérdeztem.

- Néhány hónapja - felelte.

- Akkor, azért nem ismerjük egymást.

- Igen - nevetett fel hangosan. Szimpatikus lány ez a Marion.

- Ha bármiben a segítségedre lehetek, nyugodtan szólj! - ajánlotta fel.

- Rendben, köszönöm.

- Marion! Ha jól tudom neked nem itt van a helyed! Te itt dolgozol, vagy tévedek? - emelte fel a hangját Drake, miközben emberi tempóban felém lépkedett.

- Igen, uram! - a lány lehajtotta a fejét, majd visszament a pult mögé és pakolászni kezdett.

- Gyere már! - szólt felém a férfi.

- Szegény lány, ne légy már vele ilyen ellenséges.

- De hát dolgozik!

- Tudom! De akkor is! Olyan modortalanul viselkedsz! - néztem rá.

- Hölgyem - kinyitotta előttem az ajtót és meghajolva előre engedett.

- Idióta - elnevettem magam.

- Már az sem jó, ha udvarias vagyok?

- Drake, bárhogy is viselkedsz te akkor is ellenszenves maradsz, ha nem is mindenkinek, nekem biztosan.

Rá kellett jönnöm, ha úgy viselkedem, ah hogy ő teszi velem, akkor ő maga ellen tudom fordítani az egészet. Most nem szabad arra hagyatkoznom, hogy mennyire utálok itt lenni és arra, hogy kit szeretek és kit nem, mert akkor veszítek. Taktika kell, és akkor talán van esélyem az életre.

- Tudtad, hogy Aro és Marcus azt akarták, hogy a feleségem légy?

- Nem! - na persze, azért ilyen egoista szemét.

- Csak Caius megakadályozta.

- Még jó, hogy nem alakult így - feleltem.

- Így gondolod? Szerintem kár, hogy nem jött össze kis tigris.

- Fejezd már be a kis tigrisezést!

- De hát olyan aranyos - folytatta - ilyen szót sem hallottam még tőled - tényleg elég furán hangzik az ő szájából.

Megálltunk a nagyterem ajtaja előtt, ahol két ismerős vámpír állt, de a nevükre nem emlékeztem.

- Régen láttunk - vetette az egyik felém.

- Igen - mosolyogtam leplezve zavarom.

- Caius már vár benneteket - jegyezte meg a másik.

- Beléptünk a hatalmas terembe. Ez is pontosan úgy nézett ki, mint az emlékeimben. Azokba a rémálmoknak tűnő emlékekbe.

- Drake és Dawn! - Milyen jó látni titeket - mondta szívélyes nyájassággal a hangjában.

- Téged is Caius - közelebb léptem hozzá és két puszit nyomtam az arcára, mint régen, mikor még nem arra használt, hogy gyilkoljak.

- Egyre szebb leszel gyermekem - jegyezte meg.

- Köszönöm - lehajtottam a fejem.

- És jól érzed itt magad? - kérdezte, pedig valójában tudtam, hogy hátsó szándék van minden egyes szava és kérdése mögött. Drake-re pillantottam, majd egy gúnyos vigyort vetettem felé. Kezei ökölbe szorultak, mikor rá jött, hogy el akarom mondani Caius-nak, hogy hogyan is bánt velem.

- Persze, bár volt néhány - ezt kihangsúlyoztam - említésre sem méltó kellemetlenségem - tudom, hogy simán beköphettem volna Drake-et, de azért nem tettem, mert még jól jöhet a kapcsolatunk.

- Értem. Feltételezem szeretnéd, majd látni a szüleid.

- Igen, persze - ráztam meg a fejem mosolyogva.

- Rendben, de előtte lenne némi feladatom a számodra.

- Igen? - lehajtottam a fejem várva az utasításokat.

A mögöttem lévő ajtó kinyílt, majd egy vörös hajú tizenhat év körüli lány lépett be rajta.

Nem szólalt meg, csak végig nézett rajtam, majd Caiusra pillantott végül, pedig bólintott felé egyet.

- Győzd le! - felelte felém.

- Hogy mi? - kérdezte a Volturi vezetője felé fordulva.

- Az esélyeitek szinte egyenlőek. Csupán néhány évvel fiatalabb nálad.

- De - kezdtem bele, de a szavamba vágott.

- Mellesleg azt is tudom, hogy évek óta nem harcoltál komolyabban, ez a lány, pedig ugyanazt a kiképzést kapta, mint te mielőtt megszöktél. Tehát a feladatod, hogy győzd le!

A lány felém fordult, majd elmosolyodott.

Egyetlen ugrással került mögém.

Egy egyszerű lökéssel neki vágott a hatalmas díszekkel teli oszlopnak, ami hangos reccsenéssel omlott darabjaira.

Felpattantam, mintha mi sem történt volna.

A lány ismét támadni készült, de megelőztem.

Vámpír gyorsasággal ütköztem neki, erősen belemarkoltam a vállaiba és egy könnyed mozdulattal neki csaptam a földnek.

Ugyanúgy mozog, mint én. Egy egyszerű szaltóval ugrottam a falhoz. Behunytam szemeimet, majd egy hatalmas levegőt vettem.

A terem összes fénye kialudt.

A lány meglepődötten állt a helyiség másik végében.

Láttam Caius arcát, ahogy mosolyra húzódik.

Kezeim tűzforrón égtek, végül kigyulladt a láng, melyet oly régóta nem használtam. Egyre gyorsabb kör-körös mozdulatokkal örvényt képeztem, majd egyenesen a lány felé irányítottam. Hatalmas ugrásokkal próbálta kikerülni az ezernyi tűznyalábot, melyek apró parázsdarabokat hagytak maguk után.

A lány hirtelen megállt szemeit behunyta és hatalmas levegőt vett.

Kezei közül csepegni kezdett valami.

Ugyanolyan mozdulatokat téve, mint én. Egyre nagyon vízörvényt képezve a kezével. A víz hirtelen megszilárdult és hatalmas jégoszloppá dermedt.

A lány egyetlen mozdulatával felém irányította azt.

Minden erőmet felhasználva egyetlen tűzfalat képeztem magam előtt. A felém száguldó oszlopokat vízzé olvasztva hárítottam el.

Hatalmas ugrással a lány felé dobtam az óriási falat. Kezei közül a víz hihetetlen gyorsasággal tört elő eloltva az összes tüzet.

A levegőből figyeltem, ahogy elalszik az tömérdek láng, melyet felé küldtem. A lány hátára vetettem magam. Kezeit hátra szorítottam és minden erőmmel a jéghideg földhöz szorítottam.

- Köszönjük a bemutatót hölgyeim - jött felénk tapsolva Aro. Caius arcán még mindig látható volt az- az elszánt mosoly, amit még akkor engedett meg magának, amikor használni kezdtem az erőm.

Leszálltam a lányról, aki egy rosszalló pillantást vetett felém, majd egy szökkenéssel talpra állt és elviharzott.

- Most már találkozhatsz a szüleiddel - felelte Aro - Vagy tévednék, barátom? - összehúzott szemöldökkel meredt Caiusra.

- Természetesen nem tévedsz, drága barátom. Dawn! Menj és találkozz a szüleiddel! - hangjában még mindig hallatszott, hogy örömét lelte a szenvedésünkben.

- Ki volt ez a lány? - kérdeztem.

- Egy hozzád hasonló félvér - válaszolta röviden.

- Az meg, hogy lehetséges? Azt mondtátok én vagyok az egyetlen.

- Akkor ezt még így is tudtuk - felnevetett.

- Most, pedig menj! - utasított Aro.

- Barátaim - törtetett be a terembe hihetetlen gyorsasággal Marcus - hamarosan itt vannak - beszélte.

- Igen is - válaszoltam, majd fejemet lehajtva Drake és az ajtó felé indultam.

- Jó voltál! - jegyezte meg. Gondolom kedveskedni akart.

- Biztos - megrántottam a vállam - tudsz valamit erről a lányról?

- Nem sokat, csupán a keresztnevét és, hogy őt is ugyanúgy tartják, mint téged - felelte.

- Mi? - szerencsétlen lány, tudom mit érezhet. Fogadni mernék rá, hogy még a zárkája is ugyanaz, mint az enyém.

- Ja, ez a kiképzés része, gondolom - megrántotta a vállát.

- És, hogy hívják? - érdekelt. Beszélnem kell a lánnyal.

- Layla - válaszolta.

- Be tudnál neki mutatni? - rá pillantottam.

- Hát, nem is tudom - gondolkodott el.

- Legyen! De előtte még beszélned kell a szüleiddel.

- Köszi! - beszéltem. Egy folyosón haladtunk végig. Rideg és félelmetes hatást keltett minden egyes dísz és dekorációs elem.

- Erre - mutatott jobbra az egyik fordulónál. Végül, pedig megállt egy ajtó előtt és benyitott.

- Damon - bólintott egyet apu felé - Lamia - majd egyet anyu felé is.

- Szervusztok drágáim - jött felénk a nő kitárt karokkal.

- Szia anyu - üdvözöltem egy öleléssel és egy puszival.

- Apu! - kibújtam az ölelésből és hozzá szaladtam.

- Kincsem! - megölelt és egy apró puszit nyomott a homlokomra.

- Gyertek üljetek le! - ajánlotta fel Lamia a helyet.

- Köszönöm, de nekem mennem kell, csak Dawn-t kísértem el - ellenkezett Drake.

- Ahogy, gondolod - nevetett fel apu, aki még mindig a karjai között tartott.

Az érzés, hogy újra megölelhetem csodálatos volt, mintha még mindig az az apró kislány lennék, akivel a Kensington Gardens-be sétálgatott.

Akinek még nem volt semmi problémája.

Hiányoztak mindketten.Örülnöm kellene annak hogy visszakaptam őket, de nem tudok. Valami azt súgja, hogy nem szabad bíznom bennük.

- Akkor viszlát - köszönt el Drake, majd elhagyta a szobát.

- Hol voltatok eddig? Miért hagytátok, hogy bezárjanak és úgy bánjanak velem, ahogy bántak? Miért nem akartatok engem? Anyu te nem haltál meg? Félre ne érts! Örülök, hogy nem, de akkor miért nem voltál mellettem és apu mellett? Egyáltalán miért kellett hazudni? - fakadtam ki.

- Nyugi, mindenre megkapod a válaszod - simította meg anyu a kezem. Elhúzódtam és leültem a távolabbi székre. Térdeimet felhúztam.

- Várom a magyarázatot - mondtam halkan.

- Nos - kezdett bele apu - emlékszel arra a napra, mikor édesanyád eltűnt? - kérdezte.

- Persze - feleltem.

- Azon a napon is együtt voltunk sétálni, mint mindig. Édesanyádat, pedig idehozták Volterrába, ezzel követelve, hogy átadjalak nekik.

- Már értem a lényeg, hogy azt mondtad anyu halott, én idióta elhittem, hogy te is és tűrtem, hogy szenvedjek, miközben ti, vígan éldegéltetek, igaz?

- Nem kicsim! Nem!

- Akkor?

- Szóval miután megtudtam, hogy mit akarnak téged egy barátomnál hagytalak.

- Igen! Lucas bácsinál - toldottam meg a mondatot, amire egy bólintást kaptam válaszul.

- Én pedig elmentem, édesanyádért, de őt nem találtam meg Volterrában.

- Caius tudta, hogy apád el fog értem jönni és azt is, hogy téged nem fog magával hozni - beszélte anyu.

- Caius tett nekem egy ajánlatot, ha oda adlak neki, mint diákot édesanyádat nem öli meg. Azt mondta, hogy jó sorod lesz és ki fog képezni, hisz a te tehetségedet kár volna elpocsékolni.

- De apád nem egyezett bele az én kérésemre.

- Mivel Aro úgy döntött - beleszólva Caius ügyébe, hogy engedélyt ad rá, hogy beszéljek Lamia-val. Így, hazamentem, hogy biztonságban elrejtselek téged, de mire Londonba értem, ott találtam Lucast fél holtan, de téged nem találtalak meg csak később, mikor rájöttem, hogy el tudtál menekülni.

- Ekkor még sikerült megszöknöm az őrök elől.

- Igen, azután, hogy ne találjanak meg minket - a szavába vágtam.

- Elköltöztünk.

- De egy évre rá ott is megtaláltak minket és téged akkor már magukkal vittek. Utánad eredtem Volterrába Caius-hoz, aki csak annyit mondott, hogy idézem: "Rosszul döntöttél". Így te is eltűntél és édesanyád is.

- Viszont Aro kegyelemből engedélyezte, hogy folytassam az életem vámpírként - mondta a nő - Később, mivel friss vámpír voltam ezért, ha a közelembe jöttél volna meg is ölhettelek volna, így apáddal úgy döntöttünk biztonságosabb ha Caius-al maradsz.

- Ja egy vámpír, vagy száz vámpír? Melyik a biztonságosabb.

- De Caius a saját érdeke miatt megvédett téged.

- Így, mikor már elkezdődött a kiképzésed, már úgy tudtad, hogy mi nem élünk. Így könnyebb volt neked, mintha tudtad volna, hogy mit tettünk veled - sírva fakadtam, ahogy kimondták az utolsó szavaikat.

Eldobtak és még csak nem is úgy történt, ahogy azt elmondták nekem.

- Most megyek, fáradt vagyok - szólaltam meg.

- Rendben van - felelték megértően, majd felkeltem és elhagytam a szobát. Megálltam nem messze az ajtótól.

- Szerinted elhiszi? Remélem, hogy nem faggatózik többet erről. - kérdezte anyu, ahogy kilépett az ajtón.

- Én is nagyon remélem - felelte apu, ahogy megfogva anyu kezét elindultak a másik irányba.

Gold Moon - Arany Hold 4. Fejezet - Amit te akarsz és, amit én!

2010-10-27T22:43:00.004+02:00

Szia mindenkinek! Szóval, amint láthatjátok, megérkezett a friss. Ez a fejezet már Dawn szemszögéből olvasható. Remélem tetszeni fog mindenkinek! Kérlek titeket írjatok kommentet! Nagyon fontos lenne, mert ez már a 4. fejezet a második könyvből és nem nagyon tudom, hogy tetszik-e nektek vagy sem.

Legyetek jók!
Sok puszi!

Jó olvasást!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Lassan nyitottam ki a szemeimet, mintha csupán öt percet aludtam volna. Az nyakam sajgott, a testem minden porcikáját húzta az ágy, mintha magába akarna szippantani. Az agyam iszonytatosan zakatolt. Üresnek éreztem magam.

Egyedül voltam.

Ez az borzalmas érzés belülről próbálta meg mindenem szétfeszíteni.

Szét tudtam volna robbanni.

Felkeltem az ágyról, majd emberi léptekkel az ablakhoz sétáltam.

Elhúztam a sötét zöld, plüsstapintású függönyt. Halk, lemondással teli sóhaj hagyta el ajkaim.

Rá kellett ébrednem, hogy nem álmodtam, valóban ezen az ocsmány helyen vagyok.

Gyűlölöm Volterrát. Hátrébb léptem, majd visszahúztam a vastag sötétítőt, hogy ne kelljen látnom, hol is vagyok valójában.

Körbe tekintettem a hatalmas szobán. Az antik stílusú bútorok hátborzongatóan terpeszkedtek el, mintha fenyegetni akarnának, hogy ne merjem elhagyni a helyiséget. Bár simán ezt választanám, minthogy visszamenjek abba a terembe, ahová legutoljára zártak be itt.

A szoba középén egy szintén antik hatású asztal helyezkedett el. Egy hatalmas virágcsokorral díszítették.

Vajon mi lehet Seth-el? És mióta aludhattam? Még fel sem hívtam! Hogy lehetek ilyen? Biztosan halálra aggódja magát, és azt hiszi, hogy már nem akarok vele lenni! Még csak fel sem hívtam őket!

Ismét sóhajtottam, visszatartva eleredő könnyeimet.

- Ebben a szobában még csak egy rohadt telefon sincs! – dörmögtem hangosan.

- Mert nincs is rá szükséged – jött a válasz egyenesen az ajtó irányából.

- De van! Fel akarom hívni Alice-t, hogy minden rendben van. Legalább ők érezzék magukat jól.

- Felesleges – elmosolyodott – én már szóltam nekik – felelte Drake, majd egy lépéssel közelebb jött hozzám, én viszont megduplázva a távolságot hátrálni kezdtem.

- Ne gyere közelebb! – mondtam.

- Ugyan már? Miért? Tudom, hogy akarod – egy gúnyos vigyor jelent meg az arcán.

- Nem! – ismét közelebb jött, én, pedig ismét kettőt léptem hátra.

- Hát tegnap éjjel nem így viselkedtél – mondta.

- Micsoda? Mit műveltél velem? Te szemét! Hogy merészelted? – fakadtam ki.

- Nyugi tigrisem! Nem történt semmi.

- Te aljas féreg – szűrtem ki a fogaim között. Olyan utálatot éreztem iránta, amit ki sem lehet fejezni szavakkal. Ha csak eszembe jutott a neve, már akkor üvölteni tudtam volna. A homlokom izzadni kezdett az ujjaim pedig vad rángatózással tiltakoztak az rossz emlékek ellen.

Vámpír gyorsasággal ütközött nekem, majd erősen bilincsbe fogta a kezeimet és a falnak lökött. Vöröslő szemeivel pásztázta végig az arcom. Elfordított a fejem.

Egyik kezével erősen markolta a csuklóm, a másikkal, pedig simogatni kezdte a nyakam.

- Eressz el! Irtózom tőled! – remegtem. Minden porcikámmal tiltakozta, de nem engedte, hogy mozogjak.

- Ne használd ellenem a képességed!

- Úgy nem lenne érdekes a játék!

- Gyűlöllek! Te undorító… - nem engedte, hogy befejezzem. Tenyerét ajkaimra tapasztotta, majd elengedte – Eressz el! – szűrtem ismét a fogaim között.

- Idefigyelj! – feldühítettem! Ujjai, amik eddig a nyakam simogatták, most ezernyi tű éles hegyével kapaszkodtak az álkapcsomba – Most már nem azoknál a különc férgeknél vagy, hogy megengedhess magadnak egy ilyen hangsúlyt, mert még véletlen baja esik valakinek – eleresztette az állam – mondjuk, a kis házi kedvencednek. Hogy is hívják? Ja, igen – elmosolyodott – Ha az emlékeim nem csalnak, már pedig azok nem csalnak – eleresztett, majd sétálni kezdett az asztal körül. – összeszorult a mellkasom, ahogy meg hallottam, hogy lassan és érthetően ejti ki a nevét.

- Seth Clearwater – minden egyes szótagot kihangsúlyozott.

- Te álnok!

- Nem, nem vagyok az! – újra a szemembe nézett és megint sikerült rám hatnia – Légy velem kedvesebb, vagy nagyon megbánod. Megértetted? – az agyam küzdött, de nem tudtam mit tenni.

- Igen.

- És most, hogy mindent megbeszéltünk, bocsánatkérésképpen adj egy puszit – gondolatban üvöltöttem a fájdalomtól, nem akarom! Nem lehet!

- Hagyd abba! Kérlek! – próbáltam ellenállni.

- Mit?

- Ne használd a képességed!

- Ha megkapom, amit én akarok, te is megkapod, amit te akarsz – ajánlotta fel.

- És mit akarsz?

- Azt a puszit Dawnie! – ismét simogatni kezdte az arcomat. Hányni tudtam volna, bár már idejét sem tudom, mikor ettem utoljára – persze csak egyelőre – megint az a cinikus, öklendezést keltő mosoly.

- Na? Mit gondolsz? – belenézett a szemembe. Már megint befolyásolni próbál.

- Várj! – szólaltam meg a kelleténél kicsit hangosabban.

- Mi van? –

- Mi történt, amióta eljöttünk Forksból?

- Hát – ismét hátrébb sétált és mesélni kezdett – miután felszálltunk a repülőre bőgni kezdtél, majd elájultál és egy hete folyamatosan alszol.

- Már egy hete itt vagyok? – hökkentem meg.

- Te figyelsz rám? Igen! 1 hete, 7 napja, 168 órája, 10080 perce.

- Jó-jó elég lesz – szólaltam meg.

- Szóval? Hogy döntöttél? Megkapom végre, amit akarok? – tért vissza a témához.

- Egy feltétellel – kipréseltem egy adag levegőt – ha, én is megkapom, amit én akarok! – szörnyű volt a gondolat, hogy egy ilyen féreghez hozzá kell, hogy érjek, de muszáj volt beszélnem velük. Hallanom kellett Seth hangját, hogy jól vannak-e.

- És, te mit akarsz? – kérdezte nyálasan, majd az egyik hajtincsemet a fülem mögé simította. Kirázott a hideg. Minden porcikám tiltakozott az érintései ellen.

- Felhívni Cullenéket!

- Hmm – elgondolkodott – Rendben van, de előbb kérem azt a puszit.

- Nem előbb én! – feleltem.

- Akkor egyezzünk meg! Itt a mobilom – elővett egy fekete színű telefont a zsebéből, majd lerakta az asztalra - Ha megkapom, akkor a telefonomról felhívhatod őket.

- Rendben – sóhajtottam, majd lehajtottam a fejem.

Ismét elvigyorodott, majd újra a falhoz szorított. Megállapodtunk! Mit kellene csinálnom? De, ha ezt most nem teszem meg, akkor nem telefonálhatok haza. Mit tegyek?

Ujjait az állam alá helyezte, majd erővel megemelte a fejem, ezzel kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. Közeledni kezdett felém.

Egyre jobban remegtem. Innen már nem volt vissza út. Nem, nem akarom. Ezt nem tehetem meg Seth-tel. Ezt én nem bírom ki.

Dawn! Ne add fel, utána hallhatod a hangjukat! Erőt vettem magamon, majd az ajkaimat az övéire tapasztottam.

Ismét elkapott a hányinger. Seth finom és édes csókja helyett egy ilyen gusztustalan és visszataszító csók.

Vettem egy mély levegőt, majd elhajoltam.

Belenéztem gonoszul rám meredő szemeibe. Eleresztett. Én, pedig vámpír gyorsasággal a telefonért vetettem magam.

Egyedül hagynál? Kérlek – bár tudom, hogy úgy is kihallgat, de ha nincs itt úgy könnyebb.

- Persze – felelte majd elhagyta a szobát.

Azonnal tárcsáztam a Cullen ház telefonszámát.

- Igen? Vette fel a telefont, szinte azonnal Alice. Biztos látta, hogy hívni fogom.

- Szia – sóhajtottam. Az, hogy hallhattam a hangját megnyugtatott.

- Dawn! Minden rendben? – kérdezte.

- Dawn az? Add ide! Beszélnem kell vele! Légy szíves – szólalt meg az édesen csengő ismerős hang.

- Persze, nyugodjatok meg. Ne haragudjatok rám, hogy csak most tudtam telefonálni, de csak ma keltem fel.

- Tudom – válaszolta Alice.

- Nálatok minden rendben? – könyörögtem magamban, hogy így legyen.

- Igen, persze! Most jut eszembe, hogy a bőröndödbe rejtettem néhány szájfényt.

- Tényleg? Miért? – Ezt nem értettem. Tudja, hogy sosem használok.

- Köztük a kedvencedet is. Az alkonyat vöröset is.

- Óó, hát akkor, köszönöm. Imádlak – mondtam.

- Teljesen újak, úgy hogy ígérd meg, hogy kipróbálod őket, és tájékoztatsz, hogy állnak rajtad.

- Még szép. Imádlak – feleltem mosolyogva.

- Alice! Légy szíves! – hallottam a vonal másik végéről.

- Seth az? – kérdeztem.

- Igen, adom – elfogott valami hihetetlen izgalom, hogy hallhatom a hangját.

- Dawn? – még az is hallatszott, hogy lihegett. Biztos nem rég érkezett.

- Seth? – elmosolyodtam, mintha ott lettem volna vele.

A világ hirtelen újra csak róla és rólam szólt.

- Igen – sóhajtott egyet. Tehát ő is megkönnyebbült, hogy minden rendben van.

- Hiányzol! Ne haragudj rám – beszéltem.

- Nem haragszom – mondta, de még mindig hallatszott a lemondás a hangjában.

Valaki benyitott a szobába.

- Most már elég lesz – mondta Drake, jó hangosan.

- Kérlek! Még egy picit – könyörögtem.

- Hát rendben, de remélem, látod milyen rendes vagyok. Amit én kértem az sokkal rövidebb ideig tartott.

- Te szemét álnok! – szűrtem ismét a fogaim között. Elvigyorodott, majd leült az egyik székre, majd felrakta a lábait az asztalra.

- Itt vagyok – feleltem a telefonba.

- Jó, kérdezhetek valamit? – remegett a hangja.

- Persze – mondtam.

- Mi az, amit az a seggfej kért? – most mit tegyek? Elmondjam neki? Úristen! Mit fog gondolni rólam? Az, hogy egy hetyke mindenkivel kikezdő lány vagyok? Vagy még rosszabbat, hogy nem is szeretem?

Már vagy három perce meg sem szólaltam.

- Dawn! – szólalt meg Drake – Gyere már várnak ránk! - sóhajtottam egyet.

- Szeretlek – felelte, de hallottam, hogy bántja, hogy nem válaszoltam a kérdésére. Lehet el kellett volna mondanom.

- Én is szeretlek! Hiányzol – beszéltem, majd meg sem várva válaszát leraktam a telefont.

- Tessék! – nyomtam Drake kezébe a mobilt.

- Köszi vagy valami? – vigyorgott.

- Ugyan mit kellene megköszönnöm?

- Hát hogy ki mentettelek abból a kínos kis kérdésből – válaszolta egoistán.

- Mivel te hoztál ilyen helyzetbe, így ez volt a minimum.

- Hát, jól van kistigris. Ne légy ilyen morci – ismét közelebb sétált hozzám, és persze megint nem engedte, hogy mozduljak.

- Mondtam már, hogy ne használd a képességed ellenem.

- Én pedig, mondtam, hogy úgy nem buli – rázta meg a fejét, majd vigyora ismét nagyobbra húzódott.

- Undorodom tőled! – mondtam az arcába. Közelebb hajolt, majd kezeivel ismét a nyakamat kezdte szorítani.

- Ne ellenkezz! Itt te csupán egy senki vagy! Azt teszed, amit mi mondunk neked – nem szólaltam meg, Erőszakkal kényszerített egy újabb undorító csókra.

- Most pedig, öltözz át, mert Caius már vár rád – az ágy felé lökött. Teljes erőmből zuhantam a puha párnák irányába. Kipréseltem egy adag levegőt a tüdőmből.

A gondolat, hogy azért hagytam el Cullenéket és Seth-et, hogy itt megalázzanak elkeserítő volt. Szegyen szemre ugyan ott tartok, ahonnan indultam. Tessék Dawn! Te választottad ezt, most megkaptad az eredményt is.

Gold Moon - Arany Hold 3. Fejezet - Az utolsó lépés

2010-10-12T21:59:00.002+02:00

Szia mindenkinek! Szóval, amint láthatjátok nem lustálkodom! Próbálom helyre hozni a lemaradásom, hátha díjaznátok néhány kommentárral. Remélem azért nem fordultatok el nagyon tőlem és akarjátok olvasni a történetem, bár ha nem akkor sem baj.:D Mert én szeretem megírni..:D Na jó, csak annyit akartam, hogy ez az utolsó Leah szemszögéből való fejezet. A következő már Dawn-ról fog szólni. Remélem tetszik azért ez is. Próbáltam belevinni egy kis romantikát is. Írjatok komit! KÖNYÖRGÖM!:D

Jó olvasást mindenkinek! Legyetek jók vagy rosszak, ahogy kedvetek tartja!

Sok puszi!

Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Elbújtam az egyik fa mögé levetettem az összes ruhám, majd a lábaimhoz kötöztem őket.

Átváltoztam, majd elindultam megkeresni Seth-et. Gondolatban utána jártam hogy érezte-e valaki az illatát, amióta találkoztunk vele, de senki nem látta még mindig.

Tehát elindultam, abba az irányba, ahol nem olyan rég megtaláltam.

Az erdő most is ugyanolyan magányos volt, mind eddig. A madarak csicsergése pihentető nyugalmat sugárzott az erdőre. Éreztem, ahogy a levegő lassú mozgása felém hozza a fák friss és üde illatát.

Lassan a mező felé sétáltam. Reméltem, hogy itt van. Meg kellett tudnia, hogy igaza volt. Tudatnom kell vele, hogy szeretem, és nem akarom elveszíteni és, hogy minden rendben lesz, mert Dawn biztosan visszajön.

- Itt vagy? Kérlek! Tudom, hogy megbántottalak! Ne haragudj rám – üvöltöztem, nem messze attól a fától, ahol nem olyan rég megtaláltam. Hallottam, ahogy az egyik bokor megrezdül, majd kimászik mögüle Seth.

- Itt vagyok! Szerencséd, hogy én vagyok a testvéred. Hidd el, hogy más évekig nem állna szóba veled.

- Igen, tudom, és szeretnék bocsánatot kérni, illetve meg szeretném köszönni, amit értem tettél – a nyakába borultam, majd sírni kezdtem.

Kezeit a hátamra tette, hogy megnyugtasson. Apró simításokkal csendesítette remegésemet. Végül ő is zokogva szorongatott.

- Szeretlek öcsi! Hidd el minden rendbe jön – szipogtam.

- Olyan lehetetlennek tűnik, hogy visszajönne valaha.

- Tudom, de ha kell a hajánál fogva rángatom vissza hozzád.

- Te be vagy szívva? – elengedte a karom, majd egy kicsit távolabb húzódott tőlem, hogy végig mérje az arcom, nincs e valami bajom. Egyik kezével megtapogatta a homlokom, megbizonyosodva, hogy van e lázam. Bár ez nevetséges, hisz nekünk farkasoknak, amúgy is mindig magasabb a hőmérsékletünk, mint egy átlag embernek.

- Nem! Idióta! – most már sírva nevettünk mindketten.

- Üljünk le – mutatott az egyik hatalmas sziklára, majd a hideg kőfalnak dőlve beszélgetni kezdtünk.

- Amit ma mondtál nekem – kezdtem bele, de közbe vágott.

- Ja, azért bocsi – mentegetőzött.

- Nem! Ne kérj bocsánatot! Igazad volt. Rájöttem, hogy változtatnom kell, ha nem akarok egyedül maradni egész életemben.

- Ja – megrántotta a vállát és mosolyogni kezdett – akkor szívesen – elnevettem magam.

- Hülye! – feleltem – Képzeld! Jártam ma Samnél és Emilynél.

- Igen? – lepődött meg.

- Igen, és bocsánatot kértem tőlük a sok bosszúságért, amit okoztam nekik. Egyébként már ráébredtem arra, hogy túl vagyok az egész Sam-es ügyön. Már régen történt az egész és nem élhetem le az életem azzal, hogy nem tudok túllépni, azon, hogy valaha egy pasi megcsalt. Nem haragszom rájuk, hisz nem ők tehetnek róla, hanem a bevésődés. Túléltem és boldog akarok lenni.

- Büszke vagyok rád! – megfogta a kezem, és simogatni kezdte. Kipréselt egy adag levegőt a tüdejéből.

- Hiányzik nagyon mi? – néztem rá.

- Szörnyű, elviselhetetlen – sóhajtotta – a bevésődés miatt, szinte úgy érzem, hogy belehalok, ha nem lehetek mellette, és nem óvhatom meg a veszélytől.

- Bevésődtél? – kérdeztem.

- Mindenki tudta – felelte egyszerűen.

- Hát, én nem! – vetettem oda, majd megrántottam a vállam - Ja, egyébként anyunak azt mondtam, hogy ne várjon meg minket, mert a Cullen családnál leszünk.

- Köszi – mondta, s egy apró mosoly jelent meg a szája szélén.

- Nincs mit! Azok után, amit értem tettél. Ugye tudod, hogy szeretlek?

- Igen. Örülök, hogy újra a régi Leah vagy – beszélte.

- Én is! Elmondok valamit jó? – kezdtem bele.

- Oké! – válaszolta, majd ismét sóhajtott egyet.

- Tudod történt valami köztem és Embry között – mondtam.

- Úgy érted, hogy…? – nézett felém nagyra nyitott szemekkel.

- Igen – bólogattam – de tudod az-az igazság, hogy ő ma meg akarta beszélni, de én csak annyit mondtam, hogy az egész egy szörnyű hiba volt és beszélni sem akarok róla.

- Fogadjunk bepipult – tippelte Seth.

- A fejemhez vágta, hogy milyen szánalmas vagyok és, hogy csak játszottam vele. Meg, hogy szerencsém van, hogy te vagy a testvérem.

- Ez így van? Mármint, hogy játszol vele?

- Nem tudom – hajtottam le a fejemet a térdemre – Mit kellene csinálnom? Annyira félek belekezdeni a Sam-es eset után. Mit fogok tenni, ha bevésődik és én megint hoppon maradok? – átkaroltam térdeimet. Egyik kezét a vállaimra tette.

- Nézd Leah! Azt nem szabad elfelejtened, hogy most már te is alakváltó vagy és Embry is ugyanúgy retteghet, mint te. Igen, lehet, hogy megtörténik, de addig miért ne lehetnétek boldogok? Különben is, ki garantálja a bevésődést? Egyébként meg még bevésődhettek később is – megrántotta a vállát – Mindenkinél máshogy alakul. Az is lehet, hogy 10 év múlva vésődik be az egyikőtök és a másik sosem. Tehát felesleges ilyesmiken aggódni. Élvezd ki azt az időt, amit együtt tölthettek, mert most a te kezedben van a döntés, hogy mit teszel.

- Nos, igazad van. Megint. Olyan gyorsan felnőttél, öcsi.

- Hmm – sóhajtott egyet.

- Most te jössz! Mondd el, mit érzel – mondtam.

- Hát, mintha üres lenne a világ, amióta elment. Olyan érzésem van folyton, hogy nincs miért élnem.

- Pedig én itt vagyok neked és a többiek is. Tudom, hogy sajnos bőven nem ugyanaz a kettő, de hidd el nekem, hogy megoldjuk valahogy.

- Remélem! – Szemei újra megteltek könnyel – Leah! Mit tegyek? Még csak fel sem hívott, pedig egy hete elment.

- Ezt meg honnan veszed, lehet, hogy ma egész nap téged keresett. Hisz biztos, hogy ha telefonál, akkor Cullenéket hívja, csak te nem vagy ott. Szerinted ő mit gondol? Ő mit érez, ha hívott és te egyszer sem voltál ott?

- Igazad van – bátorodott fel. Egyetlen könnyed mozdulattal felpattant a földről.

- Te menj el, kérdezd meg hívott-e, nekem, pedig azt hiszem van egy kis dolgom – feleltem.

- Jól leszel? - nézett felém.

- Azt hiszem – ejtettem ki szavaimat bátortalanul.

- Leah! Eddig sosem okozott gondot, hogy elmondd valakinek a véleményed valamiről. Most miért?

- Mert, nem tudom – halkultam el a mondat végére.

- Gyerünk Leah! Én bízom benned – rám mosolygott, majd megfogta a kezem és felhúzott a földről.

- Szeretlek Seth – mondtam, majd megöleltem.

- Én is, nővérkém – adott egy puszit az arcomra, végül elindult Cullenékhoz. Én pedig ugyanezt tettem, mint ő, csak Embry-hez kellett mennem.

Már egészen sötét volt, mire megtaláltam. A parton ültek a fiúkkal. Így viszont nem mehetek oda azzal, hogy Embry hazudtam, mert jelentett nekem is valamit az-az éjszaka. Viszont pont kapóra jött, hogy Seth-el kibékültünk, ráadásul még azt is tudom, hogy biztos helyen van.

Lassan és nyugodtan sétáltam oda hozzájuk.

- Sziasztok srácok! – köszöntem jó kedvűen.

- Hali – üdvözöltek egy kicsit olyan stílusban, mint ami nálam volt a megszokott.

- Képzeljétek, Seth megkerült – nevettem – rávettem, hogy menjen el Alice-hez, hátha telefonál Dawn.

- Hogy-hogy nem használtál semmilyen jelzőt? – kérdezte Alden.

- Mire? – néztem felé.

- Hát, mondjuk Cullenékre vagy Dawn-ra.

- Nem tudom – mosolyogtam.

- Te ki vagy és hová vitted a modortalan, undok Leah-t? – érdeklődte Embry vigyorogva.

- Ezt bóknak szántad? Ugye? – kacagtam fel.

- Persze! Simán – ajkain egy édes mosoly jelent meg.

- Szóval, hogy-hogy ilyen jó kedved van ma? – kérdezte Kaleb.

- Hát ma mondott nekem néhány ember – itt Embry-re néztem – néhány olyan dolgot, ami nem igazán tetszett és jobbnak láttam változtatni.

- Értem – felelte.

- És úgy látom, eddig mindenki maximálisan meg van elégedve. Anyu, Seth, Emily és Sam is – érdekes módon már sokkal könnyebben ejtettem ki a nevét.

- Hogy? Emily és Sam?

- Igen, ma jártam náluk is és elnézést kértem a sok gondért, amit okoztam nekik.

- Gratulálok – jegyezte meg ismét Kaleb.

- Köszönöm – elmosolyodtam, majd ismét egy gyors pillantást vetettem Embry-re, aki szintén ugyanígy tett.

- Na, srácok! – sóhajtottam – Én megyek is – feleltem, majd feltápászkodtam a puha homokból. Megfordultam, hogy távozzak.

- Oh Leah! – szólt utánam Embry.

- Igen? – visszanéztem.

- Ne haragudj, de elfelejtettem kölcsönadni, amit a múltkor kértél, szükséged van még rá?

- Mire is? – elvigyorodtam cinkosan.

- Arra a könyvre – felelte.

- Ja, tényleg! Kár, pedig ma jól esett volna egy kis olvasás – megrántottam a vállam és egy intéssel búcsúztam.

- Várj már! Úgy is indulni készültem, ha gondolod beugorhatok érte.

- Á – legyintettem – nem szükséges. Maradj csak még itt a fiúkkal.

- Nem, tényleg menni akartam – felelte szinte azonnal.

- Jól van, akkor én ezt megköszönném – válaszoltam. Embry felkelt, elköszönt a falka többi tagjától, majd gyors léptekkel utánam eredt.

- Jó csapat vagyunk – szólaltam meg, amint távolabb értünk.

- Igen, azok – bólintotta.

- Jó, hogy velem jöttél, mert beszélnünk kell – kezdtem bele.

- Én azt hittem, hogy nem akarsz dumálni – incselkedett.

- Pedig – sóhajtottam – meggondoltam magam – nevettem fel.

- Az jó – beszélte – Na? Mit akartál mondani? – folytatta, de nem szólaltam meg. Nem tudtam, mivel is kezdjem. Azzal, hogy félek vagy azzal, hogy hazudtam vagy mivel? De végül csak belekezdtem. Vettem egy hatalmas levegőt.

- Hazudtam! – nyögtem ki végre.

- Ezt meg, hogy érted?

- Hát úgy, hogy hazudtam – ismét egy sóhaj hagyta el ajkaim – az estével kapcsolatban.

- Milyen estével? – folytatta, sőt utánozta korábbi viselkedésem. Megálltam és megvártam, hogy felém forduljon.

- Tudod, amit együtt töltöttünk – elmosolyodtam.

- Igen? Mit hazudtál? – még mindig játszott.

- Hát, hogy nem jelentett semmit, pedig igen is jelentett valamit – beszéltem.

- Aha – válaszolta.

- Embry! Ne csináld ezt! Ne nehezítsd meg! Szükségem van rád! – nem hitt a fülének. Szemei egészen kikerekedtek, miközben a szavakkal való szerencsétlenkedésemre figyelt.

- Ez most komoly? Vagy csak valami újabb szemétkedés? – felesleges lett volna beszélnem, helyette cselekedtem. Megmarkoltam világos színű pólóját, majd magam felé kezdtem húzni. Végül megcsókoltam.

Ajkai ugyanolyan gyengédek voltak, mint ahogy emlékeztem. Ujjaim elengedték a ruháját, majd végig kalandoztak a mellkasának minden egyes centijén. Kezeivel átkarolt és nem eresztett.

Elhajoltam.

- Embry én, én félek, hogy bevésődik valamelyikünk – lehajtottam a fejem.

- Ne félj! Én úgy is mindenkibe téged látlak azóta – simogatni kezdte a nyakam.

- Igazán? – néztem fel rá.

- Igen – egy újabb csókot lehelt ajkaimra.

Gold Moon - Arany Hold 2. Fejezet – A változás

2010-10-10T20:51:00.001+02:00

Szia mindenkinek! Szóval jól látjátok sikerült feltennem a második fejezetet. Immár ékezettel. Ugyanis hazajöttem..:D és most már lesz elég időm és lehetőségem is arra, hogy feltegyem a fejezeteket. Köszönöm a türelmeteket. Hamarosan jön a következő fejezet. Azért a kommentárokról ne feledkezzetek el lécci..:D. Remélem tetszik, majd mindenkinek.
Sok puszi!
Legyetek jók!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Gold Moon - Arany Hold 2. Fejezet – A változás

2010-10-10T20:48:00.004+02:00

Megfordultam, hogy utána induljak, de nem tudtam megtenni. Az érzés, hogy engem hibáztat és gyűlöl elviselhetetlen volt. Az egyetlen ember volt számomra valaha is, akit megakartam védeni. Mióta apu meghalt senki nem szeretett úgy, mint Seth. Senki nem figyelt rám és hallgatott meg csak is ő, és én így viszonoztam számára, hogy mikor tudtam, hogy szereti ezt a lányt, nem hagytam, hogy jól érezze magát vele, mert folyamatosan piszkáltam őket valamivel.

- Seth! Ne haragudj! Szeretlek! Igazad van velem kapcsolatban! – ejtettem ki a számon minden egyes szót érthetően. Tudtam, hogy nem ment messzire és hallja minden mondatom, de csak remélni tudtam benne, hogy valaha megbocsát nekem.

Visszaváltoztam, majd először egészen lassan végül őrült gyorsasággal haladtam a hazafelé vezető úton.

- Hé Leah! Várj már! Mi történt? – tartotta a tempót mellettem Quil.

- Összevesztünk – egy sóhajtás kíséretében mondtam.

- Sajnálom – érzett együtt velem.

- Igen és az a legfájóbb, hogy igaza van! – vallottam be neki mindent.

- Akarsz beszélgetni? – ajánlotta fel.

- Nem, dehogyis! Mit gondolsz? – förmedtem rá. Azért még fenn kell tartanom a sebezhetetlen, póker arcomat.

- Csak gondoltam, hátha jobb lenne utána. De, ha nem, hát akkor nem.

- Azért köszi, hogy felajánlottad – gondolatban rá mosolyogtam.

- Nincs mit, de azért szólj, ha kellek – mondta ő is, ezúttal vigyorogva.

- Oké. Na, megyek haza.

- Jó, később látjuk egymást – beszélte.

- Rendben. Szia! – válaszoltam.

Most már végre ismét egyedül lehettem. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy nem veszíthetek el és nem marhatok el mindenkit magam mellől. Nem tehetem, mert akkor már senkire sem tudok majd számítani.

Az erdő ritkulni kezdett, már láttam a szobám ablakát, emberi alakban bemásztam a résnyire nyitott ablakon, majd felkaptam valami ruhát és kimentem anyuhoz.

- Szia! – köszöntem neki.

- Elvitted? – kérdezte.

- Persze – bólogattam – Ne haragudj, ha nyafogtam reggel. Tudod, hogy te és persze Seth vagytok számomra a legfontosabbak, ugye? – belenéztem a döbbentséggel és büszkeséggel teli szemeibe. Elmosolyodtam, végül közelebb léptem hozzá és megöleltem.

- Szeretlek! – mondtam.

- Én is kincsem! Örülök neki, hogy ezt mondtad.

- Miért? – kérdeztem értetlenkedve.

- Azt hittem, sosem leszel már olyan, mint régen. Amióta Sam megbántott téged, azóta viselkedtél ilyen ellenségesen. Attól fogva vágyom arra, hogy még ha nem is teljesen boldognak és elégedettnek, de valamennyire olyannak lássalak, aki túltette magát az egészen – nem tudtam mit mondani, anyu szavai új lehetőséggel kecsegtettek.

Túl éltem Sam-et, túl éltem, hogy nem engem választott és azt is, hogy elhagyott. Végre itt az ideje tovább lépni az egész ügy felett.

- Anyu? Van még abból a sütiből?

- Amiből Jacobnak és Billynek küldtem?

- Igen.

- Miért?

- Vinnék egy tállal Samnek és Emilynek – mondtam ki mosolyogva. Eljött a megbocsátás pillanata.

- Biztos vagy benne? – kérdezte aggodalmasan. Vettem egy hatalmas adag levőt, majd mosolyogva újra megszólaltam.

- Teljesen!

- Rendben, azonnal csomagolok.

- Köszönöm.

A gondolat, hogy kész vagyok változni, olyan energiával és boldogsággal töltött fel, hogy hirtelen minden sokkal szebb lett, mint valaha. Felhőtlenül éreztem magam. Mintha nem lennének gondjaim, de persze vannak, bár most úgy érzem mindent képes vagyok és leszek megoldani.

- Tessék kincsem – átadta a kezembe az egyik fatálat, majd nyomott egy puszit az arcomra.

- Köszönöm – somolyogtam, majd elindultam az ajtó felé – Ja és anyu! Seth és én ma Cullenéknél leszünk, ne várj meg minket.

- Rendben – becsuktam magam mögött az ajtót, majd elindultam a Jacob-ék háza felé vezető úton. Sam és Emily nem messze laknak onnét. Alig vártam, hogy odaérjek és lezárjam a múltam.

De az idő lassan telt, az út, pedig még lassabban fogyott. Még alig tartottam a Black háznál, de nem érdekelt ez sem.

El kell felejtenem mindent! Új emberként kell szemlélnem a világot. Seth és apu is ezt várná el tőlem.

- Szia Leah! – intett felém Jake.

- Szia – köszöntem boldogan.

- Hová mész? – kérdezte döbbenten.

- Hát Emilyhez és Samhez –beszéltem.

- Minek mész te oda?

- Miért? Nem mehetek? – néztem rá értetlenül.

- Ja nem azért, csak, mert ez olyan szokatlan.

- Tudom – vigyorodtam el.

- Leah! Kérdezhetek valamit?

- Persze – még mindig ott volt a mosoly az ajkaimon.

- Te be vagy lőve? – nézett rám kétellyel a szemeibe.

- Nem! Miért? – nevettem el hangosan magam.

- Csak muszáj volt tudnom – mondta – olyan furcsa vagy.

- Na mennem kell – beszéltem, majd elköszöntem és tovább indultam.

- Hé! – szólt utánam.

- Igen? – fordultam hátra.

- Beszélned kellene Embry-vel.

- Jó. Köszi, hogy szóltál.

- Öö, szia! – intett felém, én pedig tovább sétáltam.

Hamarosan már ott is voltam, de most valahogy nem zavart a tudat, hogy velük kellett lennem. Nem érdekelt és nem bántott, sőt kifejezetten tetszett a megbocsátás. Meg láttam a házukat. Szépen és rendesen volt tartva. Világos színű és egy apró, kis kert is van mellette. Emily megint ott dolgozott.

- Szia! – köszöntem rá hangosan. Szegény! Megijedt, biztos azt hitte, hogy megint veszekedni akarok.

- Szia! Hogy vagy? – kérdezte, még mindig valami gyanakodó hangon. Rámosolyogtam.

- Jól, köszönöm és ti? – még mindig vigyorogtam, ő pedig még mindig ledöbbenve nézett rám.

- Mi is, köszi – válaszolta.

- Hoztam egy kis süteményt – feleltem és felé nyújtottam.

- Aranyos vagy. Köszönjük – vette el tőlem.

- Beszélhetünk? Ráértek?

- Sam nincs itthon, de én ráérek – válaszolta.

- Rendben. Tudod Emily még mindig gyönyörű vagy

- Jajj, dehogyis csupa kosz vagyok – beszélte, s közben zavartan söpörte le a ruhájáról a port – Gyere! Menjünk be! – Lassan követni kezdtem. A nappaliban megállva újra megszólaltam.

- Tudod, csak mondani akartam valamit.

- És mit? – kérdezett ismét.

- Ma rájöttem valamire – kezdtem bele. Ő nem szólalt meg, csak csendesen figyelt – Nem is tudom, hogy mondjam, de azt hiszem, hogy szeretnék bocsánatot kérni tőletek a sok kellemetlenségért, amit okoztam.

- Mi? – kérdezte meglepetten.

- Miért? Talán nem okoztam? – néztem rá kérdőn.

- Hát, várj Leah! Jól vagy? – meg mindig teljesen ledöbbent arcot vágott.

- Igen, ma ráeszméltem arra, hogy már nincs miért haragudnom és nem jó érzés veletek rosszban lenni.

- Értem – láttam a szemében, hogy teljességgel hihetetlennek tartja, amit mondok.

- Tudom, hogy elég furcsa ez a hirtelen változás, de erre ma jöttem rá. Seth ráébresztett arra, hogy változtatnom kell az életemen és a viselkedésemen, ha azt akarom, hogy legyenek olyanok, akikre számíthatok, és akik mindent megtennének értem.

- Megjött Sam – mondta a lány, majd felpattant a székről, hogy kinyissa az ajtót.

- Szia drágám – üdvözölte. Sam nyomott egy apró puszit a lány ajkára, majd végig csókolta az Emily arcán elhelyezkedő hegeket. Elmosolyodtam.

- Hello Sam! Hogy vagy ma? – kérdeztem. Az ő arcán is ugyanaz az érzelem tükröződött, mint a lányén az előbb.

- Csak beszélni akartam veletek – mondtam.

- Hozott süteményt is – említette meg a lány.

- Az jó – mondta mosolyogva. Vett egy szelettel a süteményből, majd helyet foglalt az Emily melletti széken.

- Miről akartál beszélni?

- Csak bocsánatot szerettem volna kérni.

- Hogy? – ismét meghökkent.

- Azért, a sok bosszúságért, amit okoztam neked, nektek. Seth ma ráébresztett arra, hogyha tovább folytatom, amit eddig. Elveszítek mindenkit, beleértve őt is, és én ezt nem akarom.

Nem élhetek úgy, hogy tudom mindenki a pokolra kíván a viselkedésem miatt – végre ki tudtam mondani ezeket a szavakat.

- Nagyon szeretlek titeket és remélem meg tudtok bocsátani.

- Ö – itt Sam Emilyre pillantott, aki egy bólintással jelezte a választ. Mindketten elmosolyodtak.

- Isten hozott újra közöttünk – szemeim megteltek könnyekkel.

A megkönnyebbülés végig száguldott a fejem búbjától, egészen a talpamig. Mintha egy óriási és sötét szikla hatalmas koppanással szakadt volna le a szívemről és a lelkemről.

- Hú, most sokkal jobban érzem magam – feleltem.

- Mi is, hidd el. Rossz volt látni, hogy szenvedsz, és különben is te ne haragudj ránk – mondta Sam.

- Én megbocsátottam – elmosolyodtam.

Több, mint egy órát beszélgettünk még és meglepően jól esett, hogy újra úgy éreztem, hogy szeretnek.

Igaza volt Sethnek a változtatással kapcsolatban, már nem álltam messze attól, hogy elhagyjon és ellenem forduljon mindenki, aki valaha fontos volt számomra.

Már csak két embertől, kell igazán bocsánatot kérnem. Az egyik Seth, hogy önző módon bántam vele, de ez azt hiszem nem lesz elég neki, be kell bizonyítanom, hogy megváltoztam és ez nem csak pillanatnyi érzés.

A másik, pedig Embry. A vele való beszélgetéstől félek, de csak egy kis erő kell és képes leszek megtenni és bevallani neki az érzelmeim.

Boooocsiii(L)!

2010-10-04T12:55:00.001+02:00

Szia mindenkinek! Elkövettem egy oriasi hibat. Imre Csilla küldött nekem meg fejlecet. Nagyon sajnalom, hogy az öve nem szerepelt az indulok között, de a targyhoz nem volt beirva, hogy fejlec es ezert nem talaltam. Sajnalom! Ugy gondolom, hogy talan engeszteles keppen nehany hetig az ö fejlecet hasznalom tovabba megkapja azt a dijat, amit a többiek, hogy egy keppel együtt kiteszem a kedvenc reszet a fanfiction-böl. Megegyszer iszonyatosan sajnalom. Remelem nem haragudtal meg ram.
Itt vannak a fejlecei:

Tenyleg nagyon sajnalom! Ne haragudj!
Legyetek jok vagy rosszak, ha kedvetek epp ugy tartja.:D
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Hali Haloo! :)

2010-10-03T14:51:00.002+02:00

Szia mindenkinek! Elöször is köszönöm az induloknak a sok szep munkat amit beküldtek. Masodszor, azoknak, akik szavaztak. Illetve harmadszor pedig azoknak, akik elolvastak az elsö fejezetet es kommentart is irtak hozza. Elrontottam, hisz en megigertem nektek, hogy 2 fejezetet rakok fel a rengeteg kesesem miatt, ugy, hogy most nem veszem figyelembe, hogy nincs meg a 7 kommentar a bejegyzeshez, szoval hamarosan jön az ujabb fejezet igaz ekezet nelkül megint ( hisz, aki nekem javitja Magyarorszagrol csak eleg ritkan er ra), de ne aggodjatok hamarosan lesz majd ehhez is ekezet.
Visszaterve a lenyeghez. :) A fejlec verseny nyertese az elsö kep, azaz Kajtar Nikolett. Felvettem vele a kapcsolatot es megegyeztünk, hogy egy Twilight-os rajzot küldök neki, amit most meg is mutatok nektek:

Eredmenyhirdetes

A közönsegdij is öt illetne, de megkert arra, hogy igazsagos legyen..:D es mas is nyerjen ne csak ö, igy tehat ugy döntöttem, hogy a masik ket resztvevö (mivel nem sokkal maradtak le) megkapjak a dijat, tehat kirakom az oldaluk es a fanfiction-bol valo kedvenc reszüket is kiteszem egy keppel roluk. Szoval, aki benne vagy irja meg nekem e-mailbe a következö cimre: szozsa914@gmail.com. Az level tamajahoz irjatok, hogy kedvenc reszlet, illetve küldjetek nekem kepet, es a sajat blogotok cimet.
Remelem mindenki meg van elegedve. :D En totalisan. XD
Szoval hamarosan jön a következö fejezet csak le kell meg gepelnem. Varom az e-maileket a nyertesektöl.
Legyetek jok!
Sok puszi!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Gold Moon - Arany Hold 1. Fejezet - Miért nem mondtátok el?

2010-09-25T14:04:00.003+02:00

Szia mindenkinek! Szóval a nagy helyzet az, hogy ékezet nincs..:D De mivel, tudom, hogy szeretnétek már az új fejezetet ezért fel rakom így..Akit zavar, az várjon még egy kicsit és felkerül hamarosan ékezetekkel is. Sok puszi nektek és bocsánat, hogy ennyit késtem ne feledjétek sose SZERETLEK TITEKET!

Üdv.: Zsani alias Szozsa914
U.I.: Egy kis változás csak, hogy ne érjen váratlanul titeket az első néhány fejezetet Leah szemszögéből olvashatjátok. Amint meg van a 7 kommentár jön a következő fejezet. Puszi: Szeretlek titeket (L)

Hangos koppanásokat hallottam mindenfelől. Az eső vadul ostromolta a ház falait és a tető könnyed léceit.
Kinyitottam a szemem, körbe tekintettem a szobámon, majd egy könnyed mozdulattal felpattantam az ágyból.
Leah! – mintha valami radarral lenne felszerelve anyu. Komolyan mindig megtalál.
Leah! – üvöltözött, de még mindig nem válaszoltam, hátha nem zaklat tovább.
Leah az Istenért! – nyitott be a szobámba.
Mi van? – förmedtem rá, ahogy felé fordultam.
Ezeket vidd át Billynek es Jacobnak! – mutatott egy világos vesszőkből font, hatalmas kosárra.
Jajj – sóhajtottam – nem lehet később? Meg csak most keltem fel – beszéltem.
- Nem érdekel! Jobb volna ha sietnél! Hamarosan újra elered az eső! - észre sem vettem, hogy elállt. Felkaptam egy fehér pólót és egy sötét, rövid nadrágot, majd hatalmas léptekkel elindultam a Black ház felé vezető úton.
Az eső ugyan nem esett, de az eget meg mindig szürke lepel fedte el. A víz cseppek halk koppanással zuhantak le a fák tetejéről a mélybe.
Szerencsére Jake és az apja nem laknak túlságosan messze tőlünk.
Már látszódott a fák mögött elhelyezkedő házikó. Gyors léptekkel haladtam feléjük kezemben a hatalmas kosárnyi étellel.
Lassan odaértem a sötét színű bejárati ajtóhoz, majd bekopogtam.
Jake nyitott ajtót, aki hangos csörtetéssel caplatott végig a nappalin.
- Helló! – köszönt felém egy hatalmas vigyorral.
Ezt anyu küldte – kezébe nyomtam a kosarat, majd megfordultam és elindultam hazafelé.
- Várj! Nem láttad Seth-et? – kérdezte
- Nem, hol kellett volna látnom? Mióta az a liba elment azóta tisztára meg van zakkanva.
- Jól van! Nekem mindegy. Csak azt hittem, hogy te tudod – mondta sóhajtva.
- Mondtam már hogy nem! – én is kipréseltem egy adag levegőt – Mehetek végre?
- Igen – bólintott rá Jake.
- Végre! Helló! – vágtam oda neki majd hátat fordítottam és sétálni kezdtem az erdő felé.
- Szia – mondta ki utoljára.
Ahogy beértem az erdő biztató nyugalmába szinte átjárta a testem a melegség mely ezzel jár. Behunyt szemmel magamba szívtam az üde levegőt. Átadtam magam a környezetemnek.
A madarak hangos csicsergése hirtelen elhalkult. Az avar reccsenése ébresztett fel magányomból. A hang irányába fordultam. Láttam, ahogy farkasból emberi alakba változik át. Láttam, ahogy magára veszi a nadrágot, melyet a lábáról ráncigált le, majd közeledni kezd felém.
- Szia! Már régen találkoztunk! – köszönt egy mosollyal az arcán Embry.
- Szia! – üdvözöltem egy unottabb sóhaj kíséreteben.
Mi a helyzet? – kérdezett felém.
- Semmi.
- Őő, nem láttad véletlen Seth-et?
- Jaj már te is? Nem vagyok a dadája, ha akarna látni titeket már megkeresett volna mindenkit! – mondtam – különben is honnan kellene tudnom?
- Hát gondoltam tudod, mivel a testvére vagy.
- Ja igen és ez azt jelenti, hogy a nap minden percébe tudnom kell mit tesz, igaz?
- Nem, mindegy! – sóhajtotta – Tudod Leah, néha beszélhetnél kedvesebben is főleg azokkal, akik még bírnak valamennyire.
- Tudod Embry nem kellene beleszólnod mindenbe. Azért mert történt valami, amit ki sem mondok. Ami egy óriási, de óriási hiba volt a részemről, azért az még nem jogosít fel arra, hogy beleszólj a dolgaimba.
- Jól van! Bocsáss meg! Nem akartam! – mondta egy kis lemondással és sértődöttséggel a hangjában.
- Na akkor én megyek is – sóhajtottam.
- Ne még légy szíves! Beszéljük meg - szinte könyörgött.
- De mit? – kérdeztem, mintha mit se tudnék.
- Hát azt, ami történt – beszélte.
- Miért mi történt?
- Az estéről Leah, amit együtt töltöttünk! – már szinte üvöltött a dühtől.
- Miért?
- Mert én meg akarom beszélni!
- Én viszont nem! Az egy tévedés volt, de ez megbocsájtható dolog beszéltem undorral a hangomban.
- Megbocsájtható? Amikor játszol a másik érzelmeivel?
- Jaj Embry! Milyen érzelmekkel? – kérdeztem.
- Nekem jelentett valamit az az este.
- Nekem viszont nem! Nem érted?
- Ja, szóval megbocsájtható! Ennyi erővel akkor Sam is biztos megbocsájtható bűnt követett el amikor elhagyott Emily-ért nem?
- Úú, Sam-et és Emily-t ne keverd bele! Ne merészeld!
- Na látod! Én megmondtam! jól van, ahogy akarod Leah. Én majd kiheverem! Na megyek is! – megfordult, majd sétálni kezdett az egyik nagyobb fa irányába.
- Ne merészelj faképnél hagyni így – üvöltöttem utána.
- Miért? – fordult vissza felém – Csak te teheted meg? – nyeltem egy hatalmasat majd felkészültem a visszavágásra de nem hagyta.
- Nem csak te Leah, ébredj már fel nem vagy te annyira különleges mint hiszed! – nem tudtam szóhoz jutni. Nem gondoltam, hogy valaha pont Embry mondd nekem ilyesmit.
- És most mi van? Azt gondoltam, hogy ha mindenkivel bunkózol azok mindig megbocsájtanak? Hát nem. Néha neked is kell adnod, hogy aztán kapj! – szemeiből szinte sütött a méreg, minden pillantásában láttam a megvetést, amit irántam érzett.
- Sajnálom! – nyögtem ki végül megadva magam.
- Nem Leah! Ezúttal ennyi most nem elég. Bár lassan már ritkaság számba megy, ha te bocsánatot kérsz! De ez most nem érdekel. Ha jól tudom neked sem volt elég annyi, hogy sajnálom mikor Sam ott hagyott – csak néztem, ahogy a réz bőrén megcsillan a levelek közt átszűrődő napfény, ahogy minden egyes szavát bántásként a fejemhez vágja és hallgattam – Ezúttal sikerült megutáltatnod magad azzal az emberrel is akit még foglalkoztattál vagy érdekel valamennyire. És tudod mit? Annyi szerencséd van, hogy Seth a testvéred, mert ő mindig ott lesz veled, amikor már más nem, annak ellenére, hogy rajtad kívül mindenki észrevette már a falkából, hogy mióta elüldözted Dawnt, azóta senki nem látta Seth-et.
- Hogy mi? – kérdeztem döbbenten.
- Így van Seth eltűnt és mivel kilépett a falkából nem tudjuk, hogy hol van – beszélte.
- És ezt nekem miért nem mondta senki?
- Hagytad, hogy elmondjuk? Csak magadra gondolsz mindig!
- Ez nem igaz! Hogy merészeltétek? – megfordultam, hogy a Black ház fele induljak. Nem törődve ruháimmal farkassá változtam. Rohannai kezdtem Embry lihegett utánam emberi alakban. Végül átváltozott ő is, majd megpróbált megállítani.
Már egész közel voltunk a célhoz, mikor egy jól irányzott ugrással a hátamon landolt és egy hatalmas harapással a földre terített.
- Mi ez az egész? – robbant ki Jacob-ból, amint ki ért a házból.
- Embry leszállnál rólam? – osztottam meg gondolataimat.
- Persze, bocsi – mondta lágyabb hangon, majd egy kissebb erőfeszítéssel ellökte magát a földről.
- Kössz! – sziszegtem fejemben a szavakat.
- Most meg mi van? – kérdezte Jake, nem válaszoltam, hisz emberi alakban úgy sem érti.
- Sóhajtott egyet, majd farkassá alakult. Ruhái cafatokban hullottak a homokos talajra. Zsemleszínű bundáját megrázta, majd felénk fordult.
- Nos, mi ez az egész? – beszélte gondolatban.
- Embry most közölte velem, hogy Seth eltűnt.
- Igen – lehajtotta fejét.
- Miért nem szóltatok? Egyáltalán keresitek?
- Legutóbb Forkstól 40 km-re éreztük a szagát, de azóta onnan is tovább állt.
- De lehet, hogy csak egyedül kellene hagyni! Hisz Jake te is voltál ilyen helyzetben!
- Na azt már nem! Itthon is tud egyedül lenni! – üvöltöttem Embry-re.
- Mindenesetre azt tudnunk kellene, hogy mere van. Az senkinek sem lenne jó ha valami hülyeséget csinálna – mondta az alfa.
- De Quil-ek már keresik es ők úgy is szólnak, ha valamit tudnak – érvelt Embry.
- Jajj, nem bírnád befogni? – förmedtem rá.
- Elég Leah! A magán életi problémáid a fontosabbak vagy a testvéred? – kérdezte Jacob.
- Akkor most mi legyen? – néztem rá.
- Eredj Quillek után és segíts nekik keresni. Embry te meg gyere velem – bólintottam, majd a szag irányába elindultam.
Vad gyorsasággal száguldottam a falka tagjai után, hogy Seth keresésére induljak.
Hogy nem vettem észre? Hogy lehetek ilyen figyelmetlen, egoista barom? Ráadásul Embry-vel is mit műveltem? Nem mutathatom ki, hogy mit érzek!
Leah légy erős!
Szerencsére mostanában mindig sikerül, hogy ne mutassam meg a gondolataim egy részét. Azt nem tudom, hogy ez megy-e a többieknek, de nem akarok rákérdezni, mert akkor tudni fogják, hogy elhallgatok valamit.
Egyre erősebben éreztem a falka tagjainak szagát.
- Sziasztok! – loholtam utánuk.
- Hello! Ezek szerint tudsz róla.
- Ezek szerint igen – válaszoltam – előbb is szólhattatok volna.
- Azt hittük észre veszed. Meg nem akartunk felzaklatni – mondta Quil gondolatban.
- Felzaklatni? Pff – érdekes dolgokat tudnak mondani.
- Már egyszer jártunk erre – szólalt meg Kaleb.
- Igen, de most hátha találunk is valamit.
- Nem lenne egyszerűbb, ha szétválnánk és ugy keresnénk?
- De! Én is ezt mondtam.
- Akkor én keresem észak felé, ti meg amerre akarjátok! – megrántottam vállam.
- Rendben, akkor, ha valaki talál valamit akkor az szóljon – ismertette a szabályokat Kaleb.
- Oké – mondta Quil.
- Jó! – feleltem
Minden bokrot es fát körbe szaglásztam, már már a többi farkast megszégyenítő precizséggel. Csak haladtam előre a vad ismeretlenbe. Lassan vagy egy órája bolyongtam, mikor, hirtelen megéreztem Seth illatát. Követni kezdtem.
Hihetetlen gyorsasággal es elszántsággal vetettem bele magam az erdő magányába, hogy megtaláljam az öcsémet.
Követtem a nyomokat.
- Srácok! Valahol a közelben van! De még ne gyertek, hátha tudok vele beszélni.
- Rendben! Szólj ha kellünk – válaszoltak, az üzenetemre. Éreztem, hogy nincs messze. Minden erőmet a futásra összpontosítottam, nehogy elmeneküljön.
Az erdő ritkulni kezdett. A fény egyre erősebben világított, ahogy kiértem a fák takarásából.
Visszaváltoztam.
- Seth! Itt vagy? Seth? – kiáltoztam – Tudom, hogy itt vagy!
- Mit érdekel az téged, hogy itt vagyok e, vagy sem?
- Hát mert a kis öcsém vagy es szeretlek!
- Hagyj békén!
- De miért? Azért mert az a liba – nem hagyta, hogy befejezzem.
-Ne merd így nevezni őt! Dawn –nak hívják!
- Szóval azért mert elhagyott attól még velem nem kell így viselkedned. Én ezt előre megmondtam, nem? – néztem, ahogy magányosan és letörve ül a fa tövében. Sötét haja az eddig szinte mindig jókedvű arcába hullott.
- Leah, te nem tudsz semmit! Te üldözted el! Miért hibáztatod? Ha jó lett volna itt neki nem megy el, nem érted? Azért mert neked tönkre ment a szerelmi életed azért őt nem kell hibáztatnod. Ő nem Sam!
- Dehogynem! Ugyanaz! Vagy tévedek? Ő nem hagyott el téged?
- De! – felelte. A dühtől remegett az egész teste.
- Akkor? Miről van szó? És még én vagyok a hibás! – nem szólalt meg. Mély levegőt vett, de szinte már rázkódott. Felkelt a földről, majd felém fordult.
- Udnorodom tőled! Sajnálom, hogy a testvéred vagyok! – egy utolsó pillantást vetett rám, majd farkasként elrohant a fák sűrű és sötét takarásába.

Szia mindenkinek!

2010-09-25T11:29:00.002+02:00

Szia mindenkinek!
Szoval folyamatosan kapom a kommentarokat..:) Ez nem lenne baj, de kaptam egy olyat Sydney-töl, amit nem ertek. Az biztos, hogy a fejlecekhez kapcsolodik:D

"Nem kellett volna alkonyatos kép bele?
Azért nem jeliztem mert nem akartam ilyen nagy hibát csinálni! :(
De úgy látom itt ez nem számít!
Sydney "

Szoval Sydney az elsö kerdesedre a valasz a (2010. Julius. 2., Pentek) Fejlec verseny nevü bejegyzesben talalhato.
Itt benne vannak, hogy mik voltak az elvarasok a fejlecekkel kapcsolatban..
(De a kedvedert be is masolom ide..:D szoval, szerintem az összes kep megfelel az elvarasnak. De ha szeretned keszits meg egy kepet es küldd be nyugodtan. Mivel ez nem egy egetveröen oriasi verseny belefer meg ez is..:D )
"...Megadok néhány Alkonyathoz kapcsolódó szót, melyeket bármilyen formában belevihettek a képekbe. (Ezekből min. 2 válasszatok!)

Volturi
Falka (Quileute indiánok)
Cullen család (Bella is bele tartozik)
Dawn és Seth..."

SZOVAL; AKI AKAR MEG FEJLECET KESZITENI AZ GYORSAN CSINALJA MEG ES KÜLDJE EL (A FENNT LATHATO FELTELEKET BETARTVA) A SZOZSA914@GMAIL.COM E-MAIL CIMRE! :D

A hibat viszont mar nem ertem, hisz egyikünk sem tökeletes es nem is vartam el, hogy tökeletes munkakat küldjön be barki is. Ha van benne hiba hat akkor van, nem erdekel senkit sem..lehet hogy epp az tetszett volna a legjobban.., ki tudja. De ha nem vagy biztos valamiben, nyugodtan irj egy kommentart es valaszolok ra.
"De úgy látom itt ez nem számít!" Erre aztan vegkeppen nem tudok mit reagalni..:) Szoval, ha valami problemad van ne ilyen burkoltam ird le, hanem nyugodtan közöld es en megprobalok rajta javitani. Ez egy közössegi oldal. Mindenkinek megvan a sajat joga, hogy eldöntse, hogy olvasni akarja vagy sem.., hogy ir-e negativ illetve pozitiv kritikat vagy sem. Es mivel mar annyiszor megkertelek titeket, hogy nyugodtan mondjatok meg, ha valami nem tetszik az oldallal kapcsolatban, akkor azt mondjatok el, ugy hogy mindenki ertse..ezert most nem ertem...hogy mi nem szamit itt??
Ismetlem ez egy közössegi oldal..nyugodtan hozza szolhatsz, nyugodtan kerdezhetsz ...
Szoval felreertes ne essek nem haragszom senkire nem akartam bunkon viselkedni, ha netan valakinek ugy jött volna le. Csak bant, hogy azert mert figyelmetlenül olvastok el valamit (persze nem biztos, lehet en irtam felreerthetöen..:S ez esetben nyugodtan irjatok meg..) vagy akar el sem olvassatok...es kapok egy olyan megjegyzest, ami banto szerintem. Vagy nem ertem..:S Sajnalom...:)
Szoval nem akartam haragot belole söt, valamilyen szinten köszönöm, hogy kapok negativ kritikat, hisz a sajat hibaibol tanul az ember..:D
Ugy hogy nyugodtan..hajra emberek vagjatok hozza a fejemhez, amivel bajotok van.. XD.

Na kb. ennyit akartam.
Legyetek jok, vagy rosszak..:D
Üdv.: Zsani alias Szozsa914
U.I.: Ha van meg jelentkezö a fejlecversenyre nyugodtan küldjetek meg az e-mail cimemre.
Puszika!!! Szeretlek titeket! Es tenyleg elnezest kerek, ha esetleg megbantottam volna valakit, bar szerintem ilyesmi nem törtent.

Eredmények

2010-09-24T18:16:00.002+02:00

Szia minenkinek! Elnezest megegyszer..de eleg nehez erthetö irast felrakni a magyar ekezetek hianya nelkül..:D.
A versenyre negy gyönyörü munkat kaptam. Szamomra mar meg van a gyöztes de kivancsi lennek arra, hogy ti mit gondoltok. Szavazasra bocsajtom tehat, a harom kepet. Aki megnyeri a szavazast közönseg dijas lesz. Az ö ajandeka vagyis inkabb nyeremeny az lesz, hogy kirakok egy hirdetest a sajat blogjarol vagy oldalarol illetve, ha ilyennel nem rendelkezik, akkor egy fenykepet es a kedvenc idezetet a törtenetböl. Itt vannak tehat a kepek..
Kajtar Nikolett kepei:

Matolcsi Fruzsina kepe:

Orban Sylvia kepe:

A szavazasban, szamokkal jelölöm a kepeket. Tehat, tegyük fel, hogy nekem a harmadik kep tetszik a legjobban, akkor en a 3-as szamra fogok szavazni, de ha a negyedik akkor a 4-esre.
Szoval Szavazzatok es meglatjuk kinyeri a közönseg dijat ..:D ( Ezek között van az is, amelyik az elsö lett..)
Sok puszi! Legyetek jok!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Bocsanat!

2010-09-23T00:25:00.001+02:00

Szia mindenkinek! Tudom, hogy nagyon sokat kesek az ujabb fejezettel, de mint tudjatok külföldön vagyok. Es adodott nemi kisebb, pontosabban nagyobb problemam a billentyüzettel es nem igen tudok vele mit kezdeni. Na most, probalkoztam mar beszerezni magyar billentyüzetet, de az ide valo gepekhez nem olyan fajta csatlakozo valo. Igy meg egy problema adodott. Remelem meg a hetvege elött meg tudom oldani a, mert akkor penteken lesz uj fejezet. Tudom, hogy most sokan mar mergesek vagytok es ezt meg is ertem. De sajnos meg kell ertenetek, hogy itt nem mozgok mar annyira szabadon, mint amennyire szeretnem. Szoval, probalkozom probalkozom..:D
Illetve meg annyit, hogy kezzel mar leirtam az elso 4 fejezetet ugy hogy ezek miatt ne aggodjatok, csupan a gepelessel vannak bajok.
Nagyjabol ennyi.. remelem megertitek..:D
Szeretlek titeket es ne haragudjatok ram! Remelem azert meg igy is fogjatok olvasni az irasaimat...(L)
Probalok sietni igerem!!!!!!
Legyetek jok! Olvasgassatok a regebbi fejezeteket. Az aloldalon talaltok nemi kiegeszito fejezetet meg 2009/2010 azt nem sokan olvastatok..:D ugy hogy nyugodtan...el lehet addig is..:D
Üdv.: Zsani alias Szozsa914
P.S.: XOXO I Love you XOXO

Felhívás!

2010-07-27T15:39:00.002+02:00

Szia mindenkinek!
Lenne néhány közölni valóm...:D A lényeg annyi belőle, hogy elhagyom a kis országunkat hamarosan pontosabban augusztus 10-én repülök és nem tudok pontos időt mondani mikor jövök haza és hát szóval az sem biztos hogy valaha haza jövök látogatáson kívül, de az sem kizárt persze hogy akár már két hónap múlva itthon leszek. Az oldal szerkesztését továbbra is folytatom, hiszen ti éltettek engem ti miattatok tartom fenn az írással kapcsolatos álmaimat. A fejléc versennyel kapcsolatosan annyit tudok mondani, hogy augusztus végén lesz az eredményhirdetés és addig várom a pályamunkákat már sok, szép alkotást kaptam remélem, hogy még fogok is és addig is annyit tudok mondani, hogy legyetek jók és hamarosan felkerül az újabb fejezet, de sajnos még nem tudom, hogy mikor hisz a költözés miatt eléggé fogyóban van az időm, de próbálok mindent időben feltenni remélem, hogy nem haragszotok meg rám és türelemmel lesztek még egy kicsit.

Sajnálom, hogy ennyit kell várnotok, de így alakult most ez az időszak és remélem, hogy nem fordultok el az olvasástól és a visszatérésem után is rendszeresen figyelemmel fogjátok követni az oldalam.
Ne feledjétek, hogy SZERETLEK TITEKET, ÉS NAGYON HÁLÁS VAGYOK A RENGETEG KOMMENTÁRÉRT A BIZTATÁSOKÉRT ÉS A KRITIKÁKÉRT IS.
LEGYETEK JÓK VAGY ÉPPEN ROSSZAK (AMELYIK JOBBAN TETSZIK)
Üdv.: Zsani alias Szozsa914